bezárás;cáfolat;akadémia;Lovász László;Lukács Archívum;

2018-06-08 10:24:00

Lukács Archívum - Cáfolja a bezárási szándékot az MTA

Petícióban tiltakozik a Mérei Ferenc Szakkollégium a Lukács Archívum bezáratása ellen. A „Mi az Archívummal vagyunk. És Ti?” című felhíváshoz eddig több mint 800-an csatlakoztak világszerte - írtuk a minap. A Lukács Archívum Nemzetközi Alapítvány (LANA) egy közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz, amely szerint Lovász László, az MTA elnöke  határozottan cáfolta, hogy az Akadémia be akarná zárni az Archívumot, mint mondta, a LAK a felújítás után mint kutatóhely újra megnyílik. A dokumentumból azonban az is kiderül: a felhők még nem oszlottak el teljesen.

A teljes közlemény:

2018. június 6-án Lovász László, az MTA elnöke fogadta a Lukács Archívum Nemzetközi Alapítvány (LANA) tárgyalódelegációját. A találkozót a LANA kuratóriumának új elnöke, Erdélyi Ágnes kérte, azzal a céllal, hogy az MTA és a LANA február 6-i közös nyilatkozata, valamint az Akadémia szakmai testületeinek (az MTA Filozófiai Bizottságának 2018. február 2-i és az MTA II. Osztályának 2018. február 22-i) állásfoglalása alapján tárgyaljanak a Lukács Archívum és Könyvtár (LAK) jövőjéről.
Az időpontban még a Lukács Archívum és Könyvtár 2018. május 24-i bezárása és az utolsó munkatárs kitiltása előtt állapodtak meg, ez az új fejlemény azonban részben felülírta a korábbi terveket: a LANA tárgyalódelegációja elsősorban a LAK újranyitását próbálta elérni. Lovász László határozottan cáfolta, hogy az Akadémia be akarná zárni az Archívumot: a LAK a felújítás után mint kutatóhely újra megnyílik (a LANA tárgyalódelegációja ígéretet kapott arra, hogy az újranyitás bekerül az MTA Könyvtár és Információs Központ /KIK/ interneten elérhető közleményébe az Archívum bezárásáról; némi változás azóta ugyan történt a honlapon, de nem az, amire ígéretet kaptunk: a LAK mint kutatóhely újranyitása továbbra sincs – sőt még a neve sincs! – megemlítve). Arra sem az MTA elnöke, sem a KIK jelenlévő főigazgatója nem adott elfogadható magyarázatot, hogy a felújítás – akár hónapokig elhúzódó kezdetéig – miért kell zárva tartani az Archívumot. A felújítás műszaki terveit ugyanakkor végre megkaptuk.
A megbeszélés azzal zárult, hogy a tárgyalások folytatódnak, a LANA által korábban benyújtott tervek alapján közösen kialakítják a LAK feladatainak bővítésére és további működésére vonatkozó elképzeléseket, továbbá az MTA minden érintett részvételével és független szakértők bevonásával bizottságot hoz létre, hogy javaslatot tegyen az eredeti kéziratok megfelelő őrzésére. A LANA tárgyalódelegációja reméli, hogy a további tárgyalások sikerre vezetnek. Amíg erre a legcsekélyebb remény mutatkozik, a LANA nem adja fel a LAK megmaradásáért folytatandó tárgyalásokat. Ezúton mond köszönetet a hazai és nemzetközi tudóstársadalom azon képviselőinek, akik tiltakozásukat és szolidaritásukat kifejezve segítik a munkáját.
A LANA tárgyalódelegációja:
Erdélyi Ágnes, a kuratórium elnöke,  Lugosi Győző,  a kuratórium alelnöke,  Agárdi Péter, a kuratórium tagja