Kelet-Európa a küszöbön

Korholtam magam, amiért nem jól böngésztem a világsajtót. Visszhangot, véleményeket kerestem Orbán Viktor parlamenti bemutatkozó beszédére, különösen arra a passzusára, amelyből számomra egyenesen következik: még néhány év, és az Unió széthullik, Nyugat-Európa elfelejtődik, mintha soha nem is lett volna, Brüsszelt hamuval hintik be, Berlin, Párizs jelentéktelen kisvárossá degradálódik, Merkel, Macron neve kihullik a történelemből. Nem szólva De Gaulle-ról, Adenauerről, akik az ősidőkbe süllyednek el. A helyükbe Kelet-Európa és Orbán Viktor lép. Megtorpan a vándorlás is, illetve irányt változtat, hollandok, svédek kezdenek majd „migrálni” Debrecen, Nyíregyháza felé.

Ha így lesz, miként a pillanatnyi magyar miniszterelnök álmodja, úgy tizenkét éven belül, az eurónak írmagja se marad, forintról álmodoznak mindenütt, várják a mannát. És ha bármelyik új periférián megsértik a centrális irányítás szent elvét, életbe lép a friss hetedik cikkely, ők húzzák a rövidebbet. Jaj annak, aki önállóan kezd ábrándozni, Kelet-Európa mint új Mekka éberen figyel majd, minden rakoncátlankodás szigorra számíthat.

De csalódnom kellett. Egyetlen külügyminiszter se szólalt meg, sőt államtitkár, beosztott diplomata se, az elfogult Guardian, a Frankfurter Allgemeine, a Le Monde, a La Stampa néhány mondatban se reagált miniszterelnökünk próféciájára. Eszükbe se jutott megfogalmazni a szorongást, szent ég, mi lesz velünk? Egy földrész készül kifordulni a sarkaiból, és néma csönd.

Lehet kombinálni. Nyugat-Európa, Berlin és Párizs azon morfondírozik, mintha az Unió csakugyan öregedett volna valamit, időnként ráfér az óvatos, de nélkülözhetetlen fiatalítás. És mert ennek Hübele Balázs módszerrel nem lehet nekifogni, miért is kellene odafigyelni arra, hogy Budapesten valaki ismét elmondott egy beszédet. Eleve tudta, hogy hazabeszél, mondanivalója legfeljebb odahaza ébreszt figyelmet. Ott is csupán a Duna-parti gótikus palota jobbszárnyán. Mondja a magáét, de a jelentősége csekély.

Csekély már azért is, mert ha hirtelen számoljuk, az a hajdani Visegrádi csoport, amely négy magányossal indult, de azóta Pozsony visszakozásával hármasra zsugorodott, elszigetelten áll másik huszonnégy partnerével szemben. Ez a három aligha lesz alkalmas arra, hogy bármilyen erőfeszítéssel is, nekidurálja magát, és tolja, taszítsa Keletre a tömörülést. Tizenkét esztendő nem csekély idő, mondjuk, távlat talán volna még, ellenben arra valószínűleg csak kevés az esély, hogy gazdasági és társadalmi keretekben behozzon rikoltó elmaradásokat. Még akkor is, ha mindannyiszor elmormolják magukban: Magyarország jobban teljesít.

Miben is? Ünnepélyesnek szánt szónoklatokban?

Szerző
2018.05.26 08:01

Légtekerés

Érdekes performanszokat hoznak ki az emberekből a kerékpáros körversenyek. Egyesek a pálya mellett tapsolnak, mások táblákkal üzennek, van, aki beöltözik mesehősnek vagy politikusnak. Egy korábbi Tour de France szakaszon egy kisvárosban a háztetőre ment fel néhány lakó, lefeküdtek kör alakban, és a lábukkal a levegőben tekertek. Ennek első látásra nincs sok értelme, de mivel a mezőnyt helikopterek kísérik, a közvetítéseknek hála érdekes marketingfogás lett belőle.
De vajon megéri-e (és ha igen, kinek) 7,8 milliárdot fizetni azért, hogy 2020-ban Budapestről rajtoljon a Giro d'Italia? A máskor kitartóan rombolt országimázs javítása és néhány tízezer plusz vendégéjszaka mindig jól jön, de gyanítható, hogy a remélt idegenforgalmi profit – legalábbis részben – a hatalom közelében lévő üzleti körök zsebeit hizlalja majd. Nem véletlen, hogy a kormány nagyon tekert a Grande Partenzáért. Az átlagember viszont a lezárásokon és a felhajtáson kívül sok mindent nem fog észrevenni ebből, ahogy a többség a Red Bull Air Race-ből is a repülők zaját és a lezárást érzékelte. Esetükben a haszon nem értelmezhető.
Az aktív Magyarország (aminek kormánybiztosa is van) szerethető hívószó, ahogy a kerékpározás is, 
de sokszor a reménytelennel határos küldetésre indul az, aki ma Budapesten biciklire ül. Még a Nagykörúton se lehet végigtekerni külön kerékpársávon.
 De ahol van ilyen, ott gyakran siralmas az útburkolat állapota, vagy ha mégsem, akkor – ilyen is létezik – az úttest szélén vezetett sáv egyszer csak megszűnik, ha jön egy buszmegálló, és úgy 15-20 méterrel arrébb folytatódik. A kettő között a biciklis felszívódhat vagy légtekerhet, ahogy kedve tartja. Sőt, egyelőre az is nagy kihívással néz szembe, aki biciklivel akar eljutni a fővárosból a Balatonhoz.
Szép eredmény a Giro budapesti rajtja, de a nagy álmok kergetése helyett vagy mellett nagyon kellene néhány olyan fejlesztés, ami a bicikliseknek (is) jó. Hogy ne kelljen a tetőn tekerni, legfeljebb csak akkor, ha jön a helikopter.
2019.04.18 09:00
Frissítve: 2019.04.18 09:34

Sikertörténet

Az elismerés mindig, mindenkinek jól esik. Hát még ha több ezer kilométeres utazás után arathatja le az ember a babérokat. Nem csoda, hogy a Fidesz alelnöke – képletesen – egy rózsaszín felhőn ülve dicsekedett el a rádióhallgatóknak és a tévénézőknek, mennyi jót hallott hazájáról és pártjáról Chilében. Ahol a középen és attól jobbra elhelyezkedő pártokat tömörítő Nemzetközi Demokrata Unió kétnapos kongresszusán vett részt. 
Novák Katalin nem kertelt és nem szerénykedett. Azt mondta, kollégái sikertörténetnek nevezték azt, ami napjainkban Magyarországon van. Egész pontosan a Fidesz három választási győzelmét, mégpedig mindig kétharmaddal, s nem kevésbé a „stabil gazdasági és politikai helyzetet”. Ami egyébként nem csoda. Bizonyára olyan pártképviselők gratuláltak az alelnöknek, akik talán még életükben nem jártak hazánkban, de esetleg elhitték, amit Novák Katalin mondott nekik, netán tudomásukra jutott Orbán Viktor egynémely helyzetértékelése. Ők tehát azt mondják, amit partnerük hallani szeretne.
Az már más kérdés, hogy ezt a – pártok között megszokott - fényezést valóban tovább kell-e adni. Jó, tudjuk, a Fideszé az ország, a képére formálta, az intézményeket mind elfoglalta. Az is érthető, hogy a folyamatos – és az idei választások előtt tovább erősödő – kampányban szükség van a propagandára. De azért arra tekintettel lehetnének, hogy élnek itt még páran, akik egyáltalán nem sikertörténetként élik meg az utóbbi több mint nyolc évet. Akik szerint a demokrácia nem annyira példamutató, amennyire Novák Katalin és párttársai gondolják. Mi több, a hatalom számára – állítólag – szent konzervatív értékeket sem tartják annyira követendőnek.
A messze távolban persze azt mond az ember, amit akar. Ám meggondolhatná, hogy hazatérve érdemes-e úgy tennie, mintha itt is csak távoli szemlélők élnének.
2019.04.18 09:00
Frissítve: 2019.04.18 09:34