Megbonthatatlan

Szijjártó Péter külkerminiszter Németországban az egyik helyi tévé kamerája előtt kikérte magának, hogy Magyarországot úgymond túlzott oroszbarátsággal vádolják. A határozott hangú felszólamlást figyelve a felületes (német) tévénéző megnyugodhatott, hogy magyar földön a nemzeti érdekek képviselete biztos kézben van, a politikus nyilatkozata ugyanakkor tartalmazott néhány legalább, utólag tisztázásra érdemes logikai csavart.

A hazai közönség számára lassan megszokottá válik, hogy a kormány azonosítja magát az országgal, ez azonban az adott kontextusban semmiképpen sem tartható: valójában Magyarország kérhetné ki magának az Orbán-kabinet túlzott oroszbarátságát. Tény, hogy a régióban – aligha függetlenül a kormányzati propaganda russzofil hangsúlyaitól – a magyar közvélemény a leginkább elfogadó a putyini Oroszországgal kapcsolatban, ám még ez a relatív szimpátia is csak egy szűk kisebbségre jellemző. Arra a kérdésre például, hogy akarnak-e az emberek orosz részvételű atomerőmű-bővítést, a döntő többség minden kutatásban nemmel válaszolt, és ugyanez a helyzet akkor is, ha olyan formában vetődik fel a kérdés, hogy Moszkva, vagy inkább Brüsszel felé kellene orientálódnunk (mintha csak átlátták volna, hogy az orbáni hatalomgyakorlás egyetlen ellensúlya – az ellenzék helyett – az európai integráció).

Amúgy pedig nyilván relatív, hogy orosz relációban mit tekintünk „túlzottnak”, az viszont abszurd, ha a magyar miniszter a „történelmi tapasztalatokkal” indokolja az orosz igényeket kiszolgáló magyar külpolitikát, két levert forradalom és 40 évnyi szovjet megszállás után. Ez ugyanis sokkal rosszabb, mint ha azt mondaná, hogy merjünk kicsik lenni: Szijjártó kijelentése annak beismerése, hogy akkor is az orosz érdekszférában vagyunk, ha huszonnyolc éve kiszakadtunk belőle, és közel két évtizede hivatalosan is átálltunk a túloldalra.

Szerző

Elkaszálva

A Brexittel, vagyis Nagy-Britannia kiválásával az Unióból 12 százalékkal csökken az európai közös kasszába befizetett összeg. Az apadó források nyomán százmilliárdokkal kevesebb agrártámogatást adna az Európai Bizottság a következő uniós pénzügyi ciklusban a magyar gazdáknak is. Az illetékes kormányzati ember azonban ígéretet tett arra, hogy nem engedünk a '48-ból. Ragaszkodni fognak a támogatási összegek változatlanságához.

Érthető a harcos kiállás, hiszen Brüsszel elkaszálná egy jól kidolgozott elképzelés megvalósítását. Éppen amikor termőre fordult a legzsírosabb állami termőföldek kiárusítása a Fidesz-közelinek tartott oligarcháknak, közöttük Mészáros Lőrincnek és családjának, sokak szerint valójában Orbán Viktornak és hozzátartozóinak, alaposan megvágnák a közvetlen földalapú támogatásokat Ráadásul a birtok nagyságának arányában korlátoznák a hektáronként kifizethető összeget is. Több tízmillió forintot húzna ki Brüsszel a narancsos új földesurak zsebéből.

Igaz, a 2004 óta Magyarországra zúduló hatezer milliárd forintos agrártámogatás nagy része nem fejlesztésre, korszerűsítésre, a gazdaság szerkezetváltására, a versenyképesség javítására ment el, hanem luxuskiadásokra. A rendkívül jó adottságú magyar mezőgazdaság ma már nem csak a nyugat-európai, hanem a régiós országokhoz képest is lemaradt. Ezen a visszafogottabb uniós agrártámogatás már nem sokat ronthat.

Ami javíthatna, ahhoz Brüsszelnek nem sok köze van. Például felül kellene vizsgálni az állami földek rengeteg botrányt kavaró haszonbérleti szerződéseit, amelyek jelentős uniós támogatáshoz juttattak mára kultikussá vált műkörmöstől, építési vállalkozóig, nyelvtanárig sok mindenkit, aki közel volt a tűzhöz. Miközben a gazdák támogatására hivatott programból többnyire a gazdák maradtak ki. Fel kellene hagyni a magyar agrártermelés több mint felét adó mezőgazdasági nagyüzemek ellehetetlenítésével, de a biogazdaságok szó szerinti beszántásával is.

Mert különben a saját lábunkat kaszálja el az Orbán-kormány.

Szerző

Tüzes ló - A szerelem iskolája

Áll előttem a pénztárnál. Testre simuló fehér pólóban, amit a lapocka alatt két gömbölyded hurkácska hullámosít. Derékzsír, amúgy észre se venni, csak ha összeszorítja a sztreccsszövet. Ami hátul veszteség, az elől részben nyereségbe fordul, a hastájék és a nyak között a gumírozott anyag oldalról passzítja felfelé dekoltázst, bár az újabb hurkák itt sem úszhatók meg, csak most a derék elülső felén buggyannak ki. Ezt persze most nem látom, csak sejtem, mert a nő mereven néz előre, ahogy halad a sor, úgy tipeg ő is egyet-egyet. Térdig ér a szoknyája, vakítóan piros meggyek vibrálnak a fekete alapon. Magas sarkú piros szandál, pirosra festett körmökkel, csak a kritikus szem veszi észre a műbőrpántot kissé megemelő bütyköket, s a saroknál némi érces szarusodást.

Mosópor, öblítő, új karalábék és szálzellerek, egy üveg közepes kategóriás bor, margarin, leárazott darált hús, és egy doboz epilálókrém bújik el a hatalmas fém bevásárlókocsi sarkában. A vásárláshoz képest túlméretezett járgány kiválasztásában elvileg nincs logika, gondolnánk, de tévednénk. Magas sarkút viselő nő nem húz maga után fekete fogantyús piros vagy kék kosarat, mert az rontja az összképet, hangosan zörög, s ami még rosszabb: nem lehet benne jól megkapaszkodni. Bezzeg a masszív, elől fogantyúban végződő kerekes szerkezet úgy segíti a limbálódzó járást, hogy közben észrevétlenül támaszt nyújt, s a sarkokra nehezedő testsúly egy részét önként viseli.

Odaérünk a kasszához, kezdi kipakolni az árut, fél profillal felém fordul.

A száját ismerem meg.

Ó, hányszor láttam ezt a vörösre rúzsozott szájat órákat csacsogni, minden vasárnap este hét és tíz óra között! Hétig volt a határidő, amíg be kellett érkezni a kollégiumba, tízkor pedig központilag kapcsolták le a villanyokat, sötét lett, elemlámpával lehetett csak könyvet olvasni a paplan alatt. Ez a három óra maga volt a paradicsom, nekem, az elsős gimnazistának, akit tucatnyi gólyával egyetemben épp a legnagyobb, huszonnégy fős hálóterembe osztottak be egy évre, a végzős óvónő-képzősök közé. Amit otthon nem olvastunk el lopva az árokparton a Fritz Kahnban („A szerelem iskolája a maga területén egyedülálló munka, hiszen eddig senki még csak meg sem kísérelte, hogy a szerelmi és házasélet szerteágazó problémáit röviden, közérthető formában, áttekinthetően rendszerezve foglalja össze egyetlen könyvben...”), nos, azt mannaként ontották ránk a falujukból vasárnaponként visszatérő nagylányok, akik egymás között apró részletességgel tárgyalták ki a szombati diszkós kalandokat, ügyet sem vetve az égő fültövekkel odakagylózó elsősökre. Így éltük át esténként együtt, amint Józsi vagy Béla előbb csak lassúzni kért, aztán a nyakhajlatba nyelvelt. Nem sokkal később pedig már az autóját is megmutatta odakint a kultúrház mellett, s milyen szerencse, hogy Józsi vagy Béla autószerelő volt, mert így hatalmas autókkal járt mindig, könnyen dönthető első ülésekkel… S talán mesélés közben finoman még csettintett vagy csücsörített is az a száj, amelyik a sorban előttem, néhány vékony kis ráncocskával a szegletében most a visszajáró aprót számolgatja félhangosan.

Szerző
Doros Judit