Ha valaki Donald Trumptól akarta megtudni, mire lehet számítani a június 12-én Szingapúrban esedékes, Kim Dzsong Unnal folytatandó megbeszélésén, nem lett sokkal okosabb. Az amerikai elnök ugyanis, amikor dél-koreai kollégájával, Mun Dzse Innel találkozott, megjegyezte: lehet, hogy meg sem tartják a várva várt találkozót. Ez azért volt meglepő, mert pár órával korábban a dél-koreai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója még biztosra vette, hogy megrendezik a csúcsot.
Trump mintha nem lelkesedne az általa „rakétaembernek” minősített Kimmel való találkozóért. Ez nem is annyira meglepő: Trump nem egyszer hangsúlyozta, ha ő tárgyal valakivel, akkor „nagy üzletet” akar nyélbe ütni. E stratégia sikere erősen megkérdőjelezhető, hiszen egyes megállapodásokat úgy mondott fel, hogy újnak, jobbnak egyelőre nyoma sincs; másokat újratárgyalt ugyan, ám az új változat nem sokban különbözik az előzőtől.
Trump azonban még sosem folytatott megbeszélést olyasvalakivel, mint Kim Dzsong Un. Észak-Korea esetében a gazdasági nyomásgyakorlásnak sok értelme már nincs, komoly üzleteket pedig aligha tud kötni. Az amerikai elnök be akarna kerülni a történelembe, azt kívánja elérni, hogy úgy emlegessék, mint azt a vezetőt, aki elérte a teljes nukleáris leszerelést a Koreai-félszigeten. Phenjan azonban leszögezte: erről szó sem lehet.
John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó talán a mézesmadzagot akarta elhúzni Kim Dzsong Un előtt, amikor azt közölte, a Líbiáéhoz hasonló nukleáris leszerelést akar Észak-Koreában. Ez az ötlet azonban nem túl vonzó: Moamer el-Kadhafi néhai forradalmi vezető ugyan 2003-ban tényleg lemondott az atomfegyverekről, de 2011-ben a sajátjai végezték ki, amikor az amerikaiak a NATO segítségével „exportálták a demokráciát” az arab országokba.
Trump alighanem attól tart, semmit sem tud elérni a kis vezérrel, pedig Kim Dzsong Un a föld alatti nukleáris létesítmény beszántásával valóban megkezdte a leszerelést. Való igaz, amerikai részről ilyen hozzáállással és tárgyalási stílussal az egész csúcstalálkozó halálra van ítélve.
