Debrecen;betörés;

2018-05-27 11:28:00

Maszkban járt a betörő

A debreceni nyomozók vádemelést javasolnak azzal a 35 éves férfival szemben, aki a megalapozott gyanú szerint országszerte követett el bűncselekményeket - írja a police.hu.

A rendőrség 27 rendbeli lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy ceglédi lakossal szemben.

Egy férfi tett bejelentést arról, hogy a debreceni, Tessedik Sámuel utcai ingatlanjába betörtek és ékszereket, valamint készpénzt vittek el. Ezt követően a debreceni nyomozók igazoltattak egy férfit a betörés helyszínéhez közeli utcában, aki zavartan viselkedett és kitérő válaszokat adott a feltett kérdésekre, valamint a személyautójában talált símaszkokkal, késsel és más egyéb szerszámokkal sem tudott elszámolni. A rendőrök előállították K. Róbertet a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására. A 35 éves férfi beismerős vallomást tett. A Debreceni Járásbíróság az eljárás jelenlegi szakaszában elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.