A betörő helyett a segítséget hívó családapát lőtte agyon egy rendőr Las Vegasban

Ügyvédje szerint a rendőr nem követett el bűncselekményt, amikor hatszor rálőtt a családapára. Az áldozat családja most az azonnali kirúgását és letartóztatását követeli.

Ukrajna állítólag már ezer négyzetkilométert elfoglalt Oroszország területéből, az oroszok próbálják kiszorítani a behatoló katonai egységeket

Vlagyimir Putyin „méltó választ” ígért, pártjának egyik képviselője óvatosan bírálta az orosz hadsereget

Elfogták a Louis Vuitton-üzlet betörőit

A BRFK egy montenegrói és és egy horvát férfit gyanúsít. Az őrizetbe vettek a NER-elit kedvelt márkájára utaztak, és meg is találták náluk az ellopott táskákat, öveket és napszemüvegeket.

Két év után megint betörte valaki a Szegeden a Fidesz-iroda ablakát

A pusztító düh indítéka egyelőre ismeretlen.

Képünk illusztráció

Betört egy gyógyszertárba, majd a szekrényben próbált elbújni a betörő, nem sok sikerrel

Ráadásul még a haverját is elkapták, aki segített neki. 

Betörés közben, a villanyóraszekrényből töltötte fel a lábán lévő nyomkövetőt egy nő Józsefvárosban (videó)

A rendőrök nem hittek a szemüknek, amikor visszanézték a biztonsági kamera felvételeit.

elektronikus nyomkövető lábbilincs

Álmatlanságát akarta orvosolni rengeteg alkohollal egy férfi Nógrádban, ezért kolbászt eszegetve több boltba is betört

Pia helyett bilincset kapott.

Elkészült a budapesti betöréstérkép, ezek a kerületek vannak a legnagyobb veszélyben

A rendőrség nyilvántartása szerint az idei év első felében 402 betörést regisztráltak a fővárosban.

Betörés közben aludt el a tolvaj Kecskeméten, a tulaj ébresztette

Fárasztó volt az éjszakai „műszak”.

Betörtek a PSG kapusához, a tettesek meztelenre vetkőztették és megkötözték a válogatott futballistát és feleségét

Mindkettőjüket sokkos állapotban szállították kórházba, az elkövetők szökésben vannak.

Meg akarta mutatni a XVI. kerületi rendőröknek, hogy nem is olyan kemények, ezért betört egy, a kapitányság épülete melletti étterembe

Zsákmánya mindössze négyezer forint volt. A zsaruk az ablakon kinézve észlelhették volna a bűncselekményt, ám egy héttel később alaposan rácáfoltak az elkövetőre.

Lopott talicskával pakolt ki két kamasz egy általános iskolát

A zsákmány alapján akár azt is hihetnénk, hogy vegyesboltot akartak nyitni, azonban motivációjukról nem adtak tájékoztatást. 

Megpróbálta ellopni Lenin holttestét egy mattrészeg moszkvai férfi

Nem tudott magyarázatot adni a tettére.

Fotó: AFP/Dmitry Serebrykov

Zoltánnál elfogyott otthon az alkohol, ezért betört a benzinkútra, hogy onnan szerezzen magának utánpótlást

Hirtelen jött az ötlet, állítólag mindent megbánt. 

Eltorlaszolta győri zárkáját, fenyegetőzött, tört-zúzott egy román rab, végül a fegyőrök törtek rá

A dühöngő férfit embercsempészet miatt tartják fogva, de elégedetlen lett a börtöni élet körülményeivel.

Fejét alufóliába, lábát és testét szemeteszsákba bugyolálva lopott italt egy szegedi férfi

Finoman szólva is furcsa álcázást választott, ám számításai nem jöttek be. 

Kiflit és kenőmájast vett a zsákmányért kapott pénzen a budakalászi templom betörője

Aligha élete bizniszét hozta össze, ugyanis a lopott kegytárgyakért összesen 1500 forintot fizettek neki. 

Ernő betört egy zuglói házba, amikor a nyugtatókra ivott bor teljesen kiütötte

A rendőrök keltették fel a pancser tolvajt. 

Nyugtatókkal gyúrt a „munkájára” egy angyalföldi betörő, de pechjére elaludt a tetthelyen

Pedig a 47 éves férfi gondosan össze is készítette a zsákmányát, és végül meglepődhetett, amikor rendőrök keltegették.

Képünk illusztráció

Több milliót loptak egy Teréz körúti lakásból - ezt a két fiatalt keresi a rendőrség (videó)

Egyikük belenézett a ház bejáratánál lévő kamerába, kapucnit húztak, majd berúgták a kaput.

"Mint a filmeken" - videón az Alzába betörő tolvajbanda

Az öt román férfi közel 10 milliós zsákmánnyal menekült el.

Nyugdíjas betörőt fogtak el a rendőrök Budapesten

A hetven éves férfi igencsak aktív életet élt: lakásokat fosztott ki.

Képünk illusztráció.

Feszületet és Szűz Mária szobrokat is rongáltak a templomi betörők

Tinédzserek garázdálkodtak szombatra virradóra a Baranya megyei Lothárdon.

Betört egy kft-hez, majd a cég gépébe belépve egy órát töltött közösségi oldalán a cibakházi zseni

Italt és párnahuzatot is lopott, de ez utóbbit valamiért elégette.

Betörtek Kásler Miklós sárvári házába

Azt nem tudni, hogy mi tűnt el, vagy mekkora a kár.

László pókemberként betört egy belvárosi lakásba, de ottfelejtette az iratait

A helyszínelés során találtak egy fekete hátizsákot, melyben betörőszerszámok és okmányok is voltak, rajta a férfi adataival.

120 menekült akart betörni a határon Kübekházánál

A rendőrök visszatartották őket.

Képünk illusztráció.

Tízmillió forintnyi valutát nyúlt le két férfi fényes nappal egy pesti plázában

A rendőrség keresi őket.

Képünk illusztráció

Több millió eurót vittek el betörők egy német vámhivatal pincéjéből

Egy fúrógéppel sikerült eljutniuk a széfterembe.

Betört a kocsmába, de olyan részeg volt, hogy a lopott pénz egy részét útközben elhagyta

Alighanem ő a nap peches bűnözője.

Képünk illusztráció
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang