Olaszország;Öt Csillag Mozgalom;Sergio Mattarella;Giuseppe Conte;

2018-05-28 11:40:00

Conte visszalépett, teljes a káosz Olaszországban

Carlo Cottarelli gazdasági szakértőt, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt főigazgatóját kérte fel a kormányalakításra Sergio Mattarella államfő.

Egy nappal azután, hogy a két populista párt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a bevándorlásellenes, jobboldali radikális Északi Liga (LN) kormányfőjelöltje bedobta a törülközőt, Mattarella elnök máris megnevezte miniszterelnökjelöltjét. Giuseppe Conte azért adta vissza a kormányalakítási megbízást, mert az államfő nem volt hajlandó kinevezni gazdasági miniszternek az euroszkepticizmusáról ismert közgazdászt, Paolo Savonát, s a populista pártok viszont – elsősorban az Északi Liga – ragaszkodott a személyéhez, nem voltak készek a kompromisszumra. Cottarelli 2013-ban az olasz kormányban is szerepet kapott, ő volt a felelős a költségvetési megszorításokért, amiért „Olló úrnak” is nevezték.

Az 1954-ben született Cottarelli Itália történetének egyik legrövidebb ideig hatalmon lévő miniszterelnöke lesz. Az M5S és a LN is már jó előre jelezte ugyanis, hogy nem hajlandóak támogatni egy szakértői kabinetet. Matteo Salvini, az Északi Liga elnöke „Senki úrnak”, illetve a nemzetközi pénzvilág emberének nevezte . Luigi Di Maio, az M5S vezetője pedig azzal vádolta, Cottarelli tehet arról megvonták a forrásokat az egészségügytől, az oktatástól és a mezőgazdaságtól.

A két párt hetekkel ezelőtt még a júliust jelölte meg az idő előtti voksolás lehetséges dátumának, ilyen rövid idő alatt azonban aligha rendezik meg a voksolást, másrészt nyáron nincs is értelme választást rendezni Olaszországban. A legvalószínűbb időpont október eleje.

Ahogy az várható is volt, a két populista párt heves támadásokat intézett az államfő ellen. Eljárását antidemokratikusnak minősítették. A csillagosok vezetője, Luigi Di Maio azt közölte, nem is érdemes választást rendezni az országban, mert úgyis „a pénzügyi lobbi” dönt a politikai viszonyokról. Mint fogalmazott, ha meg akarják akadályozni a „változás kormányának kinevezését, akkor azt előre közöljék velünk”. Egyben Sergio Mattarella leváltását követelte. Szerinte azért szükséges egy ilyen alkotmányos eljárás megindítása, mert csak így akadályozható meg Mattarella áskálódása. Di Maio kijelentéseivel többeknél verte ki a biztosítékot. Silvio Berlusconi volt kormányfő felelőtlenséggel vádolta őt.

Felháborodásának adott hangot az államfő döntése kapcsán Matteo Salvini is. „Heteken keresztül, éjt nappallá téve dolgoztunk, hogy védjük az olasz polgárok érdekeit – írta a Twitteren. – Valaki azonban (kinek a nyomására?) NEM-et mondott nekünk. Nem vagyunk a németek vagy a franciák rabszolgái. Ezért ismét nektek kell visszaadni a döntés lehetőségét”. Salvini azonban később azt is hozzátette, nem kíván Mattarella esetleges leváltásáról beszélni. Azt azonban elmondta, ha az elnök nem ír ki idő előtti voksolást, tüntetéseket szervez Rómába.

Semmi biztosíték sincs arra, hogy egy előrehozott választás tisztább viszonyokat teremtene . Bár a március 4-én megrendezett parlamenti választáshoz képest az Északi Liga jelentősen, a Demopolis és a Noto ügynökség szerint hét-nyolc százalékkal erősödött, az Öt Csillag Mozgalom valószínűleg nem tudja megismételni akkori 32,7 százalékos eredményét . Ráadásul az LN népszerűségének emelkedése két másik iroda szerint megtorpant május eleje óta.

A márciusban az élen végzett jobboldali szövetségben is repedések keletkeztek, hiszen Berlusconi pártja, a Forza Italia, illetve a Fratelli d’Italia is előzőleg jelezte, a bizalmi szavazáson Conte kabinetje ellen voksoltak volna. Berlusconi ráadásul hírek szerint hajlandó lenne támogatni Cottarelli szakértői kormányát, amiért Salvini megfenyegette őt: ha így tesz, az a jobboldali szövetség végét jelenti.