Ráérősen nyomoznak pécsi buszbeszerzés után

Publikálás dátuma
2018.06.07 18:22
Képünk illusztráció Forrás: Facebook/ Tüke Busz -Tömegközlekedés Pécsen
Fotó: /
A rendőrség sokadszorra is meghosszabbította a nyomozást, gyanúsítotti felelősségre vonás sem volt a túlárazottnak tűnő buszbeszerzés ügyében.

Szeptember 9-ig ismét meghosszabbította a rendőrség a Tüke Busz Zrt. közbeszerzésével kapcsolatban folytatott nyomozást - derül ki a Polt Péter legfőbb ügyész és Mellár Tamás, illetve Tóth Bertalan parlamenti képviselők között zajló levélváltásból. Így már 2016 novembere óta zajlik vizsgálat a pécsi busztársaság gyanúsan drága, 3,5 milliárdos busztenderével kapcsolatban.

Az ügyben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozt hűtlen kezelés gyanújával vizsgálódott előbb a Baranya, majd a Fejér megyei Rendőr-főkapitányság, ám az elmúlt másfél évben eddig még csak gyanúsítotti felelősségre vonás sem történt.

Mellár és Tóth úgy tudja, jelentősen túlárazták a Tüke Busz 2015-ös járműbeszerzését:  lapunk is írt róla, hogy a pécsi vállalat eredetileg 2,8 milliárd forintért akart megvásárolni 123 Volvo-buszt Hollandiában, később azonban 700 millióval drágábban vásárolták meg ugyanazt a járműparkot – egy holland  közvetítőcég beiktatásával, úgy, hogy nyolc busszal kevesebbet is vettek a korábban tervezettnél.

A nyomozásban a holland hatóságok is részt vettek, és a magyar félnek átküldött dokumentumaikban két védettséget élvező közszereplő is érintettként szerepel – állítják a Poltot kérdező politikusok.

Polt Péter cáfolta az utóbbi értesülést, szerinte nem hallgattak meg eddig védett közszereplőket a Tüke-ügyben. A politikusok szerint a nyomozásnak szerbiai és thaiföldi szálai is lehetnek, ezt a legfőbb ügyész azonban nem kommentálta – csak annyit jegyzett meg a thaiföldi kapcsolatról, hogy terrorizmus támogatásának gyanúja nem merült fel a nyomozás során.

Szerző
2018.06.07 18:22

Tovább hallgat a kormány Gruevszkiről

Publikálás dátuma
2018.11.18 17:53

Fotó: AFP/ ROBERT ATANASOVSKI
Továbbra sem tudják az Orbán-kormány képviselői, miként kommunikáljanak a nyilvánosság előtt arról, hogy a vesztegetésért jogerősen elítélt macedón ex-miniszterelnök, Nikola Gruevszki vélhetően illegális úton és a magyar kabinet segítségével szökött Magyarországra börtönbüntetése elől. A hétvégén Gulyás Gergelytől, a Miniszterelnökséget vezető minisztertől próbálták megtudni újságírók, ki adott felhatalmazást arra magyar diplomatáknak, hogy Albániából Budapestre hozzák a politikust. Gulyás nem tudott érdemi választ adni, mindössze annyit mondott, Gruevszki ügyében már zajlik a menekültügyi eljárás. Amikor az RTL Klub újságírója felvetette, hogy amikor utaztatták Gruevszkit, még semmilyen eljárás nem folyt, a miniszter csak annyit mondott: az eljárás lezárásáig semmilyen információt nem ad. A kormánynak pedig van ideje kommunikációs stratégia kidolgozására: az Orbán Viktorral minden jel szerint jó viszonyt ápoló macedón politikus menedékkérelmének elbírálása akár hónapokig is eltarthat. A Magyar Helsinki Bizottság nemrég jogi összefoglalót közölt a Gruevszki-ügyről, amelyben azt is leírták, ha a kormány betartaná saját szabályait, Gruevszkinek – mivel érvényes úti okmányok nélkül jött Magyarországra – most nem Budapesten, hanem egy tranzitzónában lenne a helye. – Magyarország törvényt sért azzal, hogy nem adja ki Macedóniának a jogerősen elítélt egykori miniszterelnöküket, akinek magyar diplomaták segíthettek eljutni Magyarországra – jelentette ki vasárnap a Párbeszéd szóvivője. Barabás Richárd szerint ezért a magyar külügyminiszternek, Szijjártó Péternek le kellene mondania. – A külföldi sajtóból lehet tudni, hogy a magyar nagykövetségek, a tiranai és a montenegrói nagykövetségek munkatársai aktívan részt vettek Gruevszki szöktetésében, és aktívan hozzájárultak, hogy ez az illegális migráns egyébként törvénytelen módon kerüljön Magyarország területére megsértve a magyar törvényeket, és megsértve a déli határzárat is – fogalmazott. Mindeközben a Fideszhez közeli médiacégek Macedóniában próbálják támogatni a Gruevszki nevéhez köthető VMRO-DPMNE pártot. A hvg.hu arról írt: a magyar kormányhoz közeli médiacégek – melyek mögött Schatz Péter, a Szlovéniában is jelen lévő Ripost egyik társtulajdonosa, illetve Adamik Ágnes, a Magyar Televízió egykori vezető munkatársa áll – tavaly jelentek meg az országban, s napi- és hetilapokból, internetes oldalakból és egy tévéállomásból álló médiabirodalmat építettek ki.
Szerző
2018.11.18 17:53

Ön mit tippelt? Mutatjuk a hatos lottó nyerőszámait

Publikálás dátuma
2018.11.18 16:46
Illusztráció
Fotó: Shutterstock/
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 46. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
Nyerőszámok: 8 (nyolc) 21 (huszonegy) 26 (huszonhat) 30 (harminc) 39 (harminckilenc) 40 (negyven) Nyeremények: 6 találatos szelvény nem volt; az 5 találatos szelvényekre 331 350; a 4 találatos szelvényekre 7055; a 3 találatos szelvényekre 1710 forintot fizetnek.
2018.11.18 16:46