A gyermekmunka áldozatai - Fotók

Publikálás dátuma
2018.06.04. 09:59

KATTINTSON A KÉPRE A TÖBBIÉRT!  FOTÓK: JUANCHO TORRES / ANADOLU AGENCY /AFP

A fotósorozat Kolumbiában készült, ahol gyerekek százezrei végeznek kemény, felnőttes munkát, hogy kiegészítsék a család jövedelmét.  Például piacon dolgoznak, gyümölcsöket és zöldségeket árusítanak. Az a szervezet, amelyik segíteni próbál nekik, hangsúlyozza: azért is nehéz felvenni a harcot a jelenséggel, mert a gyerekmunkának Bogotában "kulturális hagyományai" is vannak, a korán munkára fogott gyerekek azonban nem tudnak egészséges módon felnőtté válni, ha kimarad a gyerekkor, az pótolhatatlan veszteség. Bogotában 13 úgynevezett Amar centrum  (a szó indiai eredetű, és a "legjobb barátot", illetve szeretetet jelent) működik, ahol az alapítványi segítséggel a munkából "kiváltott" gyerekeknek programokat, oktatást kínálnak, olyan dolgokat, amilyenek járnának minden egyes gyereknek a világon.

Szerző

Nyomás alatt tartják Phenjant

James Mattis amerikai védelmi miniszter azt közölte, az Egyesült Államok mindaddig nyomás alatt tartja Észak-Koreát, amíg az ország nem tesz visszavonhatatlan és egyértelmű lépéseket a nukleáris leszerelés felé. Hozzátette, egyelőre a Phenjannak szemben hozott ENSZ határozatok is érvényben maradnak. Mindezt Szingapúrban jelentette ki, amikor japán és dél-koreai kollégájával folytatott megbeszéléseket.

Donald Trump amerikai elnök pénteken erősítette meg, hogy megtartják a június 12-re, Szingapúrba tervezett csúcstalálkozót az észak-koreai vezetővel, Kim Dzsong Unnal. Egy héttel korábban, csütörtökön Trump lemondta a találkozót.

Onodera Icunori japán védelmi miniszter azt követelte, továbbra is lépjenek fel keményen a sztálinista állammal szemben. Utalt arra, a korábbi tapasztalatok azt mutatják, nem szabad Phenjant már tárgyalási készségéért jutalmazni. Az országnak konkrét lépéseket kell tennie nukleáris fegyverarzenálja és ballisztikus rakétarendszere leépítésére.

Más irányvonalat követel Dél-Korea. Szong Joung Mu védelmi miniszter szerint bizalommal kell közeledni Észak-Koreához. Szöul egyértelműen a tárgyalásokra épít. A védelmi tárcavezető annak a véleményének adott hangot, ha megkérdőjelezik Kim Dzsong Un tárgyalási készségét, azzal a teljes párbeszéd sikerét kockára teszik. Elismerte ugyanakkor, vannak különbségek abban a kérdésben, milyen mértékben szabaduljon meg atomfegyvereitől Phenjan. Ugyanakkor kiemelte azt is, hogy a tárgyalások során nem szabad a legutóbb felmerült véleménykülönbségekre koncentrálni.

A közeledésben fontos előrelépés az is, hogy a két Korea múlt héten megállapodott abban: újabb találkozót tartanak a koreai háború (1950-1953) során szétszakított családok számára, emellett pedig júniusban magas rangú katonai találkozót is terveznek.

Hogy Phenjan ezúttal komolyan gondolja a közeledést, az is jelzi, Észak-Koreában hatalmas poszterek jelentek meg, amelyek az április 27-i panmindzsoni deklarációt hirdetik. A két koreai vezető, Kim Dzsong Un és Mun Dzse In ekkor állapodott meg egyebek mellett arról, hogy még az idén békemegállapodás születik a két ország között.

Szerző

Az orosz elnök és az ő kelet-európai tanítványai

Publikálás dátuma
2018.06.04. 07:37
Orbán rendre bírálja az EU politikáját. FOTÓ: AFP

Vlagyimir Putyin orosz elnök Közép- Kelet-Európában is hű szövetségesekre számíthat. Orbán Viktor magyar kormányfő nem egyszer bírálta az EU Oroszországgal kapcsolatos politikáját, illetve Putyin elnök csak legutóbbi elnöki ciklusa alatt háromszor is járt Magyarországon. Budapest azonban a Szkripal-ügy kapcsán is beállt a sorba, nem folytatott különutas politikát, szemben például Ausztriával, hiszen Bécstől eltérően kiutasított egy orosz diplomatát, amit – amint a Kommerszant című lap egyik cikkében megjegyezte – Moszkva „barátságtalan és megalapozatlan lépésnek” minősített, és a kölcsönösség alapján szintén kiutasított egy magyar diplomatát.

A magyar kormány mindenesetre nem politikai okokból bírálja az Oroszország elleni büntetőintézkedéseket. A külgazdasági minisztérium tavaly januárban 6,5 milliárd dollárra becsülte azt a kárt, ami a magyar gazdaságot éri a büntetőintézkedések miatt. Független szakértők ezt erőteljesen túlzónak tartják.

Ami a többi oroszbarát országot illeti, Robert Fico volt szlovák kormányfő szintén több ízben fejezte ki nemtetszését a szankciós politika kapcsán, utóda, Peter Pellegrini azonban nem adta jelét annak, hogy különösebben szívén viselné az EU és Oroszország kapcsolatának sorsát. Amikor áprilisban, Brüsszelben járt, azt közölte, az általa irányított kabinet is hű marad az euro-atlanti értékekhez és elvekhez.

Az Európai Unió politikusai közül még Orbánon is túltesz Milos Zeman, már ami a januárban újraválasztott cseh köztársasági elnök oroszbarátságát illeti. Többször is károsnak nevezte a szankciókat, amelyek szerinte mind a cseh mezőgazdaságra, mind az iparra negatív hatással vannak. Feltűnő volt, hogy a Szkripal-ügyben Oroszország egyik legnagyobb védelmezője volt, azt állította, Csehországban is állítottak elő a kettős ügynök megmérgezésére használt novicsok nevű vegyületet. Később azonban a katonai hírszerzés cáfolta az elnököt. Nagy feltűnést keltett egy még 2014-ben, az orosz televízió 1-es csatornáján elhangzott interjúja is. Kifejtette, nem ő az egyedüli vezető uniós politikus, aki kétségekkel szemléli a Moszkvával szemben hozott intézkedéseket. Szerinte a szankciók a „loss-loss” stratégiát követik, vagyis mindkét fél csak veszít velük. Zeman arra a kérdésre, Prága érez-e nyomásgyakorlást Washington részéről amiatt, mert eltér a véleménye az ukrán kérdést illetően más uniós tagországokétól, azt válaszolta, „nemcsak Csehország, hanem Szlovákia, Magyarország és – úgy tűnik – Ausztria is”. Zeman azt is közölte, meglátása szerint Oroszország igazat állít, amikor azt mondja, semmi köze az ukrajnai eseményekhez. „Bizonyítékkal” is szolgált, mert mint mondta, Szergej Lavrov is meggyőzte erről.

Andrej Babis kinevezett cseh miniszterelnök ugyan Zeman szövetségese, mégis jóval józanabb külpolitikát képvisel, mint az államfő. Egy, az EurActiv portáljának tavaly februárban – tehát még kinevezése előtt készült – interjújában ellenséges országnak nevezte Moszkvát. Babis aligha él vétójogával a szankciók meghosszabbításakor.

Szerző