Kiáll a Lukács-archívumért a DK

A kormány tartsa tiszteletben a tudományos élet szabadságát. El a kezekkel a Lukács-archívumtól! - követeli közleményében a Demokratikus Koalíció. A párt szerint ugyanis elérhetetlenné vált Lukács György nemzetközileg is elismert filozófus archívuma, még a hagyatékot gondozó kutatók sem férhetnek hozzá Lukács kézirataihoz, mert azokat elszállították. "Az orbáni hatalom ezzel újabb lépést tett a tudomány és a kultúra totális megszállásra." - idézi a hvg.hu.

A Demokratikus Koalíció szerint "a legsötétebb történelmi időket idézi a kormány azzal, hogy tudományos dokumentumokat tűntet el, és ellehetetleníti a kutatók munkáját. Európai pártként a DK kiáll a tudomány és a tudományos kutatás szabadsága mellett, és felszólítja az Orbán-kormányt, hogy tartsa tiszteletben a tudományos élet szabadságát."

A híres marxista filozófus öröksége utoljára februárban került a hírekbe, akkor közölte ugyanis a Magyar Tudományos Akadémia, hogy fenntartja a Lukács György korábbi lakásában kialakított kutatóhelyet a Belgrád rakparton, de a felújításhoz szükséges külső források megszerzésében a Lukács György Nemzetközi Alapítvány (LANA) segítségét várja. A LANA azonban három napra rá cáfolta az MTA közleményét.

Szerző

Katonasuli, kadétprogram - Toboroz a hadsereg

Publikálás dátuma
2018.05.26. 11:45
Katonai akadályverseny. MTI Fotó: Krizsán Csaba
A toborzás nagyon fontos feladat, nem lehet elég korán elkezdeni - mondta a honvédelmi államtitkár az állami televízióban.

Szabó István megjegyezte: különböző eszközöket állítottak csatasorba, hogy minél korábban, már iskolás korban meg tudják szólítani a honvédelem iránt érdeklődő fiatalokat. Ilyen például a katonasuli program, a kadétprogram, és ezt a célt szolgálják a honvédelmi táborok is, amelyekben az idén nyáron csaknem 1200 gyermeket táboroztat a honvédség.

Azt is elmondta, hogy az általa vezetett honvédelmi államtitkárság új szervezeti egység a HM-ben. Egy komplex, nagy területet magába foglaló államtitkárság, amelynek egyik fontos része a védelempolitikai helyettes államtitkárság, a másik pedig a humánpolitikai helyettes államtitkárság lesz - közölte. 

Az államtitkárt annak alkalmából kérdezték, hogy szombaton a 170 éves a Magyar Honvédség több helyszínen honvédségi napot tart, emlékezve a május 21-ei honvédelem napjára is.

Szerző

Pótlóbusz jár a szentendrei a HÉV helyett

Publikálás dátuma
2018.05.26. 09:49
Népszava fotó
Karbantartási munkák miatt ma és vasárnap pótlóbusz jár a szentendrei (H5) HÉV helyett a Batthyány tér és Békásmegyer között, a szerelvények rövidített útvonalon, csak Békásmegyer megállótól közlekednek. - közölte (BKK).

A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint a H5-ös jelzésű pótlóbuszra a Batthyány téren a 109-es busz felszállóhelyén, Békásmegyernél a 160-as busz megállóhelyén lehet felszállni. Békásmegyernél a 923-as autóbusz végállomásán, a Batthyány téren a végállomáson lehet leszállni. Hozzátették, a pótlóbuszon kerékpárt is lehet szállítani.

A pótlás ideje alatt a késő esti csatlakozások biztosításáért módosulnak a 118-as, 134-es, a 137-es, a 143-as, a 186-os, a 204-es, 219-es és a 243-as autóbusz egyes indulási időpontjai - tudatták.

A pontos menetrendről a BKK honlapján lehet tájékozódni.

Szerző