Pillangók

Látjuk-e, mivel jár, ha egy világhatalom csapongó vezetője New York Ötödik sugárútján sétálgat, és hirtelen túl soknak találja az ott parkoló luxus Mercedeseket? Nehéz lenne persze elvárni Donald Trumptól, hogy elkerülje a Trump Tower környékét, így aztán azt kell mondjuk: a hiba a lepkében van. Abban a lepkében, amely a politikus fejében hirtelen csapdosni kezd, éktelen vihart kavarva a világon.

Sétált tehát az elnök a 5th Avenue-n, és morgolódott a sok Mercedesen. America First, gondolta Trump pillangója, ezért aztán – a kereskedelmi háború kitörését megtetézve, amikor is az elnök az európai acél- és alumíniumimport elleni védővámokkal lecsapott az Európai Unióra, amivel magára az Atlanti (politikai és katonai) Szövetségre mért nem végzetes, de elég súlyos csapást – azt sugallta: ha már az elnök a szabadkereskedelem korlátozásával megvédte az amerikai fémipart, akkor az európai, főként a piacvezető német személygépkocsik importjának megszigorításával védje meg az amerikai autóipart is. Konkrétan: szorítsa ki a német luxusautó-gyártókat – elsőként a Daimlert - az USA-ból.

A módszer egyszerű, de kegyetlen, viszont az acélnál és alumíniumnál bevált: a kormányzat nemzetbiztonsági okokra hivatkozva indítson vizsgálatot az USA-ba irányuló gépjárműimporttal kapcsolatban, célja pedig legyen annak megállapítása, hogy az import nem veszélyezteti-e az amerikai autóipart. Igen, jól értjük: az import a nemzetbiztonsági veszély, nem pedig az amerikai autógyártók versenyképtelensége. Felrémlenek tehát az újabb washingtoni behozatali vámok, amelyek rendkívül súlyosan érintenék az Egyesült Államok luxusautó-piacának 90 százalékát lefedő német autógyártókat (ezek a cégek felelősek az Unió amerikai autóexportjának jelentős részéért is). A lepke az elnök fejében csapkodott a szárnyaival, az európai autógyártók részvényei meg – élükön a Daimler, a BMW és a Volkswagen papírjaival – esni kezdtek.

Hanem a külgazdasági lepke Szijjártó Péter külügyminiszter fejében is feléledhetett. Mert a korábban a készülő nemzetközi szabadkereskedelmi megállapodásokhoz felemásan viszonyuló magyar kormány nevében csütörtökön Párizsban, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) miniszteri értekezletén kijelentette: Magyarország támogatja az Európai Uniót, hogy minél több és minél ambiciózusabb szabadkereskedelmi megállapodást kössön, de elvárja a magyar – főként mezőgazdasági - "érzékenységek" figyelembe vételét. A tárcavezető hirtelen ráébredt, hogy "a magyar export GDP-hez viszonyított aránya tavaly elérte a 90 százalékot", s hogy Magyarország számára ezért rendkívül fontos a világkereskedelem szabadsága. A megvilágosodás része lehetett: a rémkép: a magyar gazdaságot húzó német autóipar Amerikából kiszoruló Mercedesei ellepik az európai piacokat, a kecskeméti mintaüzem pedig hirtelen kiürül, mert a német pillangó a német autóipar hazai munkahelyeit akarja megvédeni.

Bizony, nem egyszerű összhangot teremteni a politikai vakság és a gazdasági realitás között, amikor az ember fejében a lepkék össze-vissza csapdosnak.

Szerző

Virág elvtársak

Ki volt az a félkegyelmű, aki erre a Lendvai Ildikó-klónra bízta a Szilvásy-ügyet? – tette fel a kérdést a Pesti Srácok, a közpénzből szépen kistafírozott propagandaportál, miután kedden a Kúria elutasította a Legfőbb Ügyészség felülvizsgálati indítványát a kémkedéssel vádolt volt titkosszolgálati vezetők ügyében. Normális országban a jogerős felmentéssel valóban véget érne az ügy, ezzel szemben a portál dörgedelmes publicisztikában vette górcső alá a kúriai tanácsvezető bírónő életét, felhánytorgatva többek között, hogy az MSZP többször is jelölte alkotmánybírónak.

„Elmegy az anyja keservibe Mészár Róza és a bírói kar azon része, amelyik elszabotálta a 2010 előtti maffiaállam elszámoltatását, futni hagyott számos köztörvényes politikai bűnözőt, címeres hazaárulót” – hoz ítéletet a portál. Azt most hagyjuk, hogy a 2010-es kormányváltás után Budai Gyula által indított és a kormánypárti sajtóban rogyásig ismételgetett ügyekből mennyi jutott el egyáltalán a vádemelésig, s ezek közül hányban született elmarasztaló ítélet. Sokkal érdekesebb, hogy nagyjából minden olyan esetben, melyekben az igazságszolgáltatás nem a kormányzat/Fidesz által előzetesen sugallt konklúzióra jutott, a hatalom és járulékos részei azonnal elfogult bírói karról kezdtek értekezni. Vörösiszap-tragédia, Hagyó-ügy, tábornokper, Marian Cozma megölése, vagy éppen a gáz- és villanyár-csökkentést elmeszelő verdikt – az elmúlt években a legmagasabb poszton lévő kormányzati politikusok is bírálták az aktuális bíróság ítélkezési gyakorlatot.

„A minden külső befolyástól mentes bírói ítélkezés abszolút alkotmányos védelem alatt áll, ezért az ellentétes elvárást sugalló nyilatkozatok a jogállamiság alapját ássák alá” – reagált ezekre a megnyilvánulásokra Darák Péter, a Kúria elnöke. Korábban persze a honi történelemben is előfordult, hogy a vonatkozó alkotmányos tétel nem volt mindenki számára egyértelmű, de remélhetőleg az „Elnézést, Virág elvtárs, ez az ítélet!” korszak megmarad filmbeli poénnak.

Különben arcunkra fagy a mosoly…

Szerző
Vas András

Hátrafelé nyilaznak

A honfoglaló magyarokról nehéz volt megállapítani, menekülnek-e vagy támadnak. Hátra felé nyilaztak a lóról. Ezt nem is illene emlegetni, mert még migráns korunkban történt. Szvatopluk tiltakozott ugyan a kvóta ellen, de mi szerencsére egy fehér lóért vásároltunk letelepedési kötvényt.

Hogy virtigli nemzeti kormányunk van, az onnan is látszik, hogy az ősmagyar harcmodort alkalmazza. Meghátrált ugyan a civil szervezetek elleni hadjáratban, a nagy garral meghirdetett Stop Sorosból épp a civilellenes intézkedések java maradt ki, viszont az Alaptörvény-módosításban dühödten nyilaz mindenre, ami mozog: tüntetőre, aktivistára, renitens bíróra.

Érdemes figyelnünk, hiszen most teszi az első lépéseket. Azt mondják: az első lépésnek soha nem a hossza fontos, hanem az iránya. És éppen ezen lepődhet meg az egyszeri választó. Hiszen eddig leginkább arról volt szó, hogy rohamléptekben jő a demográfiai fordulat. Erre tessék – beterjesztették az első törvényjavaslatokat, és egy árva szó sincs bennük népszaporulatról. Kiment a fejükből. A kórházakat megint eltemeti az adósság, de nem ez zavarja őket. Gyerekek elleni, elborzasztó bűncselekmények töltik meg a híradókat, de az első tervek nem a gyermekvédelemről vagy családsegítésről szólnak. Bedől a forint – kit érdekel? Elő kellene készíteni a következő tanévet, már az akadémikusok is a lebutított szakképzés csődjéről beszélnek – ráér. A Kúria egy szívós és bátor panaszos javára ítélt, akinek rokkantnyugdíját az állam kevesebb mint a felére: 41 ezer forintra csökkentette. Perek áradata indulhat meg, többszázezren igényelhetik vissza a jussukat, sürgősen kezdeni kellene valamit a helyzettel, de fütyülnek rá. Illetve mégsem: úgy alakítják át a bírósági rendszert, hogy ilyesmi soha többé elő ne fordulhasson.

Van logika abban, hogy miért mindennél sürgősebb visszavonulni a felvizezett Stop Sorossal, és közben nyílzáporral támadni a gyülekezési jogra és a bírói függetlenségre. A kormány az ősmagyar harcmodorral az ősökhöz hasonlóan honfoglalásra készül. Csak éppen tőlünk akarja elfoglalni, megsemmisítve a teljhatalma útjában álló korlátokat. Amelyiket tudja, azt széttöri, amelyiket nem, az alatt inkább átbújik. Az ideológus Fricz Tamás szép szavakba önti – talán hiszi is - a hatalom kiteljesítésének programját: az ú.n. „nemzeti, polgári és konzervatív értékek” (bár azok volnának!) dominanciáját, újabb területekre való kiterjesztését. A cél, hogy „a politikai és a gazdasági után a szellemi irányvonal is megújuljon”. Értsd: a politika és a gazdaság fölött már az előző ciklusokban megszerezték az uralmat (ez volt a „megújulás” első és második felvonása), most az összes többi következik, ami eddig kimaradt. Média, kultúra, bíróság, maradék szabadságjogok.

Sima ügynek látszott az újabb kétharmad után. De jöttek a zavaró repülések. Itthon váratlan erejű tömegtüntetések, amelyek ha ellankadtak is, megmutatták: ugyanúgy újjá is éledhetnek, a hamu alatt nem aludt ki a parázs. Kintről a legtekintélyesebb testvérpárt, a CDU ultimátuma, erősödő uniós hátszéllel: hátrább az agarakkal, a Stop Soros így nem maradhat. Orbánék a két fenyegetésre kétféle módon válaszoltak. Visszakoztak is, támadtak is. Kifelé ártatlanul rebegtetik a szempillájukat: tessék nézni, ez a törvény már nem ugyanaz a törvény. Nem kell mindjárt felkapni a vizet, minek ide Velencei Bizottság, értünk mi a szóból: már ki is vettük a három legnagyobb disznóságot, amit a bizottság is elutált volna. Nem kell regisztrálni a kilövésre ítélt civil szervezeteknek azon a címen, hogy valamelyik szociális, karitatív vagy jogvédő akciójukra kaptak már külföldről is támogatást. Nem kell további működésüket külön belügyminiszteri engedélyhez kötni. Nem kell 25 százalékos büntetőadót fizetniük a támogatás után.

Persze azért néhány szemétkedésre alkalmas gumiparagrafust az előterjesztő bennhagy, és közben tovább rázza az öklét Soros és a civilek felé. Már VI. Bölcs Leó is feljegyezte az ősmagyar harcmodorról, hogy annak részei az „idegtépő haj!-haj! csatakiáltások”. Meg azt is, hogy a magyarok „nem mindig harcolnak nyílt erővel, legtöbbször cselben és titkos lesállásban áll játékuk”. A kormány is cselez. Egyben s másban visszavonul, ott nem tör-zúz, inkább csendben átbújik a korlát alatt: legyen csak meg a törvény úgy, ahogy, ha jövőre az Európai Parlamentben megszaporodnak a hozzá hasonló erők, majd lopakodva visszaszigorítja. Minél kevesebben hisznek majd ott a humánus, demokratikus, európai normákban, annál hamarább.

De hátrálás közben nyilaz is. Elege volt a tüntetésekből. Kicsit meg is riadt tőlük, hát úgy módosítja az Alaptörvényt, hogy a magánlakások nyugalmára hivatkozva az engedélyt gyakorlatilag bárhol meg lehessen tőlük tagadni. Hogy nem baj, hiszen akkor a bírósághoz lehet fordulni? Eddig. De az új törvény szerint ebben már nem az engedetlen Kúriáé a végső szó. Bölcs Leó is megírta: „A magyarok egy fejedelem alatt élnek, ki kemény fegyelemben tartja őket”. Független bíróságról említést sem tett, az valami nemzetidegen dolog lehet.