Oroszország;futball vb;

2018-05-29 07:52:00

Ötös fogat: hét a históriának

Bő két hét múlva Oroszországban megkezdődik a labdarúgó-vb, a földkerekség legnézettebb sport- és társadalmi eseménye. Ebből az alkalomból sorra vesszük, mely öt világbajnok válogatott diadala volt a legnagyobb hatással a glóbuszra. Összeállításunk negyedik részében – a szubjektív lista második helyezettjeként – a német együttes 2014-es győzelmét idézzük fel.

A német válogatott hat győzelemmel és egy döntetlennel nyerte el az előző világbajnokság aranyérmét, de mérkőzéseinek jó része szinte nem számított az elődöntőhöz képest. A legjobb négy között ugyanis minden idők legjobb hetét produkálta Joachim Löw szövetségi kapitány csapata: a házigazda brazilokat 7-1-gyel söpörte le a pályáról. Ez a labdarúgás valaha volt legnagyobb jelentőségű eredménye: még az 1954-es vb nyugatnémet–magyar döntőjének 3:2-je is már-már kismiska e különleges kimenetelhez képest. Gondoljuk meg: nagy valószínűséggel több száz évig kellene élni ahhoz, hogy

ilyet lássunk megint. A feltételek: a vb-t ismét Brazíliában rendezzék; legyen brazil–német elődöntő (vagy döntő); azon pedig a vendégek hintsenek újra egy hetest a legtöbb világbajnoki címre – jelenleg ötre – büszke dél-amerikai ország legjobbjainak.

Scolari brazil szövetségi kapitány mutatja, mennyit kapott csapata

Scolari brazil szövetségi kapitány mutatja, mennyit kapott csapata

Az örökkévalóságnak szóló siker grandiozitását tovább növeli, hogy Brazília hamar kiheverte a megsemmisítő német győzelmet, amely a svájci filmszínész-táncdalénekes Vico Torriani hajdani slágerét idézte: „Siebenmal, siebenmal, das ist meine Lieblingszahl, / siebenmal sind wir dann im Paradies...” (Hétszer, hétszer, ez a kedvenc számom, / hétszer leszünk a Paradicsomban.) A 2018-as vb kimagaslóan legerősebb selejtezőcsoportjában a sárga mezesek tíz ponttal előzték meg az uruguayiakat, tizenhárommal az argentinokat, tizennéggyel a kolumbiaiakat, tizenöttel a peruiakat és a chileieket. A brit fogadóirodáknál ma ugyanolyan oddsszal (9:2) adják az elsőségüket, mint a címvédő németekét, s e megosztott listavezetéssel rosszabbul állnak, mint négy évvel ezelőtt, mert akkor a selecao diadala négyszeres, a német válogatotté hétszeres pénzt ért a vb előtt.

Ehhez képest a németek huszonkilenc perc elteltével 5-0-ra vezettek Belo Horizonte városában. E szűk fél óra Scolari szakvezető, továbbá Julio Cesar, David Luiz vagy Dante pokla volt... Ellenben a Neuer – Lahm, Boateng, Hummels, Höwedes – Thomas Müller, Khedira, Kroos, Schweinsteiger, Özil – Klose tizeneggyel kezdő ellenfél fickándozott, mint gyerek a hullámmedencében, s a második gólt szerző Klose (16) megelőzte a fenomén Ronaldót (15) a világbajnokság mesterlövészeinek versenyében.

Noha Magyarországon akadt olyan véleményformáló, akinek szerény megítélése szerint a németek nem is tartják oly sokra azt a 7-1-et, a valójában felfoghatatlan estéről így írt 2014 júliusában a német sajtó: „Lenyűgöző győzelem a történelemkönyveknek” (Frankfurter Rundschau); „Erről még az ükunokáinknak is mesélünk” (Bild); „A mágikus 7-es, a rekordok hihetetlen elődöntője” (Hamburger Morgenpost); „A hetedik mennyország” (Süddeutsche Zeitung).

E világszám mellett szinte a semmibe veszett, hogy a vb-re címvédőként – és a legértékesebb, 622 millió eurós játékoskerettel – érkező spanyol együttes már az első kör után búcsúzott, miután 5-1-re kikapott a holland, majd 2-0-ra a chilei csapattól; hogy Costa Rica gárdája veretlen csoportelsőként jutott tovább abból a négyesből, amelyből az olasz és az angol válogatott kiesett; hogy a felnőtt futballtornán napjainkig negyedszázada nyeretlen Argentína legjobbjai úgy nyertek ezüstérmet, hogy az egyenes kieséses szakasz négy mérkőzésén (Svájc 1-0, Belgium 1-0, Hollandia 0-0, Németország 0-1) mindössze két gólt szereztek, Messi pedig egyet sem jegyzett.

A sors fintora: a fejenként 300 ezer euróval gazdagodó német aranyérmesek közül – historikus 7-1 ide vagy oda – Neuer kapus került az Aranylabda-szavazás legjobb hármasába. Ez legalább olyan abszurd volt, mint az, hogy a FIFA Kolumbia csapatát honorálta a Fair Play-díjjal.

Igaz, ami igaz: Zuniga eszeveszett „belépője” után az elődöntőről kiiktatott, lekötözött Neymar – ha napokkal később is – megmozdult, sőt felkelt az ágyról.