Nyilas Misi vagy Harry Potter?

Publikálás dátuma
2018.05.31 07:45
Arra a kérdésre, hogy beleférhet-e a fantasztikus mű mint kötelező a magyar irodalom órákon, avagy elemezhetik-e a gyerekek Harr
Vajon van-e létjogosultsága a fantasy és a tudományos-fantasztikus regényeknek a magyar irodalom órákon? – vetődött fel a kérdés egy beszélgetésen.

Legyen a fantasztikus a kötelező! címmel rendeztek kerekasztal-beszélgetést az Auróra nevű alkotótérben, ahol a fő kérdés akörül forgott, szükséges-e minden kötelező olvasmányt elolvastatni a diákokkal, vagy nem lenne-e célszerű behozni az oktatásba pár fantasy és sci-fi regényt. Egyes iskolákban persze már manapság is szerepel az olvasmánylistán a Harry Potter vagy az Éhezők viadala, de jelenleg ez még nem bevett gyakorlat. A témával foglalkozó szakemberek azonban egyetértenek abban, hogy egy-egy fantasztikus történet képes lenne a diákokkal megszerettetni az irodalom világát.

A beszélgetést a fantasztikus filmekkel, könyvekkel és képregényekkel foglalkozó Roboraptor blog szerzői, Muchichka László, Zsótér Indi Dániel és Scheirich Zsófia szervezte, akik maguk is örömmel fogadnák, ha kedvenc scifi vagy fantasy műveik szerepelhetnének a kis- és nagyiskolások olvasmánylistáján. A két házigazda a beszélgetésre hozzáértőket invitált meg: Gaura Ágnes fantasy szerzőt, Szép Eszter képregénykutatót, a Magyar Képregény Szövetség ügyvivőjét és Nagy Ádámot, a Selye János Egyetem docensét és a Nevelj jedit! című kötet szerkesztőjét, míg az estet Holló-Vaskó Péter, a fantasztikus könyveket és képregényeket megjelentető Fumax Kiadó munkatársa vezényelte. Arra a kérdésre, hogy beleférhet-e a fantasztikus mű mint kötelező a magyar irodalom órákon, avagy elemezhetik-e a gyerekek Harry Potter kalandjait, a válasz egyöntetű igen volt.

Szép Eszter szerint azonban már magával a kötelező olvasmány kifejezéssel gond van, ő korábban egy olyan iskolában tanított, ahol a gyerekek a „közös olvasmány” kifejezést használták, és a hetente kivesézett könyvek tényleg közösségi élményt nyújtottak számukra. Gaura Ágnes szerint az irodalom órákon inkább boldog embereket kellene képezni, akik szeretnek gondolkodni és felfedezni a világot. Persze ehhez a megfelelő olvasmányokra lenne szükség, olyanokra, melyek a ma fiataljaihoz szólnak, és nyelvezetük közel áll a kortárs beszédstílushoz. Erre hívta fel a figyelmet Nagy Ádám, aki szerint az egyes, a tizenévesek számára már avittnak ható klasszikusok kifejezetten vontatottak, így nem keltik fel az érdeklődésüket olyan témák iránt, mint a barátság, szerelem, a szabadság melyek amúgy a fiatalokat igenis érdekelnék. De nem muszáj csak könyvből tanítani, a docens szerint a tanárok nyugodtan vetíthetnének kortárs sci-fikből és fantasy-kból készült filmeket, a lényeg, hogy a fiatalok legyenek megszólítva.

De hogyan szoktatható olvasásra a fiatal? Egyáltalán szükséges-e olvasásra szoktatni? – tette fel a kérdést Holló-Vaskó Péter a beszélgetés második felében. Gaura Ágnes szerint a lényeg abban rejlik, hogy olyan regények kerüljenek a diák kezébe, melyek élményt nyújtanak neki. Vagyis elég egy jó könyv a fiatalból akár rendszeres könyvfogyasztó válhat. A klasszikusokhoz pedig nem kell feltétlenül ragaszkodni, ha a tanár komoly témákról szeretne az osztályával beszélni. Az író szerint egy jó fantasy regény is képes komoly témákat bemutatni, ráadásul a harmonikus, pozitív végkicsengésnek köszönhetően nem hagy szorongást a fiatalokban. A kortárs történetek másik előnye, hogy olyan hősöket is bemutathatnak, melyek erősíthetik a fiatalok önképét, növelhetik bizalmukat.

De mi legyen a klasszikusokkal? – vetődött fel több alkalommal is a kérdés az este folyamán. Szép Eszter szerint Jókai és Mikszáth műveit is meg lehet kedveltetni a diákokkal, fontos azonban, hogy a regényeket a tanár kontextusba helyezze, így mutatva fel a diákok számára azok jelentőségét. Gaura szerint az is megoldást kínálhat, ha a tanár nem időrendben halad a művek bemutatásában, hanem előbb a kortársakkal kezdi, majd aztán tér vissza a klasszikusokhoz. Utóbbi módszer a felfedezés izgalmával is kecsegtethet, hisz a fiatalok így rádöbbenhetnek, hogy a művek párbeszédben állnak egymással. Ha pedig ez a rádöbbenés örömet okoz, azzal jól jár a tanár, és jól jár a diák is.

Nyíregyházára tart az „elnyomottak színháza”

Publikálás dátuma
2019.03.23 11:30
A fórumszínház a nézőket is bevonja az előadásba. Középen Adrian Jackson, a társulat vezetője
Fotó: NÉMETH DÁNIEL
A brit Cardboard Citizens társulat egy nyitottabb társadalomról és empatikusabb emberekről álmodott jövőt.
Képes a művészet hidakat építeni a társadalom különböző csoportjai között? Választ adhat a színház a mindennapok problémáira? – E kérdéseket veti fel a fórumszínház egyik úttörőjeként ismert Cardboard Citizens. Az Egyesült Királyságban 1990-ben alakult társulat a perifériára szorult emberek, közösségek történetein keresztül a színház erejével kívánja előmozdítani a társadalmi változást. Többek közt a hajléktalanokat szeretnék segíteni, hangot adva nekik, hogy elmondhassák a saját történeteiket.
 
A csoport februárban művészeknek, szociális szakembereknek, közönségszervezőknek, helyi közösségi vezetőknek és a társadalom peremén élőkkel foglalkozó drámaoktatóknak tartott workshopot Budapesten. Az általuk alkalmazott fórumszínház módszereit továbbadó képzésen többek közt a XXI. századi Roma Nők Egyesülete is részt vett, s az ott tanultakat hasznosítva a Parforum Részvételi Kutatóműhellyel, valamint a Káva Kulturális Műhellyel közösen mutatják be legújabb darabjukat március 24-én Nyíregyházán. Az előadásban 18 és 25 év közötti amatőr színészek jelenítik meg saját tapasztalataikat a pénz, az adósság és az adósságcsapda témájában, a színházi játékot a problémák megoldására irányuló közös gondolkodássá alakítva. A fórumszínház kitágítja a hagyományos színházi kereteket, az előadók a nézőket is bevonja, megadva a lehetőséget, hogy megváltoztassák az épp színre állított történeteket – mondta el lapunknak Adrian Jackson. – Emellett a társulat a hajléktalanságot megtapasztalt emberek nézőpontját megismerve olyan információk birtokába kerül, amit később partnerszervezeteikkel és a politikai döntéshozókkal megvitathatnak. Ezzel segíthetik a valódi, rendszerszintű fejlődést – részletezte a Cardboard Citizens társalapítója, vezetője.
 
A Cardboard Citizens már több mint huszonöt országban dolgozott, ám hazánkban most jártak először. Az Artemisszió Alapítvány megkeresésére a British Council People 2 People programjának keretében tartottak többnapos workshopot. – Nagyszerű volt együtt dolgozni a helyi szervezetekkel és sokat tanultunk abból, ahogyan a művészetet a társadalom jobbá tételére használják – beszélt tapasztalatairól Adrian Jackson. – Lenyűgözött minket a résztvevők elkötelezettsége, mind a workshopon való részvételüket, mind azt a törekvésüket tekintve, hogy a színházzal változást érhessenek el Magyarországon. A romák integrálása komoly helyi kérdés, és gyönyörű volt látni, ahogy ennek a közösségnek néhány tagja is részt vett a képzésen. Az előadás során számos nagyszerű ötlet felvetődött és rendkívül hasznos párbeszéd indult el. Reméljük, lesznek további közös együttműködéseink – tette hozzá a projekt vezetője. A fórumszínház jelentőségét Adrian Jackson többek közt abban is látja, hogy az előadók kapcsolatot alakíthatnak ki a jelenlévőkkel: beavathatják történeteikbe a közönséget, valamint gyakorlatot szerezhetnek az önkifejezés terén. A nézőknek pedig jó alkalmat kínálnak arra, hogy átéljék a megjelenített élethelyzeteket, és kialakuljon bennük az empátia – hangsúlyozta.
 
– A színház, különösen az Augusto Boal által megalkotott „elnyomottak színháza” betekintést kínál mások életébe és segíthet bennünket abban, hogy kialakítsuk az álláspontunkat a nemzeti és helyi döntéshozók politikájáról, az időnk és erőforrásaink kihasználásáról, valamint azokhoz az emberekhez való közeledésünkről, akikkel nap mint nap találkozunk – hangsúlyozta Adrian Jackson. – A társadalmunk jobban működik, ha nyitottabb, empatikusabb és együttműködőbb. Mindannyiunk hasznára válik, ha meghallgatjuk a szomszédainkat, ha megértjük az életüket és a küzdelmeiket.

A fórumszínház

Augusto Boal brazil származású művész, neveléselméleti és színházelméleti szakember, színházi rendező és író volt, az „elnyomottak színháza” elméletének, esztétikai, színházi nyelvének a kidolgozója. Neve sokak számára a fórumszínházról vált ismertté, azonban ez csak egy abból a hét technikából, amit az „elnyomottak színháza” magában foglal. A fórumszínház legelterjedtebb formájában az alkotók egy adott közösség tagjaival dolgozva hoznak létre a közösség problémájára reflektáló előadást, majd azt a helyi közösség előtt egyszer mutatják be.

Frissítve: 2019.03.23 11:30

Mikor szembejön velünk a legnagyobb ellenségünk - Jordan Peele újradefiniálta a horror műfaját

Publikálás dátuma
2019.03.23 10:30
Lupita Nyong’o játssza a foszerepet. A fi lmet a UIP-Duna Film forgalmazza
A magyar mozikban a Mi: a Tűnj el! rendezője, Jordan Peele előállt egy tökéletesre csiszolt, művészi horrorfilmmel.
Jordan Peele. Ezt a nevet már a 2017-es Tűnj el! című filmjénél érdemes volt megjegyezni, mert ez sokoldalú író-rendező kvázi laza könnyedséggel újradefiniálta a horror műfaját. Pedig nem csinált többet annál, hogy írt egy zseniális hátteret a karakterek mögé, méghozzá úgy, hogy belekódolta a rasszizmus kérdését is a cselekménybe. A műfajjal járó kliséket pedig így bőven elég volt a végkifejletben alkalmazni. Egyszóval, Peele már akkor tudta, mi a horror valódi lényege: nem a hang és vizuális effektekkel való sokkolás, hanem egy olyan élethelyzet megmutatás, mely a legbelső félelmeinket hívja elő.

A Mi ennek a koncepciónak a folytatása, mondhatni tökéletesre csiszolt alkotása. A nagybetűs művészhorror. Sajnos nem nekem jutott az eszembe a hasonlat, de alkalmazom: a Mi után egyértelmű, hogy Peele az amerikai Jean-Luc Godard, mert ugyanazzal szemiotikai módszerrel építi be a popkulturális utalásokat és referenciákat a filmbe, mint a svájci nagymester. Hogy csak egy példát mondjak: a műben szereplő nyulak által fémjelszett szimbolikát vagy Jeremiás könyve egyik fejezetének repetitív megidézését.

De hogyan is mesél rólunk a Mi? A történet középpontjában Adelaide Wilson (Lupita Nyong'o remek a szerepben) áll, a kétgyermekes családanya, aki nagyon nincs attól feldobva, hogy a családjával Santa Cruzba mennek nyaralni, mert ott történt valami vele gyerekkorában. A nyugtalansága rettegésbe megy át, amikor az este a nyaralójuk előtt megjelenik egy négytagú család. Akik pontosan úgy néznek ki, mint ők, csak éppenséggel piros egyenruha van rajtuk, jobb kezükön kesztyű, melyben gigantikus olló ékeskedik fenyegetően. Visszatérve a korábban említett popkulturális utalásokra, külön okfejtés érdemelne a Michael Jackson Thriller című, John Landis rendezte videóklipje, mely önmagában is a Peele által feszegetett kettősségre utal (hősszerelmesből farkasember lesz a klipben), de a nemrég megjelent Neverland elhagyása című dokumentumfilm is bizonyította, Jackson civilként is kettős életet élt.

Na, ezzel, aztán totális hatást ért el Peele a mozivásznon. A kettősség nem csak ebben mutatkozik be a filmben, hanem szimbólumként végigvonul a művön, a modern Amerika betűszavaként. (A film eredeti címe: US. ) Például, amikor megismerjük Adelaide családjának barátait, egy jómódú fehér famíliát – a rendező ezzel is a társadalmi egyenlőtlenségre akarta felhívni a figyelmet. A cselekményről többet nem árulok el, mert azzal súlyosan károsítanám a potenciális moziélményt, csupán talán annyit, hogy a hasonmások megjelenés a legalapvetőbb félelemeinkre hat: mi van akkor, ha a legnagyobb ellenségünk mi magunk vagyunk? Miközben, ahogy telnek a percek az egyszerű home invasion moziból, szilárd lépésekkel vezet minket Peele az apokaliptikus hangvétel és mondanivaló felé. A Mi nagyon okos film.

Infó:
Mi
Rendezte Jordan Peele
Forgalmazza a UIP-Duna Film
Frissítve: 2019.03.23 10:30