Budapesti Értéktőzsde (BÉT);Waberer's International Zrt;lemondások;

2018-06-08 23:05:00

Lemondott a Waberer's két vezére

Robert Knorr és Stephan Delacher is távozik a vállalati igazgatóság éléről.

Elnöki pozíciójáról lemondott, ugyanakkor az igazgatóság tagja marad Robert Knorr, a Waberer's igazgatóságának elnöke, a jelenlegi többségi tulajdonos képviselője, továbbá bejelentette távozását Stefan Delacher, az igazgatóság elnökhelyettese is - közölte a Waberer's International Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken. 

A közleményben kiemelték: az igazgatóság Gerard van Kesteren elnökké történő kinevezését javasolja, aki 2016 óta a testület független tagja.

Van Kesteren elmondta, megtiszteltetés elvállalni számára a társaság összes részvényesének képviseletét. Úgy fogalmazott, hogy megtesz minden tőle telhetőt a jelenlegi részvényárfolyam és a Waberer's általuk gondolt fair értéke közötti "különbség kezelése" érdekében.  Az elnökhelyettes pozíciójára Dániel Csanádot javasolja az igazgatóság, írja az MTI.

Dániel Csanád korábban már részt vett a Waberer's igazgatóságában, mint a jelenlegi többségi tulajdonos, a CEE Transport Holdco S.a r.l. (a Mid Europa Partners altal kezelt alap holding cége) képviselője.

A javaslatokról törtenő szavazáshoz a Waberer's rendkívüli közgyűlés összehívását tervezi augusztus végi időpontra.