Kubatov-teszt

Nagy bajban van a Fidesz – a jelek szerint nem is tudja még, hogy mekkorában. Az a politizálási mód, amelyre építve 2010 óta sorra nyeri a választásokat, mostantól törvénytelen. Valójában eddig is törvénytelen volt, de mostanáig csak a magyar jognak mondott ellent, mostantól viszont az európai jogba ütközik, európai léptékű szankciókat indukálva.

Két évnyi türelmi idő után mától hatályos az egész EU területén a GDPR, az uniós adatvédelmi rendelet. Mivel rendeleti szintű szabályozásról van szó, semmilyen további jogi aktus nem kell hozzá, hogy a teljes joganyag – az utolsó betűig – érvényes és érvényesíthető legyen. A szöveget elolvasva abszolút egyértelmű, hogy a pártokra és a kormányra is vonatkozik. És pontosan itt van a kutya elásva: a politizálás gyökeréig ható változtatás nélkül sem a Fidesz, sem a kormány nem fogja tudni betartani.

A rendelet abból indul ki, hogy a természetes személyek személyes adatainak védelme a magánember oldaláról alapvető jog, a szervezetek felől nézve pedig kikerülhetetlen kötelesség. Bárkiről csak a tudtával és beleegyezésével lehet személyes adatokat kezelni, és az adatok felhasználásához is szükséges az adattulajdonos hozzájárulása. Márpedig a Fidesz munkamódszere – még csak nem is 2010, hanem a 2002-ben elveszített választás óta – a személyes adatok révén személyre szabott mozgósításra épül. Erről szóltak a polgári körök, a nemzeti konzultációk, a rezsi- és egyéb aláírásgyűjtések, a népszavazási kezdeményezések (az állampolgársági éppúgy, mint a „szociális”, vagy a közelmúltban a kvótás). Mindnek az volt a célja, hogy Orbán Viktor pártja minél nagyobb kiterjedésű és minél frissebb adatbázissal rendelkezzen a potenciális szavazókról, hogy aztán szavazások idején levélben, telefonon vagy akár az ajtón történő bekopogtatással mozgósítani tudják azokat, akikről a korábbi kontaktusfelvételek tapasztalatai alapján okkal feltételezhető: hajlandóak lennének a Fideszre szavazni. (És a keményebb, közmunkával, gyámüggyel stb. érvelő meggyőzési technikákat nem is említettük.)

Az emlékezetes pécsi eset óta videófelvétel is van róla, hogy olyan személyek adatait is nyilvántartották, akik kifejezetten ellenségesek a Fidesszel, és semmilyen módon nem adtak hozzájárulást a róluk szóló információk tárolásához, illetve felhasználásához. A szekszárdi trafikügyben pedig arról készült hangfelvétel, hogy a törvényt megkerülve gyűjtött személyes adatokat közhatalmi célokra használta a kormánypárt. Ezekben a – még egyszer hangsúlyozzuk: a jelenlegi adatvédelmi szabályok szerint is törvénytelen – botrányos ügyekben a személyes adatok akadálytalanul áramlottak a kormány és az egyik parlamenti párt (a Fidesz) között, ami önmagában is jogsértő.

Most az egyedüli jogszerű megoldás az lenne, ha a pártcélra használt összes eddigi Kubatov-listát megsemmisítenék, hiszen nincs olyan ember, aki arra a célra adta oda az adatát, amire használják.

Kötve hisszük, hogy megteszik, de az is biztos, hogy a magyar jogállamiságnak nem volt még kiterjedtebb és látványosabb próbája ennél.

Szerző
2018.05.25 08:09

Sárga krizantémok

Rengeteg a koszorú. A ravatalozóból egész a járdáig ér a virág, mintha kiömlött volna a krizantém az előtér nyitott ajtaján át a temetőbe, az októberinek tűnő napfénybe. Csak úgy vakít a sárga és fehér virágfolyam, benne itt-ott felbukkanó szalagok: Búcsúzunk; Emléked megőrizzük. Az épület mellett áll egyébként egy koszorútartó is, vasból hegesztve, csillogó feketére festve, de a koszorúk valahogy mégis a földön gyűlnek, egyre távolabbra ér a virágözön. Mintha mindenki azt akarná, hogy egyszer még, utoljára valami kis közvetlen kapcsolata legyen az elhunyttal, az ő koszorúja a többibe kapaszkodjon. 
Nem láttam még olyan temetést, ahol ennyire összhangban lettek volna a koszorúk. Kicsi város a mienk, nincs túl sok virágos. Gyorsan terjed a hír. A halálról meg minden egyébről. Valaki megkérdezte a közvetlen hozzátartozókat, mi volt a kedvenc virága, aztán a rendeléskor megsúgta az egyik virágosnak, hogy a néném a sárga krizantémot szerette a legjobban. A virágos pedig mindenkinek továbbadta az információt, aki tanácstalanul álldogált az üzletben, hogy mit rendeljen. Így történt, hogy azon a napon a liliomok is a krizantémokhoz igazodtak: csak annak volt helye a koszorúkon, ami illett az egyszerű, sárga virágokhoz. Az egyszerű élethez.
Minden temetés máshogy szomorú. Eltékozolt életek, tragikus balesetek, soha ki nem bogozott családi viszonyok, örökre elmaradó beszélgetések – mindenhol más ízük van a könnyeknek. Különleges kegy az élettől, ha az ember a saját halottját sirathatja, és nem az önvád, a bűntudat vagy a keserűség nyomja a vállát a koporsó mellett, mintha nem lenne épp elég nehéz a veszteséget feldolgoznia. A legmélyebb, legtisztább fájdalom mégiscsak a veszteség fájdalma, suhan át rajtam az érzés: amikor nem magunkat sajnáljuk, nem az elrontott viszonyainkat siratjuk, hanem azt, hogy ami volt, s ami olyan jó volt, az nincs többé. 
Okosakat kellene mondanunk egymásnak, valami vigasztalót, amitől az egész nem tűnik olyan végtelenül rémisztőnek. De nem lehet. Az agyunk hallja a pap hangján formálódó szavakat, hogy most megpihenhet az elgyötört test; hogy visszük tovább az örökségül kapott szeretetet, a tál ételt, ami mindig ott várt az asztalán, a melegséget, a gyermekkori nyaralások emlékét – csak a szívünk süketült meg a nagy csöndben. Kiengedni a vizet a csövekből, hogy ne fagyjanak szét a télen. Kipakolni a hűtőt. Elajándékozni a cserepes virágokat. Lekapcsolni a fűtést.
A koszorúk felett egy az őszi hűvöstől kissé kába méh döng, halkan, mintha nem akarná megzavarni a szertartást, de valahogy mégis jólesne odahúzódnia a közelünkbe. Rászáll egy sárga krizantémra, és mocorogni kezd a közepén. Gyűjtöget. A néném még most is ad, holtában.
Megköszönni, talán azt lehetett volna többször. Más nem jut eszembe. De talán tudta. Hiszen mentünk, ott voltunk mindig. Talán a sárga krizantém is számít.
2018.11.20 09:17
Frissítve: 2018.11.20 09:22

Fecni

A most Budapestnek beígért, tíz évre szóló ezermilliárd forint jó nagy pénz. Arra pont elég, hogy ne csak a zsíros közbeszerzésekről álmodozó kevesek, hanem a város sorsát szívükön viselő, baloldali érzelmű lokálpatrióták is elábrándozhassanak arról, mi lenne, ha politikai ellenérzéseiket félretéve jövőre inkább Tarlós Istvánra szavaznának. Aki a hétvégén jelentette be, hogy – ő tudja miért - írásba foglaltatta a miniszterelnökkel, milyen feltételekkel áll csatasorba.
Nos, mindenki arra szavaz, akire akar – ízlés kérdése –, de ha valaki Orbán választási ígéreteiben vagy akár a vele most aláíratott papírban bízik, az finoman szólva is jó nagyot téved, kevésbé finomkodva úgy átveri magát, hogy porzik a palánk. Konkrétan: itt egy olyan ember ígérget, akinek az egész életműve arról szól, hogyan kell a pillanatnyi politikai-stratégiai érdekből tegnapi szövetségeseket elárulni, versenyszabályokat átírni, jogi kiskapukat kihasználni. Egy olyan ember, aki számára elvek már régen nem léteznek, csak pillanatnyi érdekek és hosszútávú stratégiák.
Ez utóbbi most így néz ki: a fő cél az európai parlamenti választás megnyerése, az illiberális gondolat európai méretű terjesztése. Láthatóan a tavaszi választás óta ennek rendel alá mindent. Ez messze nem csak Orbán személyes ambíciója: a rezsimje számára létfontosságú a fajsúlyos uniós jelenlét, mivel a magyar illiberális pártállam – ez a rezsim egyetlen gyenge pontja, egyben Európa szégyene - az uniós támogatásokból finanszírozza magát. Amíg Orbán ezt a küzdelmet megvívja, addig neki pont elég semlegesíteni Budapestet Tarlóssal, nagyhangú fejlesztési ígéreteket tenni, lobogtatni valami általános megfogalmazásokkal teli papírfecni-megállapodást.
Utána, ha a rezsim pozíciója nemzetközileg is megszilárdul, majd rá lehet fordulni Budapestre, folytatni a fővárosi autonómia felmorzsolását, és fütyörészve kukázni a most aláírt megállapodást. Ha pedig pedig Tarlós ígéretéhez híven emiatt feláll a székéből, akkor már csak Orbánnak tesz egy utolsó, nagy szívességet.
2018.11.20 09:16
Frissítve: 2018.11.20 09:22