Mészáros Lőrinc;Homlok Zsolt;

2018-06-07 12:03:00

Hamarosan Mészáros veje is milliárdos lesz

Megtáltosodtak Mészáros Lőrinc veje, Homlok Zsolt érdekeltségei: a frissen alapított vállalkozását Homlok máris több száz millió forintos árbevétellel pörgeti, a veszteségesből pedig nyereségeset varázsol. Mindez kevesebb, mint két év termése, vagy inkább az utóbbi egyé, amióta összeházasodtak Mészáros Lőrinc középső leányával, Ágnessel – vette észre a 24.hu.

A portál felidézi, hogy Homlok Zsoltot 2016 szeptemberében menesztették a Swietelsky Vasúttechnika Kft. ügyvezetői posztjáról, de a cég még az ő vezetése során kapott megbízást a felcsúti kisvasút építésére. 2016 novemberében megalapította saját vasútépítőjét, a Homlok Zrt.-t, majd tavaly nyáron bevásárolt egy csehországi cégbe, 600 ezer cseh korona tőkét emelve, és ezzel többséget szerzett a Vasútvillamosító Kft.-ben (Vasútvill). A tavaly december végén alapított RM International Zrt.-ben pedig az igazgatóság tagja Mészáros nagyobbik leányával, Beatrix-szal együtt.

A Homlok-cégek közül a leglátványosabban a Vasútvill teljesített tavaly: 7,3 milliárd forint árbevételt ért el az előző évi 3,1 milliárd forint után, a 676 millió forintos veszteséget pedig 1,8 milliárd forint nyereségbe fordította. Az Opten adatbázisa alapján a Vasútvill 100 százalékos tulajdonosa a Csehországban bejegyzett Rafinanz Promotion CZ s.r.o., utóbbiban 75 százalékot birtokol Mészáros veje a cseh cégjegyzék szerint, ennek alapján 855 millió forintot vehet ki a cégből Homlok Zsolt.

A kizárólag vasútépítéssel foglalkozó, 2016 novemberében alapított Homlok Építő Zrt., amelyben 85 százalékos tulajdonos Homlok Zsolt, ugyancsak jól kezdett. Működése első teljes évében mindjárt 650 millió forint bevételt könyvelt el és 45 millió forint nyereséget ért el. Ebből egyelőre nem fizetett osztalékot.