kajak-kenu;

2018-06-10 15:38:00

Kajak-kenu Eb - Három arany vasárnap délelőtt

A magyar versenyzők három aranyérmet és egy-egy ezüstöt, valamint bronzot szereztek vasárnap délelőtt a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokság 500 méteres döntőiben.

Az első fináléban, az új olimpiai számban, férfi K-4-ben a Tótka Sándor, Molnár Péter, Dudás Miklós, Kuli István összeállítású magyar egység jól rajtolt, s a világbajnok németekkel, a vb-2. spanyolokkal, valamint az oroszokkal hamar kivált a mezőnyből. Féltáv után aztán a németek és a spanyolok elléptek riválisaiktól, a magyarok pedig tartották a harmadik helyet, s bronzérmesként értek a célba. Az aranyéremről mindössze 14 ezredmásodperc döntött a spanyolok javára.

"Elégedettek vagyunk, várható volt, hogy a németek és spanyolok uralják majd a futamot, ők már régóta együtt versenyeznek" - mondta Kuli.
Tótka szerint jobban teljesítettek, mint az előfutamban - ahol szintén harmadikként értek be a spanyolok és a németek mögött -, és nagyon elfáradtak.
"Tudunk még fejlődni" - jelentette ki ugyanakkor.

A négyes tagjai többfordulós válogatás után kerültek a hajóba, s Hüttner Csaba szövetségi kapitány az Eb előtt azt mondta, a belgrádi teljesítmény alapján dönt arról, egyben marad-e ez a kvartett.

"Bízom benne, hogy sikerül együtt tartani ezt a négyest, ezzel az eredménnyel szerintem bizonyítottunk. A vb-ig lesz időnk összecsiszolódni" - fogalmazott ezzel kapcsolatban Molnár.

Dudás Miklós - aki doppingeltiltása után idén tért vissza - még ennél is merészebben nyilatkozott:
"Erős mezőnyben harmadikként jöttünk be, gyakorlás után meg lehet nyerni az augusztusi világbajnokságot" - jelentette ki.
A második A döntőben Kozák Danuta olimpiai bajnokhoz méltó versenyzéssel jelezte riválisainak, hogy visszatért - gyermeke születése miatt a tavalyi évet kihagyta -, gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott. Csak a tavaly világbajnok fehérorosz Volha Hudzenka tudta tartani vele a lépést, de a célban már az ő hátránya is több mint egy másodperces volt az ötszörös ötkarikás aranyérmes Kozákhoz képest, aki szombaton a négyes tagjaként is nyert a szerb fővárosban, s a mostani volt pályafutása 16. Eb-elsősége.

"Fáradtnak éreztem magam, nem volt egy túl jó pálya. Sokat versenyeztem az előző két napon, és van még egy 200 méteres versenyem délután, most egy kicsit pihenek" - mondta a diadal után az UTE 31 éves kajakosa.

A riválisok a következő fináléban is csak a magyar egység hátát nézhették, Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső ugyanis már a rajttól hatalmas tempót diktált a kenupárosok döntőjében. A győri duó címvédőhöz méltóan versenyzett az új olimpiai számban, a végét is jól bírta, így újabb magyar aranyéremnek tapsolhatott a közönség. Mögöttük a fehéroroszok és az oroszok jöttek be a második és harmadik helyen.

"Érzékeltük, hogy jönnek mögöttünk a többiek, Kincső mondta is, hogy na még, na még, de nekem már nem volt több na még, majdnem kiesett a lapát a kezemből" - árulta el Balla. Hozzátette: ez a győzelem más volt, mint a tavalyi, plovdivi, más volt a pálya, és elsősorban fejben dőlt el, hogy sikerült megvédeniük a címüket.

Női K-2-ben Medveczky Erika és a szülési szabadságáról idén visszatért, négyesben olimpiai bajnok Csipes Tamara kicsit gyengén rajtolt, de aztán csatlakozott az élen haladó németekhez és franciákhoz. A finishez érve volt esélyük a győzelemre, de a tőlük messze, a 2-es pályán lapátoló Manon Hostenst és Sarah Guyot-t nem látták, s végül mögöttük, a második helyen jöttek be. A harmadik helyet a belgák és a németek szerezték meg holtversenyben.

"Nem nézelődtünk, nem láttuk a franciákat, lehet, hogy ha mellettük megyünk, akkor máshogy alakul. Ezzel együtt én abszolút kieveztem magam, jelen állás szerint ez egy maximális pálya volt, s ez most ennyire volt elég" - nyilatkozott Csipes.
Nagy meglepetésre a férfiak hasonló száma magyar diadalt hozott, a négyesből kimaradt Mozgi Milán és Somorácz Tamás szoros csata után csapott elsőként a célba. Fél távnál még az oroszok vezettek, de aztán a magyarok és a vb-címvédő spanyolok fokozatosan felzárkóztak hozzájuk, s a hajó jobb belökése Mozgiék javára döntött. Mögöttük - 13 századdal - a spanyolok és az oroszok holtversenyben lettek másodikak.

"Nem ez volt életünk pályája, de nyertünk, ez a lényeg, örülünk" - mondta kissé fáradtan Somorácz, aki hozzátette: ez az ötödik hétvége sorozatban, hogy versenyeznek, most jön egy kis pihenés, aztán készülnek a második válogatóra.
A férfi kenupárosoknál a májusi, szegedi világkupán második Hajdu Jonatán, Fekete Ádám kettős remekül küzdött, de végül nem sikerült bekerülnie az első három közé, a győztes románok, valamint az oroszok és az ukránok mögött negyedikként zárt, a kajakos Kopasz Bálint pedig az 1000 méter szombati ezüstérme után ezúttal kilencedikként ért be.

A kenus Kiss Balázs a B döntőben volt érdekelt, ott második lett, így összesítésben a 11. helyen zárta az Eb-t.
A vasárnap délelőtti paradöntőkben is született magyar siker a paralimpiai ezüstérmes Suba Róbert révén, aki a KL1-es kategóriában, 200 méteren másodikként ért célba.