Búcsú a fegyvergyártás fejedelmétől

Hitvesét és négy gyermekét hagyta hátra a 93 évesen szívelégtelenségben elhunyt Serge Dassault, a „kapitány”, a trónon mégis idegen követi őt - akit saját maga szemelt ki utódjául.

Nem újdonság a Dassault dinasztia történelmében a habozás, hogy az atya halála után ki is vegye át az uralmat. Az alapító, Marcel Dassault mérnök és repülőgép-tervező féltékenyen őrködött, hogy fia, Serge még a közelébe se férkőzhessék a gigászi vállalat irányításának. Azt híresztelte, ha ez a törekvő ifjú sarlatán idő előtt kitúrná őt, odaveszne a harmadik legnagyobb francia ipari vagyon, összeomlana a világ egyik legnagyobb hadiipari cége, a nukleáris korszak csodájának, a Falcon vadászgépnek a tervezője, és sok más polgári légi eszköz alkotója. Az öregúr néhány éve kiköltözött a családi sírboltba, a helyére kétbalkezesnek mondott kölyke lépett, de nem veszett oda semmi. Serge elmozdíthatatlanul berendezkedett a Champs Élysées luxus palotájában, egy hétfő reggel ott leltek rá holttestére. Hitvallása volt, hogy szakadatlanul dolgozni kell, a tétlenség pusztít.

A família Bloch néven indult, az atya a második világháború után kereszteltette át magát Dassault-ra, amikor visszatért a buchenwaldi deportálásból, a fiú pedig a száműzetésből, ahová a náci megszállók és Pétain marsall rendőrsége kényszerítette. És most, íme, Serge halála után megismétlődött az örökösödési színjáték. Serge-nek négy gyereke van, három férfi, egy leány, és a legidősebb Olivier, maga is a repülőgépgyártás megszállottja, jelentkezett is a főnökségre. Ám az ő atyja ugyancsak azt vallotta róla, hogy kontár, eszébe se jusson tülekedni, elégedjék meg a mérhetetlen vagyonnal, ami kijut neki belőle.

A halált követő harmadik napon jelentkezett a nyolcvanéves Charles Edelstenne, a Dassault Csoport vezérigazgatója, akiről még 2014-ben Serge Dassault rendelkezett úgy, ha ő nem lesz már, Edelstenne legyen az utódja. Munkatársak és jó barátok voltak, néha összekülönböztek, utána azonban hamarosan gúnyosan elhangzott, „hát duzzogunk?”

Igaz, ez csak a repülőgépgyár irányítására vonatkozik, mert a birodalomnak része még a Le Figaro is, Párizsnak a Le Monde mellett a legrangosabb napilapja, a nemes konzervatív hagyományok követője, elegáns stílusával, mérsékelten elemző függetlenségével. Serge Dassault érdeme volt, hogy a Le Figaro a kétezres évek elején megmenekült az Hersant vállalkozás szélsőjobboldali bekebelezési rohamától, visszahelyezte publicista rangjába Raymond Aron filozófust, a nemes konzervativizmus prófétáját.

Serge Dassault a repülőgépgyártás jelese volt, de a Le Figarót úgyszintén szívügyének tekintette. Ő maga mértéktartással politizált, időnként pártrokonszenvet is mutatott. A kamasz Jacques Chiracot még a térdén hintáztatta, később azonban Chirac elnöki pártjának lett a szenátora. Végül Nicolas Sarkozy oldalán horgonyzott le, de nem volt makacsul elfogult. A szocialista Francois Hollande korántsem lelkesedett Serge Dassault-ért, de ha protokolláris esemény valahol csak összehozta őket, a gyáros enyhült meg elsőnek. Odalépett az államfőhöz, megkérdezte tőle, hát semmi ölelkezés? Majd gyors békülés.

Hasonló következett be a családi perpatvarban is. Amikor Charles Edelstenne hivatalosan közölte, ő a törvényes utód, Olivier Dassault higgadtan azzal reagált: ha egyszer a papa így rendelkezett, akkor az ő szava a döntő.