Megvédjük Európát a válság megoldásától

Publikálás dátuma
2018.06.09 07:00
FOTÓ: AFP/LAURIN SCHMID/SOS MEDITERRANEE/DPA
Fotó: /
A magyar kormány a legális és illegális migráció összemosásával gátolja, hogy az EU megreformálja a dublini egyezményt.
FOTÓ: AFP/LAURIN SCHMID/SOS MEDITERRANEE/DPA

FOTÓ: AFP/LAURIN SCHMID/SOS MEDITERRANEE/DPA

Valószínűleg a tervezett határidőig, június végéig sem tudnak megállapodásra jutni a tagállamok a sokat emlegetett dublini reformról. Ez derült ki a huszonnyolc belügyminiszter keddi luxembourgi tanácskozása után. A hatályos rendelet — az úgynevezett Dublin III — módosítása elengedhetetlen feltétele az EU közös menekültpolitikájának. Az összesen hét jogszabályi javaslatból álló csomag részeként, az új dublini előírások arról rendelkeznének, hogy mely tagállam legyen felelős egy-egy nemzetközi védelemért folyamodó menedékkérő ügyének az elbírálásáért.

Az Európai Bizottság két éve terjesztette elő a dublini reformra vonatkozó javaslatát. Ebben kezdeményezte, hogy az EU területén tartózkodó és nemzetközi védelemre jogosult személyeket kvóta alapján osszák szét a tagállamok között, ha a külső határokat védő frontországok a teherbíró-képességüket jóval meghaladó menekültáradattal szembesülnek. Ezzel szemben a jelenlegi dublini szabályozás — amely a menekültválság éveiben csődöt mondott, és azóta is halódik — kizárólag az érkezés országára testálja a menedékkérelem elbírálásának a feladatát.

Az Európai Parlament tavaly novemberben nagy többséggel fogadta el a bizottsági indítvánnyal nagyjából egyetértő véleményét. A kormányok képviselőiből álló Miniszteri Tanács azonban mindmostanáig képtelen volt közös nevezőre jutni a rendelet módosításáról. Bulgária immár az ötödik soros EU-elnök, amelyik nem tudta kikovácsolni a kompromisszumot.

Tavaly októberi ülésükön az EU állam- és kormányfői az idén júliusig adtak haladékot a minisztereiknek a megegyezésre. Ez azonban több tagország makacs ellenállása miatt nem sikerült. Közéjük tartozik Magyarország is, amely kezdetektől fogva ellenzi a menedékkérők kötelező betelepítését, ami — enyhébb vagy erőteljesebb formában — minden eddigi soros elnökségi előterjesztésben szerepelt. Több kormány is elégedetlen volt az eddigi indítványokkal, de az ellentábor zászlóvivője kétségtelenül a budapesti.

FOTÓ: AFP/GABRIELE MARICCHIOLO/NURPHOTO

FOTÓ: AFP/GABRIELE MARICCHIOLO/NURPHOTO

A 2015-ös menekülthullám idején Orbán Viktor miniszterelnök még megengedőbb hangot használt, amikor azt fejtegette, hogy a nemzetközi védelemre szoruló személyek szétosztásáról majd akkor lehet beszélni, ha az Európai Unió külső határait sikerül megfelelőképpen megerősíteni. A kormányfő globális kvótákat is emlegetett, amelyekről az ENSZ-ben kellene megegyezniük a tagállamoknak. Mára mindez elfelejtődött: a menedékkérők EU-n belüli kötelező áthelyezését vagy EU-n kívüli országokból történő áttelepítését minden körülmények között elutasítja Magyarország, amely Brüsszelben gyakran hivatkozik a nemzeti konzultáción kapott felhatalmazására.

Most Donald Tuskon, az állam- és kormányfői fórum elnökén a sor, hogy megpróbáljon közös álláspontot kicsikarni a június végén esedékes brüsszeli csúcson. Úgy tudjuk, hogy a politikus hamarosan intenzív tárgyalásokat kezd a tagállamok vezetőivel, hogy felmérje a megállapodás esélyét. Megfigyelők nem sok esélyt adnak neki, minthogy a szolidaritást — értsd: a menekültek szétosztását — sürgető, és azt elutasító államok álláspontja között nagyobb a távolság, mint a Földközi-tenger észak-afrikai és európai partjai között.

Többen hajlanának rá, hogy egyhangúság helyett, többségi szavazással támasszák fel a dublini reformot. Ezt szorgalmazza az európai parlamenti jelentés szerzője, a svéd liberális Cecilia Wikström, aki a múlt héten azt mondta lapunknak, hogy Orbán Viktorral képtelenség lesz konszenzusra jutni a javaslatról. Szerinte az EU-szerződés megengedi a minősített többségi szavazást a menekülpolitika területén, és élni kellene a lehetőséggel. De a belügyminiszterek keddi tanácskozásán kiderült, hogy az asztalon fekvő utolsó elnökségi javaslat még többségi támogatást sem élvez. Magyar tárgyalók pedig többször kifejtették, hogy a Görögországban és Olaszországban rekedt menedékkérők kötelező elosztásáról rendelkező 2015-ös tanácsi határozat kudarcát követően nem kellene erőltetni a módszert. A 28 belügyminiszter akkor négy ellenszavazat mellett fogadta el a jogszabályt, amit utóbb Magyarország és Szlovákia megtámadott az Európai Bíróságon.

De nem csak a migránskvótákkal van problémájuk a magyaroknak. A legális bevándorlást is elutasítják, ami a többség véleménye szerint megoldást jelenthet a kontinens demográfiai és gazdasági problémáira. “Mi ezt nem így gondoljuk” — fejtette ki májusban Brüsszelben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, amikor azt próbálta megindokolni, hogy Magyarország — egyedüli uniós államként — miért gátolja az EU és az afrikai, karibi és csendes-óceáni térség országaival kötött megállapodás megújításáról szóló tárgyalások megkezdését. Szijjártó szerint elfogadhatatlan, hogy az EU bátorítsa a régióból érkező bevándorlást, ami következményekkel jár minden tagállamra, ha akarják, ha nem. Értesüléseink szerint a bolgár EU-elnökség nemrégiben új szövegváltozatot tett le az asztalra, ami valamelyest figyelembe veszi a magyar fenntartásokat is. Erről egyelőre technikai szinten folynak a tárgyalások a 28 ország között. Augusztusig van idő a megállapodásra.

FOTÓ: AFP/LOUISA GOULIAMAKI

FOTÓ: AFP/LOUISA GOULIAMAKI

A magyar diplomácia nem rest minden olyan közösségi nyilatkozatot, álláspontot és tárgyalási mandátumot megvétózni, ami nem tükrözi az Orbán-kormány véleményét. Ebbéli igyekezetében próbálja összemosni a legális és illegális migrációt: miközben valamennyi EU-ország elutasítja az ellenőrizetlen bevándorlást, a magyarok úgy tesznek és nyilatkoznak, mintha csak ők elleneznék következetesen. Ugyanakkor egy sor, Orbán Viktor által is aláírt uniós dokumentum — például a 2015-ben elfogadott La Valetta-i akcióterv — azt tartalmazza, hogy ösztönözni kell a migrációnak és a mobilitásnak az európai és afrikai országok közötti jogszerű csatornáit. A cél az, hogy erősödjön a párbeszéd és az együttműködés a kibocsátó és tranzit országokkal a menekülthullám jobb kezelése érdekében. Ennek tesz keresztbe a magyar vétó.

Szijjártó Péter a múlt hónapban külön is tárgyalt Federica Mogherinivel, az EU külpolitikai főképviselőjével, és megkérte, hogy a közös álláspontok szövegezése során vegye figyelembe a magyar különvéleményt, miszerint például az illegális bevándorlás biztonsági kockázatokat rejt.

Mivel külpolitikai döntéseket csak egyhangúan hozhatnak a huszonnyolcak, egyetlen tagország ellenszavazata elég ahhoz, hogy egy-egy javaslat elhaljon. Már többen — köztük Jean-Claude Juncker bizottsági elnök — felvetették, hogy ezen a területen is át kéne térni a minősített többségi határozathozatalra. Az EU végrehajtó testülete szeptemberben hozakodik elő az erre vonatkozó javaslatával. A felvetéseket a magyarok immár folyamatos “akadékoskodása” is motiválja. Közép-európai diplomaták ugyanakkor úgy vélik, hogy az ötlet jogi akadályokba ütközhet.

Ukrán revans
Mint emlékezetes, idén márciusban a budapesti ellenkezés miatt nem hangozhatott el az EU közös álláspontja az ENSZ migrációs csomagjáról szóló vitában a világszervezetben. A magyar álláspont szerint a szöveg kedvező színben tüntette fel a bevándorlást, és ez már elég volt a vétóhoz. Később a magyar diplomácia — szintén egyedüli EU-tagállamként — nem csatlakozott az afrikai országokkal aláírt együttműködési nyilatkozathoz, mert azt “rendkívül migrációbarátnak” tartotta. Ahelyett, hogy a bevándorlás megállítását tűzné ki célul, annak bátorítását tartalmazza — szólt az indoklás.
Sajtóhírek szerint a magyar vétó felingerelte a többi tagállam vezető diplomatáit. Többen azt mondták, hogy ha Magyarország így viselkedik, akkor ne számítson az EU egységes kiállására, amikor Ukrajnával vitázik a magyar kisebbséget (is) diszkrimináló oktatási törvényről. “Magyarország rendesen fogyasztja a szolidaritást” — ismerte el egy tanácsi forrás arra utalva, hogy egyelőre nincs jele annak, hogy a partnerek kihátrálnának a Kijevvel tárgyaló magyar diplomácia mögül.

2018.06.09 07:00

A bolgár, a bosnyák, a macedón és a szlovén

Publikálás dátuma
2018.09.17 13:00

Fotó: Shutterstock/
Az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő játékosok harmada külföldi, de a szomszédos országok ligáit vizsgálva arányosan mégsem az NB I-ben szerepel a legtöbb légiós.
Állandó vitatéma: sok vagy éppen elég idegenlégióst foglalkoztatnak az elsőosztályú klubok? 
Több más nemzetiségű mellett jelenleg bosnyák, bolgár, macedón és szlovén válogatott futballista is játszik Magyarországon, a jobbak jellemzően a minden tekintetben előnyösebb lehetőségeket kínáló klubokban, az egyébként a magyar válogatottba is több játékost adó bajnok MOL Vidi FC-ben vagy a Ferencvárosban. Miközben a Vidi és az FTC foglalkoztatja a legjobb magyar játékosoknál magasabb értékűre becsült légiósokat, a Paks egyedüli „lázadóként” kizárólag hazaiakkal szerepel, másik végletként viszont a Kisvárda tíz, többnyire szabadon igazolható idegenlégióssal erősített a nyáron.
„Sajnos nem sok választási lehetőségünk maradt, gazdasági kényszerpályán mozogtunk – indokolt a Népszavának korábban nyilatkozó Révész Attila, az abszolút újonc kisvárdaiak szakmai igazgatója. – A magyar játékosok jobban szeretnek a fővárosban vagy Budapesthez közeli klubban játszani. Amikor magyarokkal tárgyaltunk, harminc százalékkal többet kértek tőlünk a futballisták a nagyobb távolság miatt. A másik gond, hogy a feljutás után is változtak az igények, volt olyan játékosunk, aki azért távozott, mert a többszörösét kérte annak, amit az NB II-ben kapott. A külföldieket nem foglalkoztatja, milyen messze van Budapest, nekik az a fontos, hogy Magyarországon játszhatnak, ahonnan azt remélik, könnyebben tudnak továbblépni erősebb bajnokságokba.”
Persze, korlátlanul a külföldiekkel sem lehet tervezni, a Magyar Labdarúgó-szövetség ugyanis szabályozza a számukat. A szervezet elnöksége márciusban döntött a jelenlegi szezonra érvényes légiós-szabályról, amely szerint egy csapat keretében egyszerre legfeljebb tíz külföldi státuszú játékos lehet. Ez azért fontos kitétel, mert aki már legalább három éve folyamatosan magyar csapat tagja, az „futballmagyar” lesz, tehát külföldi állampolgársága ellenére sem számít légiósnak. Ha egy csapat leigazolja a tizenegyedik külföldi státuszú futballistát, akkor egytől azonnal meg kell válnia, ellenkező esetben az összes légiósnak bevonja a versenyengedélyét a szövetség a 2018/2019-es versenykiírás rendelkezése szerint. 
A szabály ezen kívül különbséget tesz Európai Uniós országból és EU-n kívül érkezett külföldiek között is: az EU-országokból érkező külföldiek szerepeltetésében nincs korlátozás. Az Unión kívüli játékosok közül öt lehet egyszerre a pályán. Többet is be lehet nevezni egy-egy meccsre, de vigyázni kell arra, hogy ebben az esetben jól cseréljen az edző, csak Unión kívüli légiós helyére küldhet be a padról ugyanilyen státuszú futballistát. Van a légiósoknak egy harmadik csoportja is, a nem uniós országból érkező uniós jogokkal rendelkező labdarúgó. Azokra érvényes ez a meghatározás, akik nem EU-tagországból érkeznek, de ugyanúgy vállalhatnak munkát EU-tagországban, mint az uniós állampolgárok. Az ő szerepeltetésükre nem vonatkozik semmilyen korlátozás.
Esetenként eltérő, hogy egy-egy légiós meddig és milyen minőségben marad Magyarországon (a DVTK-t korábban játékosként erősítő Fernando például napjainkban már vezetőedző a klubnál), ám még az utóbbi években is többször volt rá példa, hogy az NB I megfelelő „ugródeszkának” bizonyult. A teljesség igénye nélkül elég, ha csak néhány korábbi FTC-játékos, az angol Evertonhoz szerződő – Bosznia színeiben világbajnokságon is szereplő – Muhamed Besic, az Oroszországba távozó Cristian Ramírez vagy a nyáron a belga KRC Genkhez igazoló Joseph Paintsil nevét emeljük ki.
A tehetősebb klubok által kínált lehetőségek vagy akár nevezettek példája is mind-mind olyan tényezők, melyek vonzó célponttá tehetik a magyar NB I-et a légiósok számára, mindent figyelve véve azonban mégsem valószínű, hogy a közeljövőben ugrásszerűen csökkenni, esetleg növekedni fog a Magyarországon futballozó külföldiek száma.

Nagyon rosszul működik a belső piac

A MOL Vidi FC sportigazgatója, Kovács Zoltán szerint a hazai játékosokért gyakran irreálisan sokat kérnek, a nemzetközi üzletkötéseknél viszont a hazai labdarúgás megítélése lehet hátráltató tényező. Az El-szereplés lehetőségével egyszerűbb az NB I-be csábítani minőségi idegenlégiósokat? Ez nem feltétlenül igaz. A külföldi játékosok ügynökei nagyon megnézik, hogy hova érkeznének az ügyfeleik, megvizsgálják, hogy milyenek a körülmények, a bajnokság színvonala. Nyilván az El-csoportkör emeli a Vidi nimbuszát, de a játékosügynökök azt is látják, hogy magyar csapat hat év után jutott be újra nemzetközi kupasorozat csoportkörébe. A hazai futball megítélése sokszor megnehezíti a dolgunkat a nemzetközi piacon. Hazai riválistól könnyebb igazolni? Általánosságban elmondható, hogy a belső piac nagyon rosszul működik, túlárazottak a játékosok, különösen, amikor a Vidi van a vevői oldalon. Rossz pozícióból indulunk ha eladni, de akkor is, amikor vásárolni szeretnénk. Mi elsősorban a kvalitást nézzük, nem a nemzetiséget, de amikor itthon sokszor túlzó, irreális számok keringenek, kénytelenek vagyunk a külföldiek felé fordulni, miközben a légiósokra vonatkozó szabálynak is meg kell felelnünk. Nem egyszerű tehát egy versenyképes csapat kialakítása. Nem kevés munka van mögötte, hogy az utóbbi hetekben is tudtunk még erősíteni az Európa-ligára. Mostanra eljutottunk oda, hogy nagyon jó magyar játékosaink vannak, ezt mutatja az is, hogy legutóbb hat meghívót kaptunk az A-válogatottba és vannak utánpótlás-válogatottjaink is. Szerintem a Vidinél futballozó külföldiek sem a tucatlégiósok számát gyarapítják. Magasan van az a bizonyos léc, ráadásul látni kell, hogy a legjobb magyar játékosok a legfőbb hazai riválisunknál vagy külföldön vannak, ez is behatárolja a további lehetőségeinket. - H.SZ.

2018.09.17 13:00
Frissítve: 2018.09.17 13:00

Integráció a gyógyír a populisták ellen

Publikálás dátuma
2018.09.13 12:00

Fotó: AFP/ Jonathan NACKSTRAND
A svéd választás megmutatta, lelassult a szélsőségesek népszerűségének növekedése, a veszély azonban még messze nem múlt el.
Félig üres a pohár vagy félig tele? – merül fel a kérdés a svéd parlamenti választás után. Örülhet-e Európa annak, hogy a Svéd Demokraták a harmadik helyen végeztek, vagy inkább újabb aggasztó jel a jövő májusi európai parlamenti választás előtt, hogy a radikális párt majdnem öt százalékkal erősödött a négy évvel ezelőtti parlamenti voksoláshoz képest? Carl Bildt volt svéd miniszterelnök a The Washington Postnak írt vendégkommentárjában megjegyezte, mindaz, ami hazájában történt, teljességgel beleillik az európai trendbe. A szélsőségesek térnyerése felgyorsult, kivált 2015 óta, amikor szíriai menekültek milliói indultak el az ígéret európai földje felé. A tradicionális pártok tekintélyének csökkenése, illetve a radikálisok megerősödése azonban már a 2008-as gazdasági válság után elkezdődött. A görögországi neonáci párt, az Arany Hajnal nem a menekültválság miatt vált számottevő politikai tényezővé, hanem azzal, hogy az uralkodó politikai elit ellen hangolta az embereket. A szintén neonáci, 2010-ben alapított Mi Szlovákiánkért – Néppárt (LSNS) sem a migránsok tömeges érkezése miatt szerzett 14 mandátumot a 2016-os szlovákiai választáson. Marián Kotleba romaellenes kirohanásai révén vált népszerűvé Szlovákia egyes részein. A németországi Alternatíva (AfD) ugyan a menekültválság révén került jócskán tíz százalék fölé, a párt azonban kezdetben a közös európai valutával, az euróval szembeni fellépésével vált ismertté. A francia Nemzeti Gyűlés (RN) ennél sokkal bonyolultabb utat járt be, az elődpártot, a Nemzeti Frontot (FN) alapító Jean-Marie Le Pentől nem álltak távol az antiszemita szólamok, lánya, Marine Le Pen alatt azonban a párt a muzulmán-ellenességre tért át. Hollandiában a Szabadságpárt sosem volt antiszemita, iszlámellenes annál inkább. Ne feledjük, Franciaországban a lakosság nyolcada, Hollandiában pedig negyede vallását gyakorló muzulmán. Az olaszországi Liga, a korábbi Északi Liga 1991-ben még azért alakult meg, hogy nagyobb önrendelkezést vívjon ki az észak-itáliai régiók számára. A 2012-ben megbuktatott Umberto Bossi pártelnöksége idején az Északi Liga még regionális párt volt, a jelenlegi vezető, Matteo Salvini alakította át országosan is jelentős politikai formációvá az Itáliát igen súlyosan érintő menekültválság kiaknázásával. A Liga a kormányra kerülés után vált igazán népszerűvé. A márciusi választást követő három hónap alatt majdnem megduplázta támogatottságát. Salvini agresszív, menekültellenes, s mindenért az EU-t hibáztató politikája a jelek szerint nagyon sikeres, retorikája, stratégiája Orbán Viktorét idézi. Az Európai Unió országai közül Olaszországon kívül Ausztriában van még kormányon szélsőséges politikai erő, tavaly december óta. Szemben a Ligával azonban az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) nem tudta növelni támogatottságát a kabinetben, sőt kicsit vissza is esett. Ezt az magyarázhatja, hogy a menekültkérdést Sebastian Kurz kancellár uralja. Másrészt Heinz-Christian Strache Európa-ellenességét visszafogta kormányzati tényezőként, így az FPÖ-nek már nincs igazi saját mondanivalója. Ami a Svéd Demokratákat illeti, gyökerei a kilencvenes évek elejének fehér nacionalista mozgalmára vezethetőek vissza, a párt azonban elhatárolódik a fasizmustól és a nácizmustól. Először a 2010-es voksoláson lépte át a parlamentbe való bekerüléshez szükséges négy százalékos küszöböt, azóta folyamatosan gyarapította híveinek táborát: 2010 óta megháromszorozta támogatóinak számát, ami egyértelműen bevándorlásellenességére vezethető vissza. Bár a Svéd Demokraták nem válnak kormányzati tényezővé, Svédországban is egyszer s mindenkorra véget ért annak az időszaka, hogy a két nagy tradicionális tömörülés uralja a politikai térképet. A szociáldemokraták ugyan 28 százalékkal az élen végeztek, amikor 1976-ban, négy évtizednyi kormányzás után nem tudták megalakítani az új kabinetet, 43 százalékot kaptak. Melyek a svéd választás legfőbb európai tanulságai? A felmérések alapján egyértelmű, hogy 2015 nyarától ugyan megugrott az európai populista pártok támogatottsága, ez a folyamat lelassult. Az utóbbi másfél évben Olaszországot kivéve egyetlen populista párt sem tudta számottevően növelni híveinek számát. Franciaországban a Nemzeti Gyűlés, Hollandiában pedig a Szabadságpárt is súlyos válsággal küzd. Ugyanakkor az olasz (és a magyar) példa azt mutatja, rendkívüli veszélyei vannak annak, ha egy párt a kormányból hirdeti a gyűlöletkeltés ideológiáját. Ausztriában árnyaltabb a kép: Sebastian Kurz kancellárnak sikerült visszafognia az FPÖ-t. A következő években ugyan a menekültkérdés továbbra is fontos kampánytéma lesz, de előbb-utóbb kifullad a téma, legalábbis ha a továbbra is alacsony szinten marad az uniós menedékkérők száma. Egyre inkább az lesz a kérdés, mennyire sikerül integrálni a menekülteket. Németországban és Svédországban az idézte elő a szélsőségesek térnyerését, hogy 2016-ban a kormány nem tudott megnyugtató választ adni arra, miként lesz úrrá a menekültválságon. Azóta némi nyugalom költözött a két országba, s bár erősek a szélsőséges populista erők, az a veszély nem fenyeget, hogy kormányzati tényezővé váljanak. A svéd választás legfőbb tanulsága: ha a menekültek integrálása sikeres lesz, akkor idővel a Salviniék által fémjelzett szélsőségesek befolyása is csökken majd Európában.

Jobboldali populista pártok megítélése (százalékban)

Mostani népszerűség / Legutóbbi választási eredmény Svéd Demokraták - / 17,6 Nemzeti Gyűlés (francia) 17 / 13,2 (2017) Flamand Érdek (belga) 9,7 / 5,8 (2014) Szabadságpárt (holland) 11,9 / 13,1 (2017) Dán Néppárt 17,7 / 21,1 (2015) Alternatíva Németországért 15 / 12,6 (2017) Liga (olasz) 33 / 17,3 (2018. március) Osztrák Szabadságpárt 23 / 26 (2017) Jog és Igazságosság (Lengyelország) 44 / 37,6 (2015) Mi Szlovákiánkért – Néppárt 11 / 8,0 (2016) Arany Hajnal (görög) 8,2 / 6,9 (2015)

Sok a bevándorló a Svéd Demokratáknál

A Svéd Demokratákat 1988-ban alapították. A politikai erő szociális-konzervatívnak nevezi magát nacionalista alapokkal. Bár az SD sosem volt náci párt, egyes tagjainak voltak neonáci kapcsolatai. Első könyvvizsgálója, Gustav Ekström például a Waffen-SS veteránja volt. A párt anyagi támogatást nyújtott a nacionalista rockbandának, az Ultima Thule-nak. Akadtak olyan tagok, akik ezen együttes hatására léptek be a szélsőjobboldali pártba. A SD az első években neonáci európai pártokkal kereste a kapcsolatot. 1995-től a Centrumpártot korábban irányító Mikael Jansson elnökké választásával vált mérsékeltebbé. 1996-tól megtiltották, hogy a párt gyűlésein egyes tagok náci egyenruhában jelenjenek meg. A Svéd Demokraták ekkortól a francia Nemzeti Fronthoz, az Osztrák Szabadságpárthoz, illetve az olasz Nemzeti Szövetséghez próbáltak közeledni. 1998-ban az SD pénzügyi támogatást is kapott a Nemzeti Fronttól kampányához. A 2000-es években a „Négyek bandájának” nevezett csoport (a 2005-ben elnökké választott Kimmie Akessont, Björn Södert, Mattias Karlssont és Richard Jomshofot jelenti) folytatódott a mérsékeltebbé válás folyamata, több neonáci személyiséget zártak ki a pártból. Az SD a 2010-es voksolás során jutott be először a svéd parlamentbe, a Riksdagba 5,7 százalékkal, ami 20 mandátumot jelentett. A párt egyre erősebben támadta az országban élő muzulmán bevándorlókat. Újabb mérföldkövet jelentett a 2014-es választás, amikor a szavazatok 12,9 százalékát szerezte meg, s a harmadik legjelentősebb tömörüléssé lépett elő. Egyes régiókban, így a déli Sjöboban valósággal tarolt 30 százalékos eredményével. (A vasárnapi voksoláson ugyanitt már 40 százalékot kapott). Akesson fáradtságra hivatkozva 2015-ben rövid időre Mattias Karlssonnak adta át az elnöki széket. A Svéd Demokraták párt már a 2016-os menekültválság csúcspontja előtt, 2015 augusztusában jelentősen növelte támogatottságát, a YouGov iroda ettől fogva rendre 25 százalék körül mérte. Mindeközben a mérsékeltebbé válás folyamata nem állt meg. A párt már nem követeli nyíltan az ország EU-ból való kilépését, s két EP képviselője átült a Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája frakciójából a valamivel mérsékeltebb Európai Konzervatívok és Reformisták képviselőcsoportjába. Persze szó sincs arról, hogy a Svéd Demokraták jobbközép párttá vált volna. A politikai erő ellenzi a bevándorlók integrálását a társadalomba, mondván „nincs helyük” Svédországban. Az SD elutasítja a multikulturalizmust, visszaküldené a menekültek et szülőhazájukba. Az Aftonbladet szerint ugyanakkor a tagság 14 százaléka bevándorlók leszármazottja.
2018.09.13 12:00
Frissítve: 2018.09.13 12:00