Felpörögve

Amint a baloldalon választási vereség után már megszokhattuk, felpörgött a vita: mit kellene tenni a Fidesz, az illiberális - ma kereszténydemokratának mondott - centrális politikai erőtér ellen. Látszik: a baloldal nem tud mit kezdeni sem Orbán Viktorral, sem az általa katyvasztott, demokráciából kilépő, onnan nézve értelmetlen, de egyelőre működő rendszerével.

Ötlet van ezer, de még annak kimondásáig is kevesen jutnak el, hogy nem egyszerű kormányváltásra, hanem totális baloldali rendszerváltásra volna szükség. Ezért lehet aztán Orbán "politikai zseni", aki érti a "magyar nép lelkületét". A baloldal meg nem azért béna, mert nem tudja felépíteni a saját világát, hanem, mert nem látja: "a Fideszt a saját pályáján kell megverni". Frászt! A belső "rombolás" eddig sem vezetett semmire.

Vannak aztán - komoly - szerzők, akik megfontoltabban, de ugyancsak felpörögve ugrálnának felfelé a hatalom megragadásának lépcsőjén. Hegyi Gyula volt szocialista EP-képviselő lapunkban azt írta: „A kapitalizmus kritikája és a demokratikus szocializmus távlati céljának elfogadása nélkül nincs értelme egy szocialista párt létezésének." Hegyi nem látja a történelem feladványát: a baloldalnak feltétlenül gondolkodnia kell a liberális kapitalizmus meghaladásán, de egyelőre még arra sincs szellemi kapacitása, hogy megértse és – a valóságosan létező szociáldemokrata értékekhez kötődő, politikailag lebegő választói bázisával – megértesse: ehhez mindenekelőtt a liberális demokráciát kell restaurálnia, a IV. Köztársaságot megteremtenie.

Hegyi a baloldali patriotizmust hiányolja. Joggal, mert látjuk: a második világháború utáni globális liberális politikai rendet a nacionalista populizmus készül megbuktatni, miközben a patriotizmus hiányában a baloldalra még mindig rásüthető a hazaáruló internacionalizmus billogja. Mert az MSZP, mint a "létező szocializmus" akaratlan örököse még mindig nem tudott elszámolni a múlttal. S az MSZP nem beszélhet addig hitelesen a demokratikus szocializmusról, amíg nem kaparja le magáról a bolsevizmus nyomait.

Hegyi akkorát szökken a posztkapitalista úton, hogy nekimegy az Uniónak, a német nagytőkének is, nem látva, amit kollégám, a szomszédos hasábon észrevesz: ma "az orbáni hatalomgyakorlás egyetlen ellensúlya – az ellenzék helyett – az európai integráció". Hegyi vaksága, az MSZP vaksága, amely képtelen harmóniát teremteni a patriotizmus és a mély integrációjú liberális Európai Egyesült Államok között.

Hegyinek abban is csak részigazsága van, hogy a szocialista párt "harakirijének" oka "az MSZP eddigi vezetésének összefogás-mániája". A szellemi társkeresés létszükséglete a szociáldemokráciának. Nem csak, mert a politikai liberalizmus kimúlásával a liberális értékeket is képviselnie kell - a két értékrend elválaszthatatlan -, s nem csak taktikai okokból - mert egyedül nem kormányzóképes -, hanem mert le kell tudni mondania vélt politikai hegemóniájáról (mint bolsevik hagyományról), amely összekeveri saját társadalmi beágyazottságát a társadalom szociáldemokrata értékek iránti igényével, miközben képtelen azok politikai képviseletére.

Szerző
2018.06.08 08:11

Megmentők

Most, sok évvel a devizahitelesek megmentése után (ami úgy kezdődött, hogy Kósa Lajos a de facto államcsődben lévő Görögországhoz hasonlította Magyarország pénzügyi helyzetét, amitől azonnal elszálltak a devizaárfolyamok, durván tovább nehezítve az adósok amúgy is reménytelen helyzetét), talán nem idő előtti a kijelentés: az Orbán-kormány zseniálisan csinálta. Mármint a maga szempontjából: briliáns választ adott arra a kérdésre, hogy kinek kell viselnie a devizahitelek árfolyamváltozásának kockázatát. Orbánék – nem méltányos, de praktikus – válasza így hangzott: bárkinek, csak nekik nem. (Azért mondjuk, hogy nem méltányos, mert anno még az első Orbán-kabinet kezdeményezte azt a törvénymódosítást, amely megalapozta a lakossági devizahitelek elburjánzását.) A hárítási stratégia mindmáig szinte tökéletesen működött, most azonban hajszál került a levesbe, miután az EU Bírósága egy magyar ügyben kimondta, amit sem a kormány, sem a parlament, sem pedig a hazai bíróság nem akart eddig deklarálni: hogy a bankoknak tájékoztatási felelősségük is van, és perelhetőek, ha a hitelfelvevő bizonyítani tudja, hogy nem informálták őt kellő mélységgel az árfolyammozgásokból eredő veszélyekről. A kockázat ezen a ponton visszaszáll a kormányzatra, több ok miatt is. Egyrészt a bankszektor nagyobbik hányada időközben beolvadt a NER-be. Másrészt az ügyletek nagyságrendje miatt – azok is 120 ezren vannak, akiknek már a lakásukat árverezik a bankok a fejük fölül – megborulhat a bankszektor, az állam konszolidációra kényszerülhet. Harmadrészt pedig, amennyiben tényleg perek tíz- vagy százezrei indulnak, megdől az a hazug, de mégis széles körben hangoztatott alapállítás, hogy a Fidesz mindenkit megmentett, az adósmentésnek vége van. Dehogy van vége: a java csak most jön.
2018.09.22 09:37

A pénz szaga

A pénznek igenis van szaga. Európában talán nem olyan büdös, mint Pinochet Chiléjében volt, a latin-amerikai „gazdasági csoda” éveiben. (Hitlerig, Sztálinig, Putyinig vagy a kínai piacig nem mennénk el.) Ha Chilében volt gazdasági csoda a 70-es években, az csak azért lehetett, mert a tőke nem csak a demokráciák piacgazdaságaiban tud kivirulni, hanem diktatúrákban is. Sőt, diktátorok szerint ez az egyetlen kivezető politikai út mindenféle válságból. Európában még nem ennyire szagos a pénz, de ahhoz már eléggé szaglik, hogy mondjuk Romániában sokaknak elviselhetetlen legyen. Aki viszont ezen eltöpreng, az rögtön a korrupció támogatója lesz, ugyanúgy, ahogyan Magyarországon is hazaáruló, aki szembe mer menni a regnáló hatalommal. Hazaárulóként most éppen azt kell kimondani, hogy ez a rendszer a demokratikus európai közösség adóiból (is) áll a saját lábán. Meg azt, hogy ha csöpp ész szorult volna Brüsszelbe, akkor már megvonta volna a felzárkóztatási pénzeket a magyar kormánytól. Miért nem gondolunk arra, hogy ennek az elkerülhetetlen kollektív büntetésnek az etikai hordaléka is nyomaszt sokakat arrafelé? Mikor írja vajon felül az európai közösség demokratikus érdeke és értékrendje a nemzetek (és nem a kormányok) iránt érzett európai felelősséget? A korrupció csak a bűz egyik része. Mert: milyen szaga van a Magyarországon állami búra alatt gyarapodó külföldi tőkének? Márpedig a német tőke, amely életben tartja a magyar gazdaságot, láthatóan immunis a bűzre.  Ahogy a minap a privátbankár.hu-nak mondták: „A német nagyvállalatok nem gondolják újra magyarországi befektetéseiket a magyar demokrácia állapota miatt. A cégeket az üzlet érdekli, nem a politika. Ez addig így marad, amíg a magyar kormány nem lép át egy határt, például nem veszélyezteti az ország EU-tagságát. Ugyanakkor az új befektetéseknél már felmerülhet, nem kényelmetlen-e üzletelni a magyar kabinettel.” Aki azt gondolja, hogy Merkel kancellár majd „leszól” és „beszól” a német nagytőkének, az csak az autoriter gondolatot exportálná. A német társadalmi berendezkedés viszont már csak olyan, amelyben - bár nyilván van sűrű személyes érintkezés is -, a politika és a gazdaság külön leírható pályán mozog. Meglehet a német tőke jól érzi magát Magyarországon, nem kell vesződnie még olyan ügyekkel sem, mint otthon. Ha mérhetetlen  hasznot húz a magyar dolgozókból, az nem csak a tőke lelkén pötty, hanem azokon a demokrácia- és piacellenes viszonyokon is, amelyeket az Orbán-kormány teremtett a nép szabadon manipulált akaratából. Mindazonáltal a befektetők figyelmébe ajánljuk, hogy a tőke gyarapodásának mindeddig a demokráciák nyújtották a legkedvezőbb körülményeket. Hogy a háború utáni békét és a nyugat-európai jóléti államokat nem a tőke és az autoriterek pacsija, hanem a tőke és a társadalom kiegyezése teremtette meg. A demokrácia a tőke ágyasa, nem a kényelmesebbnek tűnő, de kiszámíthatatlan, bizonytalan tekintélyuralmi rendszer. Azt pedig tudjuk, hogy a pénz a bizonytalanságot utálja a legjobban. Talán még a pénz szagánál is jobban.
2018.09.22 09:00
Frissítve: 2018.09.22 09:04