Életfogytiglant kapott a férfi, aki elütött, majd megfojtott egy nőt

Publikálás dátuma
2018.06.04. 17:43
Shutterstock illusztráció
Aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt életfogytig tartó fegyházra ítélte első fokon a Győri Törvényszék azt a férfit, aki 2003 szeptemberében Győrben elütött, majd megölt egy fiatal nőt – írja az MTI.

A tizenöt évvel ezelőtti gyilkosság ügyében tízmillió forint bűnügyi költség megfizetésére is kötelezték a vádlottat. 

A tényállás szerint az akkor 22 éves sofőr vezetés közben a telefonjával volt elfoglalva, és emiatt autójával fellökte az előtte kerékpározó 22 éves fiatal nőt Győrben. A sértett az ütközéstől elesett és elvesztette az eszméletét. A vádlott halottnak hitte a nőt, ezért a csomagtartóba tette, majd elindult, de néhány perc elteltével hangokat hallott onnan. Bőny felé egy földútra kanyarodott és egy fás-bokros területen megállt. Kiemelte a csomagtartóból, és egy köves, murvás szakaszon vonszolta a nőt, meg is ütötte, majd kézzel, illetve zsineggel megfojtotta. 

A holttestet a helyszínen hagyta, az autóval hazament, de sötétedés után visszatért érte és a Mosoni-Duna árterére vitte. Az autót egy elhagyatott helyen hagyta, ismerősének pedig azt állította, hogy a járművet ellopták, emiatt még aznap este feljelentést tettek. Másnap az autót ismeretlen helyre vitte. A férfit tavaly januárban fogta el a rendőrség, miután egy lopás miatt vett DNS-mintája egyezett a nő testén találttal. 

Németh Miklós tanácsvezető bíró indoklása szerint az aljas indokból elkövetett emberölés minősítése a férfi esetében helytálló, mert azért ölte meg a nőt, hogy leplezze a közúti balesetet. A „különös kegyetlenséggel” minősítés pedig azért, mert az igazságügyi orvosszakértők szerint a nő a balesetben legfeljebb nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, ugyanakkor a bántalmazás miatt 43 sérülése keletkezett, és legalább tizenöt percig tartott a fojtogatás miatti fuldoklása. 

A bíró súlyosbító körülményként értékelte azt, hogy a férfi 13 évig leplezte tettét, valamint „kitartó szándéka volt a fojtogatásra” egy olyan ember ellen, aki nála sokkal gyengébb és sérült volt, továbbá azt, hogy félrevezette a rendőrséget. Enyhítő körülmény a vádlott büntetlen előélete és az, hogy beismerte az emberölést. 

Az utolsó szó jogán a vádlott azt mondta, hogy megbánta tettét és vállalja a felelősséget, de a minősítő körülményeket nem ismeri el. „Huszonkét éves voltam akkor, nem tudom miért döntöttem úgy” – magyarázta. 

Az ítélet nem jogerős, a vádlott előzetes letartóztatásban maradt.

Szerző

Elfogtak két körözött férfit Pest megyében

Két körözött férfit fogtak el a rendőrök Budapesten és Budaörsön – írja a Police.hu.

Vasárnap a fővárosban, a Mihály utcában kaptak el egy 42 éves férfit, aki ellen a Fővárosi Törvényszék adócsalás miatt adott ki elfogatóparancsot.

Hétfőn egy budaörsi panzióban fogtak el egy 39 éves férfit, aki ellen a Fővárosi Törvényszék, valamint a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság körözést adott ki, mivel nem kezdte meg jogerős szabadságvesztés büntetésének letöltését.

Szerző
Frissítve: 2018.06.04. 17:05

Időseket fosztott ki egy bűnbanda (videó)

Publikálás dátuma
2018.06.04. 15:14
Kép: police.hu
Szegedtől Nagykanizsáig számos városban több milliós kárt okozva időseket fosztott ki lakásaikban egy négyfős társaság, amelynek tagjai ellen csoportosan, bűnszövetségben elkövetett kifosztás miatt emeltek vádat Zalaegerszegen - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-t.

Tavaly március és május között országszerte olyan társasházi lakásokat kerestek, amelyek nagyjából azonos alaprajzúak voltak. Jellemzően az 1950-es, 1960-as években épített négyemeletes tömbházakba mentek be, ahol a lakások konyháiból nem lehetett a folyosóra vagy más szobára kilátni. A vádlottak általában azzal az ürüggyel jutottak be a lakásokba, hogy valamelyik szomszédnak hagynának üzenetet, ezért papírt, vagy más esetben vizet kértek. Két nő a konyhába terelte és lefoglalta a sértetteket, míg a többiek  a lakásban kutakodva szedte össze az értékeket.

A vádirat szerint Szegeden, Cegléden, Mátészalkán, Gyöngyösön, Székesfehérváron, Nagykanizsán és Zalaegerszegen többségében egyedülálló, 70-80 éves nőket, férfiakat fosztottak ki, előfordult, hogy mozgáskorlátozott volt az áldozatuk. A tíz károsulttól összesen közel hétmillió forint értékben készpénzt és ékszereket vittek el. A négy embert akkor sikerült elfogni, amikor 2017 májusában Szegeden újabb bűncselekmény elkövetésére készültek. A rendőrség az általuk használt személygépkocsit is lefoglalta. A Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség a négy ember ellen - akik közül három különös visszaesőnek számít - különböző rendbeli, csoportosan és bűnszövetségben elkövetett kifosztás miatt emelt vádat.

Szerző
Frissítve: 2018.06.04. 17:30