Kácsor Zsolt: Pislogok, mint a vett malac

Publikálás dátuma
2018.05.26 09:30
Fotó: Németh András Péter
Fotó: /

Olvasom a Népszavában, hogy a hazánkban terjedő sertéspestis miatt a magyar nemzet illetékes hatóságai fokozottan ellenőrzik a fertőzött területeken lévő disznótelepeket, úgyhogy azokról csak hatósági engedéllyel engedik ki a szállítmányokat – szóval ezt olvasom, és azonnal eszembe jut Nemmondommegfalváról egy Nemmondommegkicsoda nevű, milliárdos vagyonnal rendelkező úr, akinek óriási sertéstelepei vannak Kelet-Magyarországon.

És arra gondolok, hogy ezekben a pestisvészterhes napokban ez a bizonyos Nemmondommegkicsoda úr igen keveset alszik az idegességtől. Nem alszik, viszont annál többet telefonál. A befolyásos, azaz a legbelsőbb körökbe bejáratos fideszes barátait hívogatja, és könyörög nekik, hogy ezt az egész pestisdolgot azonnal hagyják abba, különben befuccsol az ő milliárdos vállalkozása.

Ahogy ismerem, eléggé szókimondó ember, szóval a fideszes barátainak valami olyasmit mondhat, hogy "ne legyetek már ekkora faszkalapok, mert ha ezt tovább csináljátok, akkor tönkremegyek, bazmeg". És Nemmondommegkicsoda úrnak igaza lehet: ha a hatóságok tovább folytatják az ellenőrzéseket, akkor ő tényleg tönkremehet. Ahogyan ezt nekem ő már tavaly megmondta.

Bizony, már tavaly megmondta, hogy ha a fideszesek őt ki akarják csinálni, akkor ráküldik a vállalkozásaira az ÁNTSZ-t azzal a megbízással, hogy találjanak nála olyan súlyos hiányosságokat, amelyek indokolttá tesznek egy több hetes karantént.

– Ha egy mondvacsinált indokkal nálam karantént rendelnek el, akkor nekem végem. Nem tudom kigazdálkodni azt a mínuszt, amit egy több hetes zárlat okoz – közölte Nemmondommegkicsoda úr. Megkérdeztem tőle, hogy miért akarná bárki is kicsinálni, mire fölnevetett, s visszakérdezett: "újságíró létedre miképpen lehetsz ilyen naiv?"

És Nemmondommegkicsoda úr elmagyarázta nekem, hogy a fideszes politikus barátai szerint a jövő biznisze az ingatlanfejlesztéseken kívül a földbirtok és az élelmezés. Egyre nő az emberiség lélekszáma, tehát egyre többet eszünk, tehát egyre több Nemmondommegkicsoda úrra lesz szükség, aki ezt az igényt kielégíti.

– Ha van eszed, és van hozzá pénzed is, akkor nem aranyba fekteted, hanem ingatlanokba és malacokba – mondta Nemmondommegkicsoda úr tavaly, és ezt utólag meg is erősítette számomra Kósa Lajos király és kedves édesanyjának története arról a bizonyos sertéstelepről, amely nyilvánvalóan csakis sötét, mágikus erők összejátszása révén kerülhetett éppen Kósa Lajos király édesanyjának érdekeltségébe.

Majd Nemmondommegkicsoda úr azt is elmagyarázta nekem, hogy akinek akkora sertéstelepei vannak, mint neki, az nem ugrálhat, nem fogalmazhat meg politikai különvéleményt, sőt, minden alkalommal, amikor a magyar nemzet üdve azt megköveteli, akkor neki segítenie kell pártunkat és kormányunkat. - Mivel, tán malacokkal? - kérdeztem, mire megint nevetett. Amit ő csinál, az ugyanis nem más, mint egy kis bújtatott kampányfinanszírozás és némi ajándék a keresztapa népes családjának.

– Mit gondolsz, hogy XY képviselőnek kitől van budai öröklakása a lánya nevén? Tőlem, meg a hozzám hasonló vállalkozóktól. Mit gondolsz, hogy XY miniszternek miből van pénze a sok százmilliós modern magyar képzőművészeti gyűjteménye gyarapítására? Többek közt az én pénzemből – magyarázta Nemmondommegkicsoda úr, aki elárulta, hogy ha ő nem támogatná a Pártot és annak magas pozícióban lévő basáit, akkor nála hamarosan megjelenne az ÁNTSZ, és mondvacsinált indokkal karantént rendelne el.

– Minden hatóság a fiúk zsebében van, mint intézményt az ő embereik irányítanak, neked ilyen körülmények között semmi esélyed, hogy jogi úton vegyél elégtételt – folytatta Nemmondommegkicsoda úr. – Kedves Zsolt, gondolom, nem árulok el nagy titkot, ha elmondom: XY miniszternek azért nem szerepel a nyilvános vagyonbevallásában a sok százmilliót érő festménygyűjteménye, mert van annyi esze, hogy a felesége és más családtagjai nevére íratta. Éppen úgy, mint Kósa Lajos a motorcsónakját: papíron annak Lajoson kívül az anyósa meg az apósa is tulajdonosai, pedig nem nagyon tudom elképzelni őket, ahogy az anyós meg az após százhússzal repeszt a Tiszán.

S azt is elmagyarázta Nemmondommegkicsoda úr, hogy a fideszes fiúk mindent be fognak vetni, hogy a Család még több és még nagyobb sertéstelepeket szerezzen Kelet-Magyarországon, különösen Szabolcsban és Hajdúban.

– Majd úgy intézik, hogy beüssön a krach és váratlanul leessen a sertéstelepek ára. Na, akkor jönnek ők, olcsón megveszik a cégeket, és amint az övék lesz az egész hóbelevanc, figyeld meg, hipp-hopp, azonnal elmúlik a veszély – mondta Nemmondommegkicsoda úr, és az az igazság, hogy hittem is neki, meg nem is.

Nem, nem, nem, nem lehetnek ennyire pitiánerek a maffiaállam haszonlesői, hogy ilyen átlátszó módszerekkel tönkretegyék, majd fölvásárolják a sertéspiacot. Erre gondoltam, amikor Nemmondommegkicsoda úr előadását hallgattam.

Most meg csak pislogok, mint a vett malac. És arra gondolok, föl kellene hívnom Nemmondommegkicsoda urat, hogy a nagy pislogás közben megkövessem.

2018.05.26 09:30

Operabál – azaz inkább estély – 1946-ban

Publikálás dátuma
2018.08.12 18:00

Fotó: Fortepan/ Szent-Tamási Mihály
A háború befejezése után ismét megkezdte működését az Operabarátok Egyesülete. A dalszínház életében való újra megjelenésének első jeleként három programpontból álló rendezvénnyel lépett a közönség elé: A Rajna kincse című Wagner-mű előadása, utána vacsora az Operaházban, azt követően pedig tánc. Ha nem is nagy bál – hiszen a táncparkett nem egyesítette a színpadot a nézőtérrel –, mégis olyan kulturális esemény, ami révén többletbevételhez lehet juttatni az Operaházat.
Két külügyminisztériumi kollégámmal, Karcsival és Miklóssal elhatároztuk, hogy – természetesen meghívva egy-egy ifjú hölgyet – mi is jelen leszünk. Megvettük a jegyeket, foglaltattunk asztalt, ki-ki megjelent hölgyével az Andrássy úti palotában. Feltűnt nekem, hogy máskor vidám Károly barátom nincs jó hangulatban. Partnere, érettségi előtt álló gimnazista, nem osztotta Karcsi levertségét, élvezte élete első báli estélyét. Karcsi az előadást követő vacsora alatt próbálta ugyan a jókedv tettetését, de nemigen sikerült neki. Partnere szerencsére nem sokat érzett ebből, mert roppant csinos lévén, nagyon kelendő volt a táncosok körében. Vacsora után alkalmam volt Karcsival négyszemközt maradni. Bánatosan mesélte el, hogy miért olyan levert. Előrebocsátom, az operaestély időpontja 1946/47 fordulója, vagyis hetven évvel ezelőtt járunk.
Karcsi a megbeszélt időpontban jelent meg a kislány lakásán. A mama fogadta és türelmét kérte, hogy lánya még nem útra kész. Bevitte a szalonba, ahol barátnőjével beszélgetett, aki – nekem rokonom volt – ugyanúgy mesélte el a történetet, mint a fehér asztalnál Karcsi. A hölgyek egy-egy karosszékben ültek és csevegtek. Az egyik hölgy cigarettát vett elő, mire Karcsi sietve zsebébe nyúlt, előrántotta öngyújtóját és nem vette észre, hogy azzal együtt kirepült a zsebéből a hölgyek lába elé egy pőre koton. A mama pedig így szólt Karcsihoz: "Kedves Károly, valamit elvesztett." Karcsi odanézett. "Reméltem, hogy megnyílik a föld, hogy elsüllyedjek..." Mivel azonban a csoda nem történt meg, Karcsi kénytelen volt lehajolni és újból zsebre tenni a csomagolás nélküli óvszert. Szerencséje volt, mert abban a pillanatban belibegett a tollászkodását éppen befejezett kislány és közölte, hogy mehetnek. Karcsi, örülvén, hogy az egészségügyi cikk lekerült a napirendről, buzgón helyeselt és elindultak. "Mit fog rólam gondolni a mama?" – fejezte be Karcsi. Azt, hogy milyen gondos fiatalember vagy – feleltem.
Karcsi az est hátralevő részében szorgalmasan töltögetett saját magának és mire a mulatság véget ért, már láttam, hogy nekem kell hazakísérni a kislányt is, nemcsak az én partneremet. Hogy nemcsak az említett két hölgyet, hanem egy harmadikat is nekem kell hazafuvaroznom, akkor derült ki, amikor Miklós barátom közölte, hogy számít rám: hazakísérem az ő partnerét is, mert ő az est hátralévő részét – karrierje érdekében – Bolgár Elek külügyi államtitkár lányának fogja szentelni. Ott álltam hát az Opera ruhatára előtt három szép lánnyal. Szerencsére sikerült találnom egy taxit, amibe bepasszíroztam a hölgyeket – akkoriban szokásos Austin típusú, apró kocsi volt. Karcsi, látván, hogy nem fér be, belekapaszkodott a hátsó csomagtartó-rácsba, de két másik sofőr segített a miénknek és visszatartották. Karcsi pedig elindult a nagy magyar éjszakába.
Csak hétfőn reggel, a hivatalban tudtam beszélni vele. Nem sokkal azután, hogy elmentünk, valahol az Andrássy úton elkapta az éjszaka egy hivatásos tündére. Tőle eltávozva hazament. Amikor délben felébredt, megállapította, hogy vadonatúj Parker töltőtolla nincs meg. Biztos kiesett a zsebéből, gondolta, ott kell legyen az Andrássy úti nőnél. Ha letagadja, botrányt fog csinálni. A házszámot nem tudta, de emlékezett a kapualjra. Mivel akkoriban a lakóházak kapuit reggel 6 és este 10 óra között nyitva tartották, hamar megtalálta "vendéglátóját", aki örömmel látta viszont: de jó, hogy eljött, itt hagyta a Parkert.----
Hát akkor szerencséd van – mondtam. Szerencsém? – kérdezte Karcsi. Ha te látnád azt a nőt! Rémes! Inkább veszett volna oda a Parker!
2018.08.12 18:00
Frissítve: 2018.08.12 18:00

Hegyi Iván: Ó, csak a filmdal jönne már!

Publikálás dátuma
2018.08.12 17:00

Fotó: /
Presser Gábor szépen teleírta a slágerlistát 1980-ban. Abban az évben jelent meg a Loksi című dupla album a Boksszal, az Embertelen dallal, a Ha eljönnek az angyalokkal, és akkoriban mutatták be Dobray György filmrendező alkotását, Az áldozatot, amelyben Komár László énekelte egy bárban, miközben Kristály nyomozó (Reviczky Gábor) Vandával (Sáfár Anikó) randevúzott, hogy "Ó, csak a hajnal jönne már..." 
A nyomasztó hangulatú film ugyancsak sötét tónusú dalát alighanem többen dúdolták, mint ahányan a hazai thrillert megnézték, pedig akadt, nem csupán a mozi-ínyencek számára csábító jelenet is a vásznon. "Vanda" félmeztelenül állt az ablakban, a detektív pedig megkérdezte tőle: – Nem zavar, hogy néznek? (Szemben egy lakótelepi ház magasodott.) Mire a megszólított így felelt: "Ja, a jogtanácsos úr? A felesége évek óta gipszágyban fekszik. Ez az egyetlen öröme..." Presser, aki a hatvanas évek közepén együtt muzsikált az újjáalakuló Scampolóban Komárral, nem ragadt meg egyvalaminél, s az LGT ellátása mellett az énekes stílusának – valamint a publikum ízlésének – messzemenően megfelelő rock and rollt komponált. A szöveget nem Dusán Sztevanovity, hanem a filmnovellát is jegyző Juhász Sándor írta. "A kerti úton suttogás, száz árnyék útra kél; fakó, furcsa látomás, és úgy fél Rácz Adél" – hangzott a vetítés során, s a sorok tökéletesen illettek a drámai történethez. Juhász sokoldalú ember, valóságos polihisztor volt: a forgatókönyveken túl verseket írt – Károly utca címmel halála után, 1995-ben adták ki válogatott költeményeit –, festőművészként többször kiállított itthon és külföldön, továbbá rajzfilmeket rendezett, s jó néhány ismert slágerszám szövege fűződik a nevéhez. Tőle van a Száguldás, Porsche, szerelem, a Mondd, kis kócos, továbbá Elvis-átültetések egész sora: A szerelem kormányoz (Can't Help Falling in Love), Árva, bús, éjszakán (Are You Lonesome Tonight), Ne sírj, apám (Don't Cry Daddy), Egy perc az élet (It's Now or Never), Sírás a kápolnában (Crying in the Chapel). Az utóbbi stimmelt élete egy szakaszához, mert volt, hogy egy hűvösvölgyi romtemplomban lakott. Ötvenkilenc éves korában, rákbetegségben halt meg 1993-ban (Komár csaknem húsz évvel később követte őt), ám nyolcvanban még nyilván örömmel olvasta – a szerzőtárs Presserrel együtt – a kritikát: "Nem eget rengetően nagy dal, félhangonként emelkedő versszakaival, halványan behízelgő dallamával. (...). Mégis. Perfekt kis darabról van szó, remek filmzenéről." Az évtized nem egy beszámoló szerint muzikálisan is unalmas fordulóján a rock and roll a reneszánszát élte idehaza. A Hungaria tarolt a Rock and Roll Party című album dalaival – a Micsoda bulitól a Csókkirályig –, de Hobo és Deák Bill sem hiába nyomta a Rolling Stones bluest vagy a Ki vagyok én? -t ("nem vagyok munkás, nem vagyok paraszt"); hogy a Loksi-albumon szintén szereplő "Szentimentális rakenrollról" meg ne feledkezzünk. A V'Moto-Rock korabeli slágere meg passzolt a hajnali nótához, hiszen Demjén azt énekelte a publikum nem kristálytiszta, de annál átszellemültebb vokálja kíséretében: "Várj, míg felkel majd a nap." Az "áldozati" szám megjelent Komár első nagylemezén, a Táncoló fekete lakkcipőkkel, a Fehér holddal és egy Szörényi–Bródy szerzeménnyel, a Családi rockyval együtt. ("Egy, két, hár', négy gyerekem lesz, ha megtalálom azt a lányt...") Ám a korongról a legjobban a filmdal hasított, pedig a profi Komár nem tett kivételt: mindegyik dalát mindenütt a tőle telhető legnagyobb alázattal adta elő, kilengést még haknikon sem engedett meg magának. A fellépéssel éppen meg nem örvendeztetett rajongók meg ültek a rádió előtt, és azt kívánták: ó, csak a "Hajnal" jönne már...
2018.08.12 17:00
Frissítve: 2018.08.12 17:00