Kaposvár;ÁFA-csalás;

2018-06-07 18:23:00

Több százmillió forint áfát csalt el a fémkereskedő pár

Négy év alatt több százmillió forintnyi áfát csalt el könyvelőjük segítségével egy fémkereskedéssel foglalkozó kaposvári céget vezető házaspár: a férfit öt, az asszonyt 4,5 év börtönre ítélte csütörtökön a Kaposvári Törvényszék.

A cég telephelyét egy országos akció során 2013 júniusában szállták meg pénzügyi nyomozók és kommandósok, akik azért vonultak ki a fémkereskedőhöz, mert a gyanú szerint másfél milliárd forintnyi hamis számlát szerzett be különböző gazdasági társaságoktól. A felvásárolt fémhulladékot viszont tovább értékesítették nagykereskedőknek. A hamis számlákat a könyvelésbe állították, ezzel jelentősen csökkentették a fizetendő áfát. A nyomozóknak az tűnt fel, hogy miközben a vállalkozás bevétele 2009 és 2012 között évi 46 millióról hárommilliárd forint fölé nőtt, addig ugyanezen idő alatt a haszon 10 százalékról kettőre esett, haszonkulcs közel 85 percentről hat alá esett.

A Somogy Megyei Főügyészség társtettesként elkövetett költségvetési csalás, számvitel rendjének folytatólagos megsértése és folytatólagos magánokirat-hamisítás miatt emelt vádat a cég vezetői, könyvelője ellen, míg társaikat folytatólagos magánokirat-hamisítás, illetve költségvetési csalás bűnsegédletével vádolta meg. A tárgyalás során bizonyítást nyert, hogy a fémkereskedők, illetve könyvelőjük elképesztően amatőr hibákat vétettek. Előfordult, hogy több tonna fémhulladék beszerzését egy szociális segélyen élő vállalkozónak számláztak ki, vagy éppen a teherautó teherbíró-kapacitása alig harmada volt a csak papíron szállított árumennyiségnek. A fiktív menetleveleket is hanyagul töltötték, emellett a nem létező szállításokhoz nem csatoltak üzemanyag-számlákat, illetve egy nap alatt elvileg annyiszor szállítottak ugyanazzal a teherkocsival, ami a távolság és a fuvarszám alapján egyszerűen nem fért bele a megadott időbe.

Noha az első-, a másod- és a harmadrendű vádlott folyamatosan tagadta az ellenük felróttakat, több, nekik hamisan számlázó cég vezetője elismerte a csalást, így a törvényszék az ötödrendű vádlott kivételével – akinek időmúlás miatt elévült a bűncselekménye – minden vádlottat bűnösnek mondott ki. A cég két vezetője mellett a könyvelő is letöltendő – két év nyolc hónap – börtönt kapott, a többiek viszont megúszták 250-600 ezer forintos pénzbüntetéssel, illetve próbára bocsátással. A verdiktek ellen az ügyész súlyosbításért, a börtönre, illetve nagyobb pénzbüntetésre ítélt vádlottak és védőik felmentésért fellebbeztek, így az ügy a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik.