UNICEF;internetes zaklatás;#nemvagyegyedül kampány;

2018-05-31 07:16:00

Nem vagy egyedül

A fiatalok kedvenc sztárjai segítik az UNICEF netes zaklatás elleni #nemvagyegyedül kampányát. Nemcsak arcukat adják, hanem aktívan részt vesznek a programban.

A fiatalok egyre több időt töltenek a számítógép előtt, ahol online támadásoknak is ki vannak téve, amelyet gyakran éppen saját kortársaiktól kapnak. A cyberbullying, vagyis a netes zaklatás a magyar 10-18 évesek 88 százalékának van profilja a közösségi médiában, 20 százalékuk már áldozatul esett az elektronikus bántalmazásnak, 10 százalékuk pedig maga is megpróbált ártani másoknak. Az UNICEF Magyarország most elindította #nemvagyegyedül kampányát, amelynek célja, hogy támogatást nyújtson azoknak a gyerekeknek, akik úgy érzik, hogy támadásnak vannak kitéve. A program a Generali Biztosító közreműködésével valósult meg.

- Rendszeresen tapasztalom a rosszindulatot a közösségi média felületeimen. Egyik pillanatban anorexiásnak és csontkollekciónak neveznek, a következő képemnél meg azt mondják, hogy elhíztam. Lófejűnek is neveztek már. Kaptam olyan kommentet is, hogy az enyémek Magyarország legrosszabb lábai - mondta Dukai Regina modell, aki több más hírességgel együtt vállalkozott arra, hogy csatlakozzon az UNICEF akciójához.

Az elektronikus megszégyenítés eszköztára kimeríthetetlen. A legtöbb áldozat arról számolt be, hogy üzenetekkel zaklatták, a nevében kommenteltek, posztoltak tartalmakat, vagy olyan képeket, videókat tettek közzé, amelyek számára kellemetlenek, kínosak. Sok gyerek még a közvetlen környezetével sem meri megosztani félelmeit, mert szégyelli, ami vele történik. De nemcsak őket, a sztárokat sem kíméli a netes zaklatás.

Az UNICEF kampányának lényege, hogy a gyerekek tudják, mások is élnek át hasonlót és bármikor kaphatnak segítséget a netes zaklatás ellen. Az akcióhoz olyan hírességek és a YouTube világában óriási követőtábort megmozgató véleményvezérek csatlakoztak, mint Vecsei H. Miklós, Puskás Peti, Dukai Regina, Lina és Panni, FollowAnna, Rubint Rella, Magyarósi Csaba, Abosi Barni, Kettner Henry, Basky Balázs (Roar), Fenyvesi Zoli, Bánki Beni és Siklósi Örs (AWS).

- Emlékszem, kaptam egy olyan kommentet, hogy "süketülj meg az öcséddel együtt". És ez még egy finom megjegyzés volt. Amikor az X-Faktorban mentorkodtam, azt láttam, hogy a versenyzők teljesen elveszítették a koncentrációjukat, amikor ilyen üzenetekkel bombázták őket - magyarázta Puskás Peti, hogy miért csatlakozott a kezdeményezéshez.

Az UNICEF honlapján létrejön egy aloldal, amelyen keresztül az áldozatok megírhatják tapasztalataikat és jelezhetik, hogy melyik hírességtől szeretnének választ kapni. A rendszer azonnal továbbít néhány általános tanácsot, majd a kiválasztott ismert ember személyesen, videón üzen a levélírónak, megosztva vele, hogy ő milyen hasonló nehézségeket élt át és hogyan sikerült továbblépnie a cyberbullying jelenségen. A kampány szervezői garantálják, hogy minden kapcsolatfelvétel anonim marad.