Kácsor Zsolt: Pislogok, mint a vett malac

Publikálás dátuma
2018.05.26 09:30
Fotó: Németh András Péter
Fotó: /

Olvasom a Népszavában, hogy a hazánkban terjedő sertéspestis miatt a magyar nemzet illetékes hatóságai fokozottan ellenőrzik a fertőzött területeken lévő disznótelepeket, úgyhogy azokról csak hatósági engedéllyel engedik ki a szállítmányokat – szóval ezt olvasom, és azonnal eszembe jut Nemmondommegfalváról egy Nemmondommegkicsoda nevű, milliárdos vagyonnal rendelkező úr, akinek óriási sertéstelepei vannak Kelet-Magyarországon.

És arra gondolok, hogy ezekben a pestisvészterhes napokban ez a bizonyos Nemmondommegkicsoda úr igen keveset alszik az idegességtől. Nem alszik, viszont annál többet telefonál. A befolyásos, azaz a legbelsőbb körökbe bejáratos fideszes barátait hívogatja, és könyörög nekik, hogy ezt az egész pestisdolgot azonnal hagyják abba, különben befuccsol az ő milliárdos vállalkozása.

Ahogy ismerem, eléggé szókimondó ember, szóval a fideszes barátainak valami olyasmit mondhat, hogy "ne legyetek már ekkora faszkalapok, mert ha ezt tovább csináljátok, akkor tönkremegyek, bazmeg". És Nemmondommegkicsoda úrnak igaza lehet: ha a hatóságok tovább folytatják az ellenőrzéseket, akkor ő tényleg tönkremehet. Ahogyan ezt nekem ő már tavaly megmondta.

Bizony, már tavaly megmondta, hogy ha a fideszesek őt ki akarják csinálni, akkor ráküldik a vállalkozásaira az ÁNTSZ-t azzal a megbízással, hogy találjanak nála olyan súlyos hiányosságokat, amelyek indokolttá tesznek egy több hetes karantént.

– Ha egy mondvacsinált indokkal nálam karantént rendelnek el, akkor nekem végem. Nem tudom kigazdálkodni azt a mínuszt, amit egy több hetes zárlat okoz – közölte Nemmondommegkicsoda úr. Megkérdeztem tőle, hogy miért akarná bárki is kicsinálni, mire fölnevetett, s visszakérdezett: "újságíró létedre miképpen lehetsz ilyen naiv?"

És Nemmondommegkicsoda úr elmagyarázta nekem, hogy a fideszes politikus barátai szerint a jövő biznisze az ingatlanfejlesztéseken kívül a földbirtok és az élelmezés. Egyre nő az emberiség lélekszáma, tehát egyre többet eszünk, tehát egyre több Nemmondommegkicsoda úrra lesz szükség, aki ezt az igényt kielégíti.

– Ha van eszed, és van hozzá pénzed is, akkor nem aranyba fekteted, hanem ingatlanokba és malacokba – mondta Nemmondommegkicsoda úr tavaly, és ezt utólag meg is erősítette számomra Kósa Lajos király és kedves édesanyjának története arról a bizonyos sertéstelepről, amely nyilvánvalóan csakis sötét, mágikus erők összejátszása révén kerülhetett éppen Kósa Lajos király édesanyjának érdekeltségébe.

Majd Nemmondommegkicsoda úr azt is elmagyarázta nekem, hogy akinek akkora sertéstelepei vannak, mint neki, az nem ugrálhat, nem fogalmazhat meg politikai különvéleményt, sőt, minden alkalommal, amikor a magyar nemzet üdve azt megköveteli, akkor neki segítenie kell pártunkat és kormányunkat. - Mivel, tán malacokkal? - kérdeztem, mire megint nevetett. Amit ő csinál, az ugyanis nem más, mint egy kis bújtatott kampányfinanszírozás és némi ajándék a keresztapa népes családjának.

– Mit gondolsz, hogy XY képviselőnek kitől van budai öröklakása a lánya nevén? Tőlem, meg a hozzám hasonló vállalkozóktól. Mit gondolsz, hogy XY miniszternek miből van pénze a sok százmilliós modern magyar képzőművészeti gyűjteménye gyarapítására? Többek közt az én pénzemből – magyarázta Nemmondommegkicsoda úr, aki elárulta, hogy ha ő nem támogatná a Pártot és annak magas pozícióban lévő basáit, akkor nála hamarosan megjelenne az ÁNTSZ, és mondvacsinált indokkal karantént rendelne el.

– Minden hatóság a fiúk zsebében van, mint intézményt az ő embereik irányítanak, neked ilyen körülmények között semmi esélyed, hogy jogi úton vegyél elégtételt – folytatta Nemmondommegkicsoda úr. – Kedves Zsolt, gondolom, nem árulok el nagy titkot, ha elmondom: XY miniszternek azért nem szerepel a nyilvános vagyonbevallásában a sok százmilliót érő festménygyűjteménye, mert van annyi esze, hogy a felesége és más családtagjai nevére íratta. Éppen úgy, mint Kósa Lajos a motorcsónakját: papíron annak Lajoson kívül az anyósa meg az apósa is tulajdonosai, pedig nem nagyon tudom elképzelni őket, ahogy az anyós meg az após százhússzal repeszt a Tiszán.

S azt is elmagyarázta Nemmondommegkicsoda úr, hogy a fideszes fiúk mindent be fognak vetni, hogy a Család még több és még nagyobb sertéstelepeket szerezzen Kelet-Magyarországon, különösen Szabolcsban és Hajdúban.

– Majd úgy intézik, hogy beüssön a krach és váratlanul leessen a sertéstelepek ára. Na, akkor jönnek ők, olcsón megveszik a cégeket, és amint az övék lesz az egész hóbelevanc, figyeld meg, hipp-hopp, azonnal elmúlik a veszély – mondta Nemmondommegkicsoda úr, és az az igazság, hogy hittem is neki, meg nem is.

Nem, nem, nem, nem lehetnek ennyire pitiánerek a maffiaállam haszonlesői, hogy ilyen átlátszó módszerekkel tönkretegyék, majd fölvásárolják a sertéspiacot. Erre gondoltam, amikor Nemmondommegkicsoda úr előadását hallgattam.

Most meg csak pislogok, mint a vett malac. És arra gondolok, föl kellene hívnom Nemmondommegkicsoda urat, hogy a nagy pislogás közben megkövessem.

2018.05.26 09:30

Szüdi János: A szabadság ára

Publikálás dátuma
2018.11.18 08:01
A DRÓTKERÍTÉS VIRUL - Az ország, ami köré felhúzták, viszont elpusztul
Fotó: Shutterstock/
Azt mondják az elemzők, nem a nép a hibás, azért ami hazánkban történik. Az ellenzéki politikusok a hibásak, mert nem tudnak összefogni, nem képesek alternatívát nyújtani. A nép csak tájékozatlan. A kormánypropaganda elfedi a valóságot. Mindez igaz, de nem mentség semmire. Harmadszor nem lehet tévedni! Ha néhány tucat kalandor milliókat képes sakkban tartani, ha milliók tudomásul veszik, hogy néhány tucat kalandor ellopja az ország javait, akkor az itt élők cinkosok, bűnrészesek. Érdekükben áll, hogy fennmaradjon ez a rablóvilág. Kéz kezet mos!
Nincs kit, nincs mit okolni. Azt kaptuk, amit akartunk. Egy fokozatosan kiteljesedő diktatúrát, amelyet a szabadságért kaptunk cserébe. Mert a szabadságnak ára van és ezt az árat nem akartuk megfizetni. Mert szabadnak lenni jó dolog, de sokszor strapás, mivel dönteni kell. Mert szabadnak lenni jó dolog, de fárasztó, mert sokszor tenni kell. A szabadsághoz bátorság kell. Bátorság a cselekvéshez. Bátorság a szembenézéshez. Bátorság a felelősségvállaláshoz. A szabadsághoz egyenes gerinc kell. A szabadsághoz tisztesség kell.
Nem lehet szabad, aki azt várja, megmondják, mit kell tennie. Nem lehet szabad, aki azt várja, kizárólag mások tegyenek őérte. Nem lehet szabad, aki a szabadság monopóliumára vágyik. Ha az ország rab, az is fogoly, aki szabadnak hiszi magát. A szögesdrótkerítés a határon nem a szabadságot védelmezi, A régi kérdésre, ki a szabad, aki kívül van, vagy aki belül, a válasz: a határon kígyózó kerítés a fejekben folytatódva ejt foglyul milliókat.
Csak a demokrácia biztosíthat szabadságot. Demokráciát nem elég deklarálni. A demokráciát fel kell építeni. Meg kell őrizni, s állandóan fejleszteni kell. A demokrácia építése, hasonlít a diófaültetéshez. Hosszú idő, amikorra kiteljesedik. Magyarország nekilátott a demokrácia-építéséhez, de nem járt sikerrel.
Volt húsz évünk gondozni a szabadság-cserjét. Satnya volt? Igen! Girbegurba? Igen! Vékony ágain, alig észrevehetően dugta ki fejét a sajtószabadság, a véleménynyilvánítás szabadsága, a tanítás szabadsága, az emberi méltóság tisztelete, a tisztességes eljáráshoz való jog, az önkormányzatiság. Öntözésre, gondozásra várt. Hiába! Nem voltunk jó kertészek. Sosem voltunk azok. A cserjéből nem lett fa. Mára el is száradt. Talán a földje volt kemény? Talán nehéz volt feltörni? Talán az ásó láb, az öntöző kar volt kevés? Igen. Kár! Ahol szabadság van, ott lélegezni is könnyebb, mert a szabadságnak illata van. A szabadság illata azonban olyan, mint a frissen sült hús illata. Megnyugtató, kellemes, de nem lehet jóllakni vele. Elillan. Élvezni csak az tudja igazán, akinek nem üres a zsebe, akinek jut a húsból is. Sajnos a jólét búzamezeje sem szökkent szárba.
Így nem csoda, kétezer-tízben a választók új főkertészt, másik kertészcsapatot választottak. Az eredmény mára szemmel látható. Minden elpusztult, csak az ország köré felhúzott magas drótkerítés virul. A kerítés nem védte meg a szabadság-cserjét. Halott már. A gyűlölet áradata nem táplál. Aki távolról, a kerítésen keresztül nézi, azt is gondolhatja, minden rendben van. Áll a cserje. Megvan minden ága. Rajta vannak a levelek. Csak közelről, a kerítésen belülről vehető észre a cérna, amellyel felkötözték a halott leveleket a halott gallyakra. Bár a kontármunkára hamar fény derült, az ország úgy tesz, mintha minden rendben volna. Sokak szerint ez így jó. A kötözött levél nem hullik le, télen is a helyén marad. 2018. áprilisa azt mutatja, nem kellenek új kertészek. Miért? Talán nincs mit elültetni? Talán éretlenek lennénk a demokráciára, a szabadságra? Aki szabadságra vágyik, annak el kell hagynia az országot?
Kérdések, felelet nélkül. Mert hiába keressük, meg nem találjuk a választ múltunkban, amelyben az arisztokrácia és a nemesség azonosította magát a nemzettel, s tagjai ritkán lépték át saját árnyékukat. Aki megtette, az magára maradt. Osztálya kitaszította. Legjobb esetben hősi halottként, de általában öngyilkosként, vagy elítéltként végezte. Mert hiába mélyedünk múltunkba, amelyben a polgárok gyengék voltak ahhoz, hogy megragadják a politikai hatalmat. Kevesen voltak ahhoz, hogy megváltoztassák a közgondolkodást. Sokan ezért kivándoroltak közülük. Mert hiába fürkésszük a múltat, melyben a szociáldemokraták parlamenti helyekért cserébe lemondtak a közalkalmazottak, a vasutasok és a postások beszervezésről, a földmunkások körében korlátozták propagandatevékenységüket, felhagytak a tömegsztrájkok és a köztársasági propaganda szervezésével, a kormány külpolitikájának bírálatával. Mert hiába keressük a választ a múltunkban, amelyben a zsidók jó magyarok akartak lenni. Hinni akarták, hogy itt a helyük, s még vagonokba zárva is remélték, hogy őfőméltósága megmenti őket. Nem adhat választ a mára az a múlt, amelyben a munkások eltűrték, hogy nevükben kiépüljön egy diktatúra, amelyben a parasztok hagyták, hogy földjeiket bevigyék a közösbe, s amikor már jól működött, hagyták a közöst szétverni, és amelyben az értelmiség sosem tudott összefogni, mert mindig önmagával volt elfoglalva, csak a saját sorsán siránkozott, s mindig megtanult megalkudni. Keressük hát a választ a jelenben. Keressük együtt, mert nem adhat választ a politikus, ha nem lát tovább az orránál, mert a hatalom számára nem eszköz, hogy másokért tegyen, hanem cél, hogy törvények fölé helyezhesse magát. A szabadság kelendő árucikk a hatalom-piacon. El lehet kótyavetyélni szép ígéretekért, uralkodói kegyekért, hűbéri gondoskodásért cserébe. Nekünk ez a csere sikerült, pedig a hatalom nem is ígért semmit. Fel kell bontani ezt a megtévesztésre épülő, jó erkölcsbe ütköző, a hatalom számára feltűnően aránytalan előnyöket biztosító, mindezért semmis szerződést. Látszólag van idő. A semmisségre határidő nélkül lehet hivatkozni. Mégis minél hamarabb sikerül, annál hamarabb hozzá lehet látni az újrakezdéshez. A feladat is világos. Le kell bontani a Jó Állam hazugságra épített tornyait. Ki kell durrantani az önámítás léggömbjét. Rá kell döbbenteni a hiszékeny milliókat arra, hogy az ország dolgai nincsenek rendben. Kikre hárul ez a feladat? Mindenkire, aki képes a múlt lezárására. Mindenkire, aki Kölcsey Himnuszának sorait, nem Nostradamus jóslataként fogja fel. Mindenkire, akinek az Örömóda dallama örömet szerez.
Lehet, hogy mindez illúzió? Hamisan csengenek az eskü szavai: Rabok tovább nem leszünk!
2018.11.18 08:01

„Vagy lesz új értelmük a magyar igéknek”

Publikálás dátuma
2018.11.17 13:00
MARABU RAJZA
Fotó: /
A magyarországi ellenforradalmi és ellen-reform rendszer nem társadalom központú, hanem államközpontú szisztéma. A politika célja, hogy a központosított nemzetállam integrálja a társadalmat, és ne jöhessen létre autonóm politikai, gazdasági és civil intézményeken keresztüli társadalmi integráció.

Központban a nemzetállam

Az állami integrációhoz állampárti megoldás a leghatékonyabb út: 1867 és 1990 között soha nem létezett politikai váltógazdaság, mindig kvázi- vagy valóságos egypártrendszer működött. A parlamentáris fél-autokráciákban a választási törvényeken, a politikai paktumokon keresztül 1867 és 1944 között elérhetővé vált a kvázi-egypártrendszer – a hatalompárt parlamenti választásokon nem volt leváltható. A parlamentáris rendszernek nem a szabad választás, hanem az a próbája, hogy érvényesül-e a választók akarata a kormány megalakításában. Ez soha nem érvényesült se a dualizmus, se a két világháború közötti korban. A Rákosi-, majd a Kádár-egypártrendszerű politikai diktatúrában nem létezhetett politikai ellenzék. Az 1990 és 2010 közötti, váltógazdaságon alapuló többpárti parlamenti demokrácia a magyar politikatörténet viszonylag hosszúra nyúlt kivétele, az általános történeti szabály a leválthatatlan hatalompárt.
A 2010 óta működő politikai rezsim, minden lehetséges politikai és jogi eszközzel azon dolgozik, hogy hatalompártja révén megvalósítsa a centrális erőteret, vagyis a kvázi egypártrendszert, ahol ellenzék választási úton nem juthat hatalomra. Ezzel visszatér a hosszú magyar útra, a kivételes, többpárti váltógazdaságon alapuló rövid utcácskákkal, közökkel szemben. Nálunk a parlament, a központi igazgatás és a végrehajtó hatalom (király, kormányzó, pártvezető) hármasában a parlament mindig alárendelt szerepet játszik, vagy a bürokratikus igazgatással, vagy a végrehajtó hatalommal szemben. A magyar politikatörténetben nem, vagy korlátok között léteztek alkotmányos ellensúlyok, független igazságszolgáltatás, jegybank. Túlsúlyban volt, miként ma is, a központosított nemzetállam és hatalompártjának gépezete. Teremti és védi a zárt társadalmat, a nemi, faji, etnikai és vallási megkülönböztetést, képviseli az életforma-ellenforradalmon alapuló kultúrharcot. A nemzetállam központú, nem jogállami rend egy kisebbségellenes rendszer. A politikai nacionalizmus erősíti az etatizmust, ahogy az etatizmus a politikai nacionalizmust. Alapja: „mindig a többségi nemzetnek van igaza”.
A központosított politikai állam könyörtelen hierarchiát teremt, amelyet foggal-körömmel véd. Az állam, és a kényszerközösség mindig fölötte áll az állampolgárnak és az önkéntes közösségnek. A fehér ember fölötte a színes bőrűnek, a magyar a nem-magyarnak, a keresztény a nem-hívőnek, a zsidónak vagy muszlimnak, a migráns vagy a „belső migránsnak” nevezett cigánynak. A férfi mindig megelőzi a nőt, a heteroszexuális a homoszexuálist, a családos az egyedülállót. A gazdag megérdemelten gazdag, a szegény maga tehet arról, hogy szegény. A főorvos fölötte az alorvosnak, az orvos a betegnek, az igazgató a tanári karnak, a tanárok a diákoknak. Az új kasztnak minden cím, rang, jövedelem, vagyon jár, a régi elitnek el kell tűnnie. Védenünk kell a tisztes – focizó, disznóvágó, kolbásztöltő, ultizó –, hagyományos felcsúti, vidéki életet a tisztességtelen, kozmopolita nagyvárosi, budapesti élettel szemben. Előnyben kell részesítenünk az itthon maradó, nemzeti fiatalt az idegenbe gazdasági migránsként menő fiatalokkal szemben. Hitet és lojalitást akarunk tudás és autonómia helyett.
A magyar nemzetállami rendszer európai szinten a konföderáció zászlaja alatt, az államok Európájának eszméjével harcol az unionista, föderációs Európa eszméjével és gyakorlatával. Az orbáni Magyarország a 2015-ös menekültválság óta azon is igyekszik, hogy maga mellé állítsa a menekült- és jogállam-ellenes konföderacionistákat, és megakadályozza az EU további politikai, gazdasági és társadalmi föderalizálását. Miként az amerikai Dél Konföderációja sem csak a rabszolgatartásban különbözött az Észak Uniójától, az európai Kelet és Dél konföderációsai sem csak a migrációs kérdésben az európai Nyugattól, hanem a politikai, gazdasági és társadalmi zártságban vagy nyitottságban, a jogállamiságban, az életformában. A bal és jobboldal konfliktusa helyett az illiberális és autokrata zárt rendszerek összeütközése a liberális és versengő nyitott rendszerekkel az Unió jövőjének a tétje. Soha ennyire nem volt szükségünk egy szabadelvű és nyitott Európára és egy európai Magyarországra!

Győzni két választáson

A 2019-es év a fordulat éve. Ha kétharmaddal győz a Fidesz az Európa Parlament választásán és újra megnyeri Budapestet és a nagyvárosokat, akkor a magyar választó azt üzeni a világnak: nekünk az orbáni zárt Magyarország kell, a nyitott és fejlett Európa, világ nem kell. És akkor Európa és a világ nem üzenhet nekünk mást: nem mi, ti zártátok magatokat ki.
Ez egy összefonódó, kétfordulós, tavaszi-őszi választás. A nyitott, európai Magyarország, a civilek és a politikai ellenzék, társadalmilag, politikailag és gazdaságilag csak akkor tud intézményes ellenállást kialakítani, ha a két választást együtt kezeli. A harc, amit európai pozíciónkért, a jogállamért, a versenyképes piaci növekedésért és a társadalmi esélyegyenlőségért, a minőségi egészségügyért és oktatásért folytatunk, egyben harc azért, hogy Budapest és a nagyvárosok, a kisvárosok és a falvak ne záródjanak ki Európából. Európa ügye szorosan összefügg Hernádszentandrás és Pécs, Edelény és Budapest fejlődésének ügyével. Ha nem lépünk tovább az euró-övezet felé, ha nem részesülünk az európai fejlesztésekből, ha nem ellenőrzi korrupt kormányzatunkat az európai ügyészség, ha nem kapcsolnak be a nagy informatikai, kereskedelmi, közlekedési hálózatokba, ha nem jutunk hozzá Európa szellemi javaihoz, csak kerítésünk és stadionunk, Tiborcz-sötét városaink és uzsorásoknak kiszolgáltatott falvaink lesznek. A városainkért és a falvainkért küzdünk, amikor Európára szavazunk, ennek semmi köze a migránsokhoz.
Az EP-kampánynak mindenütt az európai városért és faluért folytatott kampánynak kell lennie. Valamennyi civil és minden önkormányzati ember azon mérődik le, hogy a tavaszi választáson bizonyítani tudja, hogy képes lesz az EP-képviselőkön keresztül városát és faluját képviselni, programot csinálni, nyitni, összefogni. Civil közös lista, amelyhez fölcsatlakozhatnak, és föl is kell csatlakozniuk a politikai pártoknak. Már nincs érdemi Jobbik és LMP. Az MSZP-nek, a DK-nak, a Momentumnak és a Kétfarkú Kutya Pártnak külön-külön és együtt az az érdekük, hogy közösen megerősítsék magukat az önkormányzatokban. Nemzeti érdek, hogy megszerezzék Budapestet, amelyet a teljes összefogás hiánya miatt nem sikerült egészében elnyerni a parlamenti választásokon. A közös lista Budapesten a kerületekben, a közös főpolgármester-jelölt, a közös program egyenesen megköveteli, hogy az EP-választáson se legyen másként. Közös lista, civil, nagy tekintélyű bal- és jobboldali személyiségekkel, mögöttük pártpolitikusokkal, és azzal az üzenettel, hogy létezik egy európai Magyarország.

Európai Magyarország

Hitetlenként írom, hogy bizony létezik egy európai Magyarország a hívő, ezeréves csodában, Pannonhalmán épp úgy, mint az edelényi görög-katolikus Szent Miklós általános iskolában, ahol hatszáz szegény sorsú gyerek egy halott vidék közepén magyarul és angolul robotikát tanul, ahol legó-kockákkal tanítják a matematikát, ahol az igazgató hitelesen beszél, a hitoktató gitározik és számítógépes programmal hitoktat. Itt minden diák és tanár átérzi, hogy mit köszönhet önmagának és saját európaiságának: az angyal, aki megérintette őket, több nyelven, de leginkább a megértés és a szeretet nyelvén szól. Létezik európai Magyarország, ahol apró falvakban, mindenre elszánt polgármesterek tíz-tizenöt millió forintokból próbálnak kimászni a nyomorúságból, miközben százmilliárdokat rabolnak el kormányzati uramék. Létezik európai, jól vezetett Szeged és Angyalföld, miért ne vezethetné valaki tisztességesen és hozzáértőn Budapestet és Szombathelyt.
Van európai Magyarország, ahol civilek és ügyvédek összefogtak a hajléktalanokért, s remélem lesz, hogy összefogjunk a független igazságszolgáltatásért. Lesz még egyszer olyan Magyarország, ahol nem üldözik el az egyik legkiválóbb egyetemet, ahol nem támadják meg a Tudományos Akadémiát, ahol nem darálják le a független sajtót, ahol nemcsak egyszer emeljük fel a fejünket, egyenesítjük ki a gerincünket, fogunk össze, hanem talán egy életre. Ha nem, akkor majd…
„Egy végkép betört állat hátán
egy végkép betört állat lovagol.”
(A szabadság törékeny óraszerkezete című írás - Népszava 2018. 10. 20. - második része)
2018.11.17 13:00
Frissítve: 2018.11.17 13:00