Forgács Iván: Politizáló másnaposság

Publikálás dátuma
2018.06.09 09:20
MOBILOK LÁMPAFÉNYE - Nem is emlékszik a hívó szóra, de ott van a százezer ember között FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM

A kudarcoktól megrészegül az ember. A választási kudarcoktól is. Néz maga elé, dobja be egymás után a vigaszlötyiket, okádja ki a mérget. És beszél össze-vissza.

Mert megint hitt. Elhitte. Hogy majd most. Mosolyogva megreggelizett a családjával, szépen felöltöztek, sütött a nap, elsétáltak a szavazókörzetükbe. Kicsit sorba kellett állni, de örültek neki. Sokan vannak, végre sokan. Büszkén átadták az okmányaikat, minden stimmelt, rajta voltak a listán. Megkapták a szavazólapot, irány a fülke. És bejelölték az új jövőt.

Aztán a felesége takarított, a fiai lementek focizni, de ő nem tudott másra figyelni. Megnézte két óránként a részvételi jelentést, és számolt, számolt. Ha már 11-kor 40 százalék, meglesz, meglesz a 75 százalékos részvétel, és akkor… Jó, most ebédelnek, de mindjárt jön a délutáni hullám. Már 55 százalék, visszatérnek lassan a kirándulók is, igen, 60 százalék, még van idő, meglesz. Hú, csak 69, de hát az 70, ez is sok. És még nincs vége, ott áll még sorban egy nagy tömeg valahol. Meg biztos máshol is. Hányan lehetnek? Ezren? Tízezren? Talán százezren.

Mit mondanak a tévében? Az ATV-ben meg a Hírben? Mosolygós ellenzéki arcok, a kormánypártok gondban, még nem tudják, hol jelentsék be az eredményt. Félnek. Egyik vezetőjük már kizárja a kétharmadot. Sehogy se fogy az utolsó sor. Nem mondanak részeredményeket. A Nemzeti Választási Iroda elnöke zavartan nyökög. Ez az, vége!

Ám egy óra múlva aggasztó jelzések villannak fel. Az NVI-elnök mosolyog, mindennel elégedett. A kormánypárt székhelyén kezd terjedni a derű, a másik oldal mintha letörtebb lenne. Mi ez? Csak nem? A sajtó közli az első infókat… Kormánypárti győzelem várható. Fölényes. Kétharmados. Nem, ez kizárt! Pedig így van. Narancsszínű országtérkép a képernyőn.

Váltsuk le az ellenzéket és a médiánkat?

Teljes apátia. Napokig. És nem is nála a legfeltűnőbb. Most a családja is bénult. Egy csomó barát, ismerős is csak kóvályog, nem tud másról beszélni. Hogyan? Miért? Mi az oka? Ki az oka? Csalás? Árulás? Nemzeti ostobaság?

Nem is emlékszik a hívó szóra, de ott van százezer ember között a Parlament előtt. Mobiltelefonok lámpafénye. Ez szép, erőt ad. Igen, ő ott lesz egy hét múlva is. Talán ott is volt. De már nem a kormánypártra haragszik. Egye meg az egészet a fene! Rohadjanak meg az ellenzéki pártok, amelyek nem tudtak összefogni! Meg az is, amelyikre szavazott! Képtelenek mozgósítani, nem tudnak kitalálni egy vonzó alternatívát. Csak a túlélés érdekli őket. Csupa szemét, megélhetési politikus! Őket kell leváltani! Őket! A pokolba velük! Csak a civilek! Csak a mozgalmak! Bennük az erő! Bennük a hiteles új arcok!

Megvan hát a válasz. Ám amikor ugyanezt hallja menedékként kedvelt közéleti tévé- és rádióműsorokban okos emberektől, még idegesebb lesz. Nem érez bennük szenvedélyt, és ez most nagyon bosszantja. Hány éve hallgatja őket? Önjáró, fensőbbséges nyafogásukat? Óvatos, lekezelő tárgyilagosságukat? Csúnya kormányról, nyámnyila, balfék ellenzékről? És mi tudott meg tőlük, amit nem tudott, amire addig nem gondolt? Szinte semmit. Mert ugyanolyan középszerűek, mint az ellenzék. Semmi újat nem találnak már ki, senkit se tudnak mozgósítani. Ők talán nem megélhetési szakértők, közírók? Amíg a demokratikus oldal fizeti őket a véleményükért, maradnak. Maradni is akarnak, mert azért demokraták, de amúgy sincs más választásuk. Itt vannak biztonságban, itt tudnak túlélni!

Váltsuk le önmagunkat?

Pár nap múlva jön az újabb pofon. Az új parlament megalakulására meghirdetett tüntetés. Nagy tömeg sehol, kordonra, térlezárásra sincs szükség. Nem is biztos, hogy mi vagyunk a többség? Később meg azt hallani a lelkes szervezőktől, hogy őszig szünetel a tüntetésezés, mert nyáron nem lehet kivinni az embereket az utcára. De hát akkor… De hát akkor a civileknek se megy! Hiába izzanak. Ők se tudják végig vinni a dolgot. A döntő pillanatban az ő szavuk se rázza fel az embereket!

Persze, föl lehet-e őket ma valamivel is rázni? Ezt a szolganépet! A jobbra hajló nemzettudatával. A demagógiában való kitartó hitével. A vezéréhségével. Semmire se lehet menni velük. Őket kéne leváltani! Vagy el innen!

Ő itt nem tud tovább élni. Ezek között. Bár igaz, hogy… Igen, ő se volt ott azon a tüntetésen. El kellett volna lógnia a munkahelyéről. Képtelenség. Vagy kivennie egy szabadnapot. Hülyeség. Most meg már tényleg meleg van. Az is igaz, hogy ha nacionalisták társaságába kerül, sose vitatkozik, szelíden végighallgatja őket. Majdnem bólogatva. Amúgy meg végzi szép csendben a munkáját. A rendszerben. A rendszernek. Középszerű, óvatos, megélhetési ember. Csak túlélni akar. Önmagát kéne leváltania.

Csak hát önmagunkat mégsem válthatjuk le. Meg másokat se. Most ilyenek vagyunk, most ilyenek a számunkra azért mégiscsak kedves polgártársaink, közíróink, mozgalmaink, pártjaink. Ez van.

Mit tegyünk?

Kudarctól részegülten megpróbálhatnánk összekaparni a gondolatainkat, és egy nagy szívdobbanással értelembe fantáziálni őket.

Mindenekelőtt, egy pillanatra sem kéne megfeledkezni arról, hogy a látványos kudarcok oka alapvetően a választási törvény. Na, még egyszer: a választási törvény! Ezen nincs mit okoskodni. A kormánypárt többsége nem abszolút többség, de a törvény lehetővé teszi, hogy mondjuk 49 százalékos támogatottságot kétharmadosként realizáljon a parlamentben. Majd ennek alapján még az ellenzék híveivel is lassan elhitesse, hogy valóban az ország döntő többségétől kapott felhatalmazást. Így politikai ellenfelei megsemmisítő kudarcként élnek meg egyszerű választási vereséget. Tovább marcangolja őket az összefogási pszichózis, amelyet ugyancsak a választási törvény szül. Rájuk van kényszerítve egy többpárti koalíciós megállapodás – de még a választási eredmények ismerete előtt. Ebben őrlődnek érdekeiket ütköztetve a nyilvánosság előtt, nem csoda hát, ha szánalmassá válnak. Legalábbis lényegesen szánalmasabbá a valóságosnál.

Az első számú feladat a választási törvény határozott elutasítása, megváltoztatása! Ebben még egységes is az ellenzék, ez kiderült a Gulyás Márton szervezte platformon. És itt lenne most szükség a civil mozgalmak, demonstrációk támogatására. Az elmúlt évek során kiderült, hogy konkrét célért lehet eredményesen tüntetni. Tessék, itt van.

További tanulság, hogy csak akkor érdemes ilyesmibe belevágni, ha megvan hozzá a következetesség, és a meccs végső lefújásáig küzdünk. Nem érdemes pontosan betartani a játékidőt, ne a demonstrálók szájában legyen a síp. Ne mi küldjük haza azokat, akik kiállnak egy ügyért. Kinn kell maradni a pályán! Nincs más komoly lehetőség, és ez még nem jelent erőszakot. Gondoljunk az eredményes román és a szlovák megmozdulásokra. De a hazai jobboldal is így vitt be megrendítő ütést a Gyurcsány-kormánynak.

Persze a legjobb lenne a demonstrációkkal nem megvárni egy-egy törvény elfogadását. Például a Stop Sorosét. Ne kezeljünk már mindent úgy a születésénél, mint csúnya emberek csúnya viccét! Effajta törvények mentén, lépésről lépésre, a szemünk előtt épült ki az a rendszer, amely mára szinte teljesen gúzsba kötötte a társadalmat, és gátlástalanul élősködik rajta. Nincs tovább értelme abban bízni, hogy nincs tovább. Akkor sem, ha tényleg meg akar állni a hatalom a jelenlegi ponton.

Lehet rugdalni az ellenzéket, de nagyon fontos ugyanakkor azzal is tisztában lenni, hogy a politika jelentős anyagi erőforrások nélkül nem több szónoklatnál. Márpedig ezen a téren az ellenzék egyre szánalmasabb helyzetben van. Pénz nélkül nincs folyamatos, hatékony politikai jelenlét. A papírlapokon szétszórt üzenetek gyorsan a földre szállnak. A média szétverésének hátterében is anyagi kiszolgáltatottság áll. A Népszabadság tulajdonosának nem volt kifizetődő a lap, nem ragaszkodott hozzá, fütyült a politikai szerepére. Simicska körül elfogyott a levegő – agyő, Magyar Nemzet. A vállalkozók a kormánypárt stabilitásában látnak üzleti lehetőséget. Egyszóval, zseniális megoldás kéne az ellenzék gondtalan, nagypályás működéséhez. De vajon elkészülhet-e egy artfilm költségvetéséből a Kincsem?

Vagy talán nem is kéne a politikai kommersz szintjén mozogni? Inkább meg kéne próbálni a politikából milliók támogató tetszését elnyerő művészetet, esetleg tisztes kisvállalkozást csinálni? Szabadon engedni a párttagokat, otthagyni a mindent fékező, dohos, intrikatermő, pártapparátusokat és más pártszervezeti formákat találni? Összehozni egy 15-20 fős stabil csapatot, majdani kormányzásra vállalkozó "céget", amely kidolgozza a programját, vízióját, és támogatókat, pártolókat (de nem párttagokat!) keresve megjelenik vele a választói piacon? Nem egyszerűbb, szívet melengetőbb és mozgósítóbb megálmodni, hogy mondjuk Kunhalmi Ágnes, Karácsony Gergely, Szabó Tímea, Hadházy Ákos, Szél Bernadett, Fekete-Győr András, Orosz Anna, Vadai Ágnes egy cégér alatt egyezteti kreatív módon elképzeléseit, mint arra várni, hogy jelenlegi pártjaik összefogjanak?

Na jó, ez megint a másnaposság össze-vissza beszéde. De hátha elfogadja egyszer a józanság is.

Lengyel László: Döntések kora

Publikálás dátuma
2019.03.23 18:53

Fotó: AFP/ JOHN THYS
Az európai választásoknak most az a tétje, hogy a pártcsaládok hol látják a politikai törésvonalat Európában. Négy nagy pártcsalád – a konzervatív, a szocialista, a liberális és a zöld – az EU-párti, jogállami, liberális demokrata, klímavédő és szociális politika eszméit és gyakorlatát kívánja megvédeni az EU-szkeptikus, populista, nacionalista, illiberális és korrupt politikával szemben. Tudjuk, Orbán Fidesze és Salvini Ligája a migránspárti és a migránsellenes Európa között húzzák meg a határt. Végül, létezik határhúzás a jobb- és a baloldal között. Utóbbi felfogás a néppárti és szocialista elitek piszkos alkujának tekinti az eddigi ciklus nagykoalícióját, a Juncker-bizottság csődjeként írja le a gazdasági-, a szociális- és a migránsválságok elhibázott kezelését, a Brexitet, Dél- és Kelet-Európa elidegenítését.

Versengő kampányirányok

Ki és milyen kampányt folytasson az egységes, vagy a nemzetek Európájáért? A Macron-levél és Annegret Kramp-Karrenbauer (AKK) válasza, Timmermans nyilatkozatai a szociális Európáról, Ska Kelleré a zöld Európáról megmutatták a „bevett pártok” egyszerre közös és egymással versengő kampányirányait. Orbán Juncker-Soros kampánya pedig megmutatta, hogy milyen negatív, karaktergyilkos, Brüsszel- és nagykoalíció-ellenes kampányt kell csinálnia mindenkinek - Salvinitől Le Penig, Kaczyńskitől Wildersig, sőt, Webertől Kurzig, AKK-tól Söderig. A Néppárt csak így győzhet, ha élére áll bírálatával a Juncker-Timmermans-bizottság, a Tajani elnökölte nagykoalíciós Európai Parlament (EP), de leginkább a bukott Merkel politikájának. Tönkretették Európát, mert kiegyeztek a szocialistákkal és a liberálisokkal. Kohl vagy Franz Josef Strauss sose kötött volna koalíciót a baloldallal! Legyen vége a nyílt és titkos nagykoalíciónak. Lépjünk az osztrák útra: támadjuk a szociálliberális, keresztényietlen és nemzetietlen tábort, mi, jobboldaliak, menjünk együtt! Egy a tábor, egy a zászló: előre a keresztény és nemzeti Európáért!
A Néppárt, és ezen belül meghatározó ereje, a német CDU eszmei és reálpolitikai okokból nem dönthetett az orbáni stratégia mellett. Eszmei oka, hogy nemcsak a párt elitje, de választói többsége is minden megpróbáltatás ellenére polgári liberális demokrata, a kereszténységről vallott álláspontja közelebb áll Ferenc pápáéhoz és Merkeléhez, mint Orbánéhoz. Reálpolitikai oka, hogy a jobbközépet megrémítették az AfD és a Pegida akciói, hogy a Seehofer-Söder páros orbáni szellemű bajor kampánya hatalmasat bukott. Merkel és a nagykoalíció nem bukott meg, és AKK soha nem engedné meg magának, hogy a szocialistákkal, a liberálisokkal és a zöldekkel köthető koalíción kívül az AfD-re gondoljon. Ennél még könyörtelenebb érv: ha a Néppárt a ma háromfelé oszló jobboldali radikálisokkal fog össze, nem tud többséget szerezni az EP-ben. A populistákat túlszámolva feltételezhető, hogy együtt annyit érhetnek el, mint a szocialisták, ami ugyanúgy nem elég, ahogy a néppárti-szocialista koalíció (300-310 képviselő a 705 fős EP-ben). Az összefogás a szélsőjobbal azonnali pártszakadást okozna, és a CDU-val az élen a többség távozna.
A Fidesz felfüggesztésével a Néppárt kinyilatkoztatta, hogy nem köt alkut a szélsőjobbal, nem csinál karaktergyilkos kampányt, és együtt szeretne kormányozni a szocialistákkal, a liberálisokkal és a zöldekkel. Ha kormányozni akar, nem tehet mást, mert csak a szocialistákkal és a liberálisokkal van 400, a zöldekkel együtt 440 képviselő körüli szilárd többsége. A Fidesz 10-13 mandátumára szüksége van, de még inkább az EP-ét és a Bizottságot vezető legszélesebb nagykoalícióra.

Alku Weberrel szemben

Timmermans szocialistái, Verhofstadt liberálisai és Keller zöldjei megkérdőjelezték Orbánon keresztül a Néppárt, Manfred Weber demokratikus és európai elkötelezettségét. A felfüggesztés kielégíthette a néppártiakat, de nem a koalíciós partnereket. Gyenge trükknek tartják, és kampányaikban minduntalan fel fog tűnni Orbán és a Néppárt azonosítása: ha a konzervatívokra voksolsz, Orbánra és vele Le Penre, a VOX-ra szavazol. A szocialisták és a liberálisok, akik együtt többen lesznek, mint a konzervatívok, már alkut kötöttek, hogy Weberrel szemben Timmermans-t ajánlják a Bizottság elnökének. Macron messzebb ment: miért kellene elfogadni a mostani ciklusban működő Spitzenkandidat-rendszert, miért ne térhetnénk vissza arra, hogy az országok vezetőiből álló Európai Tanács megegyezik a Bizottság elnökében, amit az EP megszavaz? Barnier nevét vetette fel, ezzel is gondot okozva a francia és az európai konzervatívoknak: közülük való.
Azzal, hogy Németországban Merkel és politikája, Franciaországban Macron és rendszere lábon maradtak, hogy Aachenben megköttetett a tartós szövetség a következő ciklusra, hogy a Brexit tragikomédiába fúl, talán eldőlt az európai irány. Konzervatív, szocialista, liberális és zöld intézményes együttműködés, ennek megfelelő Bizottság, EP vezetés és pénzelosztás. A felfüggesztéssel jelezték, nincs helye a populista-nacionalista vonalnak. A Fidesz, és sajnos Magyarország, kikerül a stratégiai és a taktikai döntések, az intézmények és döntéshozók köréből. Csak rendszerváltással fogunk visszatalálni.
EZ MÉG BARÁTI POFON VOLT - A Fidesz felfüggesztése azt jelenti, hogy a néppárt nem köt alkut a szélsőjobbal

Ellenzéki választói döntések

A Fidesz határozatlan idejű felfüggesztésével választóinak nincs európai helye. Mondhatja, hogy bent akar maradni a Néppártban, de ez nem rajta és választóin múlik. Ha kampánya finkelsteini-habonyi, véres és negatív lesz, bizonyosan kizárják vagy kiléptetik. Ha puha, „március 15-i” hangfogós, családbarát gügyögő, akkor nehéz lesz mozgósítania törzsszavazóit. A kampánynak nincs hőse. Orbán, mielőtt kirakták a ház elé, Európa meghódítója szerepében tetszelgett. Most kiderült, hogy a klub, amelyhez tartozni szeretne, nem akarja látni, jó ideig nem léphet be. Fenyegetően lebeg fölötte a 7. cikkely alapján elindított eljárás. A bizonytalan lengyeleken kívül, nincs állam- vagy kormányfő, aki mellette foglalna állást. Hová fognak ülni a képviselői, ki áll majd szóba velük?
Leegyszerűsödött az ellenzéki választók döntése is a májusi EP-, és az októberi önkormányzati választásokra. Nincs vezetője, vezérkara, vezérfonala az ellenzéki választóknak se. Nincs Európa-párti ellenzéki mozgalom. Az EP-választásra nem jött létre stratégiai megállapodás. De megérkezett a jelzés Európából: Orbánt és pártját nem kérjük! Jó lenne egy európai típusú hős, mint a szlovák Čaputova, de nincs. Ilyenkor a döntés a vezetés nélküli, de racionális választóra marad. Döntése nem ideológiai, nem offenzív és nem stratégiai, hanem taktikai: kizárólag az ellenfél, az állam-párt és párt-állam visszaszorítása a célja. A taktikai szavazás lépései a következők. Akarja-e, hogy a Fidesz-párt és az Orbán-állam képviselje Magyarországot Európában? Nem. Akarja-e, hogy az Orbán-rendszer miatt kizáródjunk Európából? Nem. Otthon akar-e maradni, hogy az állam-pártot támogassa? Nem. Akkor el kell mennie szavazni.
Akarja-e, hogy több magyar ellenzéki képviselő legyen az EP-ben, mint állam-párti? Igen. Akkor ellenzéki listára kell szavaznia. Nincs egységes és esélyes ellenzéki lista, hanem nagyobb bal- és jobboldali pártszövetségek és kisebb pártok vannak. Igaz. Akarja-e, hogy az esélytelen kisebbek miatt elvesszenek az ellenzékre leadott szavazatok? Nem. Akkor a nagyokra és esélyesekre kell szavaznia: az MSZP-PM-re, illetve a Jobbikra. Ne kérdezze, mitől ők a nagyobbak és esélyesebbek. Egyszerű: nekik van több választójuk. A kicsik lehetnek nagyszerűek, de nincs választójuk. Akar-e baloldaliként és/vagy liberálisként a Jobbik listájára szavazni? Nem. Akkor baloldaliként és liberálisként válassza az MSZP-PM listát. Akar-e jobboldaliként a szocialistákra szavazni? Nem. Akkor jobboldaliként döntsön a Jobbik listája mellett. A Jobbik leginkább azzal bizonyíthatná néppártosodását, ha felvételét kérné az Európai Néppártba. Hosszú út lesz, ha lesz ilyen út, amíg a Jobbik valóban konzervatív, mérsékelt nemzeti párt lesz. De ezen az úton támogatni kell, nem lelökdösni róla. Fidesz ki az európai szélre, Jobbik be az európai középre. Ne nézzünk személyre, múltra, ahogy a taktikai szavazók 2018-ban a parlamenti választásokon se néztek, csak arra, hogy ki esélyesebb a Fidesz ellen. E két lista, két pártcsoport ezer sebből vérzik, de az EU-ellenes Fidesz állam-párttal szemben EU-barátok, demokráciát és jogállamot hirdetnek. A két nagy ellenzéki lista eséllyel hozhatja össze az ellenzéki szavazók különböző csoportjait. Nem vesznének el az ellenzéki voksok.
A pártoknak, civil szervezeteknek, az ellenzéki és független önkormányzatoknak mozgósítaniuk kell az EP-választásra, mert az az önkormányzati választás első fordulója. Ha az ellenzék jó eredményt ér el, megfogja a Fideszt május 26-án, akkor nemcsak az ellenzéki választók éreznek nagyobb késztetést az októberi részvételre, hanem a potenciális jelöltek is az indulásra: van remény. Ha az ellenzék széttartása miatt súlyosan veszít májusban, a jelöltek és a választók elvesztik a reményt, s az állam-párt megint elfoglalja a városokat és falvakat.
Az önkormányzati választások előszele, hogy budapesti kerületekben és vidéki városokban kezdenek összeállni az ellenzéki koalíciók az egységes jelöltek mögött. Itt már fontos, hogy kik a jelöltek, akik mögé odaállnak. A helyi stratégiai koalíciók a bal- és jobboldal, a pártok és mozgalmak, civil szervezetek között eséllyel vehetik fel a harcot az állampárti jelöltekkel szemben. A Jobbikkal kötött megállapodások helyi alkuk az adott város vagy falu érdekében, nem ideológiai-politikai szövetségek. Szombathelytől a budapesti XI. kerületig, Egertől a II. kerületig, Pécstől a IV. kerületig sorra köttetnek az ellenzéki koalíciók.
Még nem tudjuk, hogy a néppárti csapás hogyan hat a valóban konzervatív, nemzeti érzelmű, Európa-párti, Ferenc pápa kereszténységében hívő, a tolvajlást és a hatalmi erőszakoskodást sokalló Fidesz szavazókra. Most már nemcsak a baloldali, liberális és zöld Európa üzeni, hogy elege van Orbán rendszeréből, hanem a jobboldali, keresztény és nemzeti Európa is. És e pártok ilyen vagy olyan koalíciója fogja Európát május 26-a után vezetni. A választásokat nem(csak) a hívő törzsszavazók, hanem a független, illetve a Fideszben csalódott választók fogják eldönteni. Akarják-e, hogy kizáródjunk az európai intézményekből, pénzekből, szellemi áramlatokból, vagy sem? Dönteni nekik kell.
A nyugtalanság völgyében járunk, írta Márai 1937-ben. „A civilizáció óriási szerkezete működik, csak nem bízunk benne. Ötven év előtt az emberek azzal a tudattal hajtották nyugalomra a fejüket, hogy Európa tíz év múlva nagyjából és egészen pontosan úgy lesz Európa, mint volt tegnap; ma tíz napra előre sem tudunk jósolni, s okunk van rá, hogy ne jósoljunk.”
Fordított Kasszandraként hogyan jósolhatnék. De most kékebb az ég, talán politikai tavasz jön.
Frissítve: 2019.03.23 19:02

Sebes György: Egon lubickol

Publikálás dátuma
2019.03.17 16:15
Rónai Egon
Ha valaki műsort vezet bármelyik televízióban, akkor szinte mindenre fel kell készülnie. Erre éppen a héten láthattunk példákat az RTL Klub egyik új műsorában, a Toplistában, amelyben emlékezetes – és gyakran kínos – pillanatokat idéztek fel. Hiszen élő adásban sok minden előfordulhat. A műsorvezetőnek tüsszentenie kell, esetleg bakizik, vagy netán röhögőgörcsöt kap. Mindezt természetesen a nézők szeme láttára.
Az is előfordul, hogy a műsorvezetőnek át kell ülnie a másik székbe, így kérdezőből kérdezett lesz. Ez történt az utóbbi hetekben többször is Rónai Egonnal, de kiderült, riportalanynak is pont annyira jó, mint egy adás házigazdájának. Sőt, ennél többet is megtudhattunk róla, mégpedig abból az alkalomból, hogy az ATV egy új sorozatot indított vele. Kvíz eddig nem volt a kínálatukban, mostantól azonban van, nem is akármilyen. Az ország géniuszát keresik ugyanis egy olyan vetélkedőben, amilyen még nem volt a hazai palettán. A végső győztesnek 500 kérdést kell(ene) megválaszolnia, mindet öt másodpercen belül és egymás után csak kétszer hibázhat, mert a harmadiknál kiesik. Segítsége – választási lehetősége – ugyancsak nincs. Közben arathat szakasz-győzelmeket, amelyek után már az övé lehet az addig megnyert összeg: minden jó válasz 50 ezer forintot ér. Mindez annyira nehéz, hogy bár jól felkészült és nagy tudású emberek is játszottak, eddig még egyikük sem jutott el a 100. kérdésig sem.
Nos, ezt a – korábban rögzített - műsort vezeti Rónai Egon, de emellett továbbra is láthatjuk az Egyenes beszédben. És mint az interjúkból is világossá vált, lubickol az új szerepben. Ilyesmit ugyanis még nem csinált és bár hosszú múltra tekinthet vissza a különböző médiumokban, még a castingot is vállalta érte. Meg is nyerte és az első két hét tapasztalatai alapján jó választásnak bizonyult. Ha van titka, talán az lehet, hogy – bár pörgetnie kell az adást és ezért folyamatosan fel kell tennie a gyakran nem is könnyű kérdéseket – őt elsősorban az ember érdekli. Tehát igyekszik bemutatni a játékosokat és megtudni tőlük döntéseik – a kiválasztott témakörök vagy a kérdésekre adott feleletek – okát is.
Ebből a szempontból pedig ez a kvízmesterség nem is különbözik nagyon attól, ahogy eddig is működött, mint műsorvezető. Amikor két éve beszélgettem vele – abból az alkalomból, hogy Kálmán Olga után az azóta már távozott Mészáros Antóniával együtt átvette az Egyenes beszéd vezetését -, volt egy nagyon figyelemre méltó mondata. Éppen azt fejtegette, hogy ők kicsit másképp állnak hozzá egy-egy témához, mint elődjük. Kálmán Olga – magyarázta - ”mindig erősen a célra tartott - remekül is csinálta -, engem meg nem feltétlenül érdekel, hogy mindenáron leterítsem a nyilatkozót”. És ez jól jellemzi riporteri – de egész műsorvezetői – attitűdjét.
Volt persze néhány éve a szakmában, hogy ezt kialakítsa. A 90-es évek elején tűnt fel a médiában, először mint a Danubius Rádió műsorvezetője. Attól kezdve aztán rengeteg helyen dolgozott – a Budapest Rádióban, a Sport TV-ben, rövid ideig a Magyar Televízióban is -, míg végül 2011-től az ATV lett az „otthona”. És ott szinte mindent csinálhatott, kivéve a szívéhez oly közel álló sportközvetítéseket. Viszont dolgozott politikai és közéleti műsorokban, reggeli adásokban és vezetett vitaműsort (Csatt), s lett önálló portré-műsora is Húzós címmel – amelynek beszélgetéseiből eddig már négy könyvet is összeállított. Ezekkel pedig elérte, amit a szakmában csak nagyon kevesen, hogy a nézők sosem mondták, most már sok belőle. Bárhol feltűnt, szívesen kapcsoltak oda, mert minőséget kaptak.
Néhány hete egy hosszabb beszélgetés alanya volt a Heti TV-ben és – mivel a szűkös idő nem kötötte sem őt, sem a kérdező Breuer Pétert – akkor sok minden kiderült magáról Rónai Egonról. A magánéletéről – öt gyerekéről és kutyájáról -, valamint arról is beszélhetett, ami a munkája mellett foglalkoztatja. Megtudhattuk, hogy szereti és ismeri a történelmet, de van véleménye a hitről és a vallási kérdésekről is. Természetesen felkészült a napi politikából, de – mint egykori sportriportert – a sport területén sem lehet „eladni”. Mindez azért érdemel említést, mert arra is rávilágít, hogy nem elég „csak” a munka, a sokoldalú tájékozottság is hozzátartozik a tévés műsorvezető egyéniségéhez. Az sem hátrány persze, ha valaki szimpatikus és tisztában van vele, mi érdekli a nézőket és miképpen lehet számukra érdekessé tenni egy-egy – akár száraz – témát is.
Mindez érthetővé teszi, miért indult olyan jól az ATV új kvízműsora. Az előző hét 50 legnézettebb programja között a 28. helyet érte el az első napi adás. A csatorna egyébként büszkén adta hírül, hogy ebben a listában hét műsoruk szerepelt, a legjobban Sváby András Heti Naplója, amely 310 ezres nézettségével a 20. helyre került. Minthogy ezt az adót nem lehet az országban mindenütt fogni, ezek a számok igen figyelemre méltóak.
Rónai Egon és az ATV a jelek szerint jól egymásra találtak. Mindkettejük elemi érdeke, hogy megőrizzék ezt a gyümölcsöző együttműködést. De még fontosabb: a nézők nyerhetnek vele a legtöbbet.
Frissítve: 2019.03.17 16:15