Láncfűrésszel a Balaton körül

Publikálás dátuma
2018.06.11 07:00
Valamennyi nagyberuházás azzal kezdődik, hogy letarolják a fákat, nemegyszer egész erdőket. FOTÓ: Népszava
Fotó: /
A fővárosiak számára már ismerős jelenségek kísérik a kormányközeli elit Balaton-parti térfoglalását és a térségbeli állami beruházásokat.

A Balaton az új Budapest: társadalmi egyeztetés nélküli, tömeges fairtással induló beruházások sokasága zajlik a tó körül, jellemzően NER-közeli cégek kivitelezésében és gyakran kormány(fő)barát oligarchák érdekében. A projektek közös jellemzője – a zöldfelület elpusztításán túl – a hatósági és a civil kontroll teljes hiánya.

Lapunkban is beszámoltunk a balatonszemesi egykori Hunyady-park ledózerolásáról, ahol több tucatnyi egészséges fa kivágása árán teremtettek helyet a vasútfelújítás során keletkező kő- és aszfalttörmeléknek (az inert, vagyis építési hulladék már elkerült a volt parkból, egy részét most a település különböző pontjain, többek között a Nádas utca közelében, a 70-es út mellett tárolják). Időközben kiderült, hogy a jelenség korántsem egyedi, és egy sajátos, a fővárosiak számára már ismerős mintát követ: a beruházás a fák kivágásával kezdődik, és a helyi lakosságnak nincs lehetősége a közbeavatkozásra. A közelmúltban egy Balatonberény térségében élő állampolgár fordult Jávor Benedekhez, a Párbeszéd EP-képviselőjéhez – csokorba gyűjtve az általa észlelt fakivágásokat –, azzal a kérdéssel, hogy lát-e valamilyen lehetőséget a fairtással szembeni fellépésre. Mint levelében leírta, általában három ok miatt – vasútfejlesztés, útépítés és jó politikai kapcsolatokkal bíró emberek által felvásárolt területek átalakítása kapcsán – számolják föl a zöldterületet, legtöbbször a Balatoni Fejlesztési Program keretében, mindenfajta tájékoztatás és egyeztetés nélkül, „erőből”. A levélíró a tavasz folyamán dr. Könczölné Egerszegi Zitát, a Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. környezetvédelmi programigazgatóját is megszólította.

Európai dimenzió
Az ügyek összesítése után lapunk is megkereste Jávor Benedeket azzal a kérdéssel, hogy lehetséges-e valamit tenni a Balaton környékén elharapózóban lévő fanyűvéssel annak fényében, hogy a kapcsolód beruházások jelentős része uniós támogatások felhasználásával valósul meg. Jávor szerint az esetszám látványosan nő az Orbán-közeli figurák – alapvetően Tiborcz István és Mészáros Lőrinc körei balatoni hatalomátvétele után. A beruházásokat – kikötőket, parkolókat, lakóparkokat - „túlépítik” (nem törődve a környezet teherbíró képességével) és felszámolják azokat a pufferzónákat (például a partközeli zöldfelületeket) amelyek eddig egyszerre szolgálták a vízminőség megőrzését és a nyaralók felüdülését. A politikus emlékeztetett a Balaton-törvény lassan homályba vesző rendelkezésére, amely szerint a tópartot vissza kell adni a közösségnek, a hozzáférést akadályozó beépítéseket pedig fel kell számolni – ehhez képest sokasodnak az olyan idegenforgalmi fejlesztések, amelyek a felső tízezer igényeit igyekeznek kiszolgálni, és a tópart kizárólagos használatára épülnek. -Az egyedi ügyek egy aggasztó trendbe illeszkednek, amit a közigazgatás láthatóan nem képes rendszerszinten kezelni és megakadályozni – fogalmazott, azt is hozzátéve: keresik azokat az uniós hatásköröket, amelyek a támogatások kapcsán vagy a Natura 2000 érintettség miatt (a tó teljes területe és a tóparti övezet Natura 2000 övezetnek számít) lehetővé teszik az európai közbeavatkozást, ha a magyar hatóságok nem lépnek.

Felvetette neki Balatonberényben a vasút melletti fasor letarolását, ami szintén a fentebb említett, Mészáros Lőrinc cégeinek részvételével zajló vasúti rekonstrukció keretében történt, a szabadstrand egy részének famentesítését (Berényben és Máriafürdőn is), valamint a fakivágásokat Balatonszentgyörgy után a 76-os út mellett, illetve Keszthely felé a 71-es és 76-os utak találkozásánál. Ténybeli, részletes választ nem kapott, csupán egy általános tájékoztatást arról, hogy közlekedésbiztonsági okok miatt „az emberi élet- és a vagyonvédelem indokolja az utak mentén található fák gyérítését”.

A hasonló esetek korántsem korlátozódnak a Balaton nyugati medencéjére. A budapesti Józsefvárosban az ellenzék és a lakosság körében is értetlenség fogadta, hogy a Balatonalmádihoz tartozó Káptalanfüreden kivágták a tölgyfaerdőt a VIII. kerület önkormányzatának 2015 óta zárva tartó üdülőjében egy - a Mészáros Lőrinchez köthető veszprémi kézilabdacsapattal együttműködve, 3,5 milliárdnyi tao-pénzből készülő - kézilabdacsarnok építése miatt. A beruházásról Kocsis Máté leköszönt józsefvárosi polgármester állapodott meg a saját maga által elnökölt Magyar Kézilabda Szövetséggel. A beruházási csomag része a gyermeküdülő felújítása is, amelynek keretében egy konferenciatermet is magában foglaló központi épület is létesül, forrásaink szerint jórészt a kézilabda-komplexum kiszolgálására. Érdekesség, hogy az erdőt már tavaly kiirtották, miközben az említett építkezésre a tendert csak idén tavasszal írták ki.

Balatonfüreden a Magyar Narancs írása szerint 150 férőhelyes kikötő épül – szintén jelentős környezetpusztítással - egy olyan kempingnél, amelyet az egyik Mészáros-cég üzemeltet. Balatonföldváron pedig úgy bővítik a kikötőt, hogy a szükséges parkolókapacitást a nem sokkal előtte átminősített volt szabadstrand rovására fejlesztik – ez a munka is a fák kivágásával kezdődött tavaly.

Idén tavaszi fejlemény, hogy letermelték a nemrég Tiborcz- és Mészáros-közelbe került fonyódi kemping faállományát, illetve a mellette lévő erdőt, miközben a helyieknek azt sem mondták meg, hogy pontosan mit szeretnének oda építeni. A lakossági tippek között mindenesetre a lakópark is szerepel, a kemping – kétségkívül időszerű – felújítása ugyanis nem indokolna ilyen mérvű favágást.

Jogi kiskapuk 

Pótolni kellene a fákat. Ezt még a megcsonkított Balaton-törvény is előírja. FOTÓ: Népszava

Pótolni kellene a fákat. Ezt még a megcsonkított Balaton-törvény is előírja. FOTÓ: Népszava

A növénypusztításnak a balatoni területrendezési szabályok többszöri átírásával biztosított szabad utat a kormány, a korábbi szabályozás ugyanis országos összehasonlításban viszonylag erős védelmet nyújtott a növényzetnek. A Balaton-törvény jelenleg is előírja, hogy „zöldterületen más települési területfelhasználási egység csak az átsorolni kívánt zöldterülettel legalább azonos alapterületű új zöldterület kijelölésével” jelölhető ki, és akkor is csak szigorú feltételek mellett: nem csökkenthető a szabad vízpart nagysága, önkormányzati vagy állami tulajdonú földön kell az új zöldterületet kialakítani, közparkot nem lehet 15 százalékkal nagyobb mértékben csökkenteni (ez az előírás önmagában meg kellett volna hogy akadályozza a Balatonszemesen történteket). Ezeket az előírásokat sorozatosan megsértik a cikkünkben említett beruházásoknál – részben azért, mert a törvényi előírások betartásáért felelős kormányhivatalok soha nem helyezkednek szembe a kormányközeli beruházókkal, részben pedig azért, mert a Balaton-törvény 2016-os átírása számos kérdésben szabad kezet adott a környezet- és természetvédelmi miniszternek, illetve az alacsonyabb beosztású jogalkalmazóknak. Az előző törvényszöveg tételesen előírta, milyen szempontokra illetve természeti értékekre kell figyelemmel lenni a fejlesztési tervek készítésénél. A legfontosabb helyi előírás, az ún. partvonalszabályozási és vízpart-rehabilitációs terv a módosítás előtt még kötelezően tartalmazta a hivatalos partvonalat, a pontos telekhatárokat (különösen a Balatonnal érintkező telkek határát), az illegális mederfeltöltéseket, a nádasok és egyéb természeti értékek (például fák, fasorok) helyét, a természetes partszakaszokat, valamint külön-külön a kikötők létesítésére alkalmas területeket, elejét véve annak a gyakorlatnak, hogy a befolyásos tulajdonosok először elvégzik az érdekeiket szolgáló területátalakítást, majd idővel a nyilvántartásokat a tényekhez alakítják. Ma már csak partvonal-szabályozási terv létezik, vagyis a deklarált vízpart-rehabilitációs cél kikerült a szövegből, és nincsenek benne azok a konkrét környezetminőség-javító feladatok sem, amelyeknek a teljesítését az időközben szintén megszűnt rendszeres felülvizsgálatok során el kellett végezni. Vagyis az ingatlanfejlesztők számára kiemelten érdekes parti sáv ismét szabad prédává vált, amelynek felhasználását a vízgazdálkodásért, illetve a környezet- és természetvédelemért felelős miniszter különösebb megkötések nélkül, rendeleti úton szabályozhatja. Különösen fájó pont a módosításban, hogy az előző hatályos szövegben még megtiltották a feltöltött vagy a tó medréből más módon elrabolt területek beépíthetővé minősítését – ma ez a tilalom sincs már benne a jogszabályban.

2018.06.11 07:00

Súlyosabb szankciók szemetelésért - Már egyeztet a kormány

Publikálás dátuma
2018.09.24 11:00

Fotó: Népszava/ Vajda József
A jövőben akár bűncselekmény is lehet, és sokkal súlyosabb szankciók járhatnak azért, ha valaki közterületen rakja le a hulladékát– értesült a Népszava. Ma tettenérés nélkül szinte lehetetlen bebizonyítani, kié az elhagyott hulladék.
A kormány már megkezdte a szakmai egyeztetést a civil szervezetekkel arról a javaslatról, amelynek következtében a jelenleg szabálysértésnek számító illegális hulladékkihelyezés idővel akár bűncselekménynek is minősülhetne. - Eddig a pozitív ösztönzést alkalmaztunk a szemetelőkkel szemben, ám ez nem jött be – fogalmazott egyik forrásunk. Az illegális hulladék ellen küzdő civilek, illetve az önkormányzati cégvezetők véleménye szerint azért lenne indokolt a szigorítás, mert az utóbbi időben a korábbiakhoz képest is nagyobb problémát okoz a szemetelés. A lerakatok zömét jellemzően a vállalkozók által „elhagyott” építési bontott anyag, illetve lom teszi ki, ám egyre gyakrabban fordul elő, hogy lakossági hulladék kerül a közterületekre. Az is egyértelmű, hogy az esetleges büntetések nem érték el hatásukat.
A hulladékgazdálkodás kormányzati központosítása – a koordináló szervezetek megszűnése és a helyi hulladékgondozó cégek tevékenységének ellehetetlenülése – miatt még rosszabb helyzet állhat elő. Ezt jelzi az is, hogy az utóbbi időben alig akad olyan városszéli, bekötőút, ahol ne éktelenkedne egy szemétkupac. Mindez azon túl, hogy ronda látvány, gyakran veszélyes is, ráadásul egyre komolyabb költségeket ró az adófizetőkre.

Ártott a központosítás

A hulladékgazdálkodás központosításával a kis szolgáltatók feladatai megnőttek, nagyobb területet kell ellátniuk, ugyanakkor lényegében kevesebb pénzért. Ráadásul a rezsicsökkentés miatt eleve kevesebb bevétel érkezik és az is gyakran csúszik: a szolgáltatás díját ugyanis a tényleges szemétszállítást elvégző szolgáltató és a fogyasztó közé beékelt Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV Zrt.) szedi be, ám gyakran 60-90 nap után fizeti csak ki a helyi cégnek. Így a helyi hulladékgazdálkodók is úgy spórolnak, ahol tudnak: csökkentik a szemétbeszedő járataikat vagy bevonják a szelektív hulladékszigeteiket. Így egyre többen a város szélén „tüntetik el” a szemetüket.

– Az elmúlt években hatszáz esetben sikerült kinyomozni, hogy ki volt a szemetelő – mondta Tápai Mónika a Százhalombatta környékén 2008 óta működő Hulladékkommandó vezetője. A szemetelők ugyanis legtöbbször elővigyázatlanok, így gyakori, hogy a hulladékban személyes leveleket, számlákat hagynak, de előfordult már olyan eset is, hogy valaki a kórházi zárójelentését vagy egy diákigazolványt felejtett a szemétben. Ezekben az esetekben azonban nem lehet bizonyítani, hogy ténylegesen az iratok tulajdonosa dobta ki a szemetet. – Tengernyi kiskapu létezik – mondja Tápai Mónika, aki szerint így például hiába fotózzák le a hulladékot eldobót, az utána hivatkozhat arra, hogy éppen csak összeszedte a szemetet, vagy csak sétált egyet vele. Így a rendőrség bizonyítottság hiányában nem tud mit kezdeni az ilyen ügyekkel. Régebben egyébként a jegyzőnek joga volt behívni a tetten ért személyeket és ki is kérdezhette őket. Az ilyen hatósági pressziónak már volt valamekkora elrettentő ereje, így legközelebb legalább meggondolta, hogy szemeteljen. Azonban pár éve a kormányhivatalokhoz kerültek az ilyen szabálysértési ügyek, a kormányhivatal pedig papírból dolgozik, így a szemetelőknek már nem kell arra számítaniuk, hogy behívatják őket. Egyedül a tetten érés segíthet. A hatóságok gyakran érdektelenek – nincs energiájuk a szemetelőket figyelni, így ez a munka civilekre hárul. Ez viszont nem könnyű munka: a Hulladékkommandó tagjai például éjjellátóval felfegyverkezve lesből figyelik a környéket, hogy ki próbál hulladékot lerakni a közterületre. Ha tetten érik, akkor feltartóztatják az illetőt addig, amíg kiérkezik a rendőr. Érdekes módon eddig egyetlen esetben sem torkollott agresszióba a tettenérés. - Meg kell találni mindenkivel a hangot - mondja erről Tápai Mónika, aki szerint a türelmes meggyőzéssel még a legkeményebben fellépő alakok is leszerelhetőek. - Általában arra hivatkoznak, hogy éppen csak megálltak az autóval, és látták, hogy már úgyis van ott szemét. Vagy arról beszélnek, hogy a szomszéd adta nekik a szemetet, hogy csináljanak vele valamit- mondta. Szerinte a bírság mellett az is fontos, hogy a szemetelők tudják, azon a területen figyelnek a hulladéklerakásra.

Szinte lehetetlen a bizonyítás

Arról egyébként nincs pontos adat, hogy hány illegális szemétlerakóhely van Magyarországon. A Hulladék Szövetség (HUMUSZ) még évekkel ezelőtt 15 ezer ilyen helyet azonosított, ám szakmai vélekedések szerint jó eséllyel kétszer ennyi törvénytelen lerakat található az országban. Urbán Csilla a szövetség elnöke úgy becsüli: évente a teljes magyar szemétmennyiség egy százaléka kerülhet ki a szabad ég alá. Ez annyit jelent, hogy hozzávetőlegesen több tízmillió kilogrammnyi különféle szemét landol a szabadban, vagy az erdő szélén – gyakorlatilag bárhol, ahol autóval meg lehet állni, majd a szemét kiborítása után gyorsan kereket lehet oldani. Ha már elhajtott a szemetelő az autójával, később már gyakorlatilag alig lehet felelősségre vonni.

Urbán Csilla szerint az információhiány is gyakran felelős, amiért végül sokan úgy döntenek, hogy inkább a közterületen hagyják az építési hulladékukat. Nehéz például arról információt szerezni, hogy mikor és hova vihetik szabályos körülmények között a hulladékot. A fővárosban ugyan 17 hulladékudvar működik, ám nem mindegyik tud minden típusú szemetet fogadni. Például az udvarokból mindössze három fogad építési hulladékot. Már amikor fogad: az FKF honlapja szerint augusztus és szeptember közepe között, egy hónapig nem tudták fogadni a napi kvóta feletti lakossági lomot, azaz az érdeklődőknek oda kellett telefonálniuk, hogy megtudják, egyáltalán érdemes-e elindulni a szeméttel. Hankó Gergely, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének (KSZGYSZ) ügyvezetője szerint a keményebb szankcionálás mellett komolyabb szakmai összefogásra és koordinációra van szükség. Ez egy hosszabb folyamat lesz – tette hozzá. Arra is rámutatott, hogy országszerte számos civil szervezet foglalkozik az önkéntes hulladékmentesítéssel, ám ezek nem szankcionálhatnak. Fontos lenne a régen bevált mezőőrök alkalmazása, akik helyben tarthatnák az elkövetőket a rendőrség kiérkezéséig. A kitakarított helyszíneknél nagyon fontos a későbbi megközelíthetőség akadályozása, figyelmeztető tábla kihelyezése, továbbá a funkcióváltás: például ha az erre alkalmas helyen pihenőparkot, tanösvényt alakítanak ki. - A szemetelés alapvetően kulturális sajátosság, nyugaton ez kevésbé jelent problémát, inkább kelet-közép-európai jelenség – mondja Hankó Gergely. Egyébként hiába alakult ki Magyarországon a hulladékkal kapcsolatos infrastruktúra, nem használjuk megfelelően. A települési hulladéknak csak kicsit több mint 22 százalékát gyűjtjük szelektíven, és például a budapesti fém-műanyag gyűjtőkbe érkező anyag fele nem odavaló hulladék. Az illegális hulladéklerakókkal szemben az önkormányzatnak is lehetnek eszközei: a Tisza-parti kistelepülésen, Cigándon nemrégiben egy közterületi felügyelőt is felvettek akinek, az egyik kiemelt feladata a szemetelők szemmel tartása. Mint Oláh Krisztián polgármester elmondta: az önkormányzat évek óta küzd a hulladékokkal, így évente kétszer még a polgármesteri hivatal dolgozói is kimennek szemetet gyűjteni.

Egymásra mutogatnak

Szakmai becslések szerint a fővárosban kerületenként évi 30-40 millió forintot emészt fel az illegális szemét elleni küzdelem, ehhez jönnek hozzá azok a fővárosi önkormányzat által kezelt területek, ahol az Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. (FKF ZRT.) tájékoztatása szerint idén további 30 millióba kerül a sok ezer köbméternyi szemét elszállítása. A hulladékszállítás igen drága díját alapszabály szerint annak a szervezetnek, önkormányzatnak kell kifizetnie, amelynek a területén megtalálták a szemetet. Ugyanakkor nagyon gyakori, hogy „határterületen” alakulnak ki az illegális kupacok: olyan helyen például, ahol az erdőgazdaság vagy az autópályát fenntartó közút is szóba jöhetne kezelőként, de a főváros peremkerületeiben az is rendszeresen előfordul, hogy a Máv által felügyelt területen jönnek létre illegális szeméttelepek. A vitás helyzetekben az érintett földtulajdonosok jobbára egymásra mutogatnak, mivel egyik sem akar költeni a hulladék felszámolására.

2018.09.24 11:00
Frissítve: 2018.09.24 13:54

A szecessziós paraván egy másik magyar utat rejt

Publikálás dátuma
2018.09.22 15:00

Fotó: Népszava/ Vajda József
Négy év zárva tartás után megnyílt az Iparművészeti Múzeum filiáléja, a Ráth György-villa. Az Iparművészeti esetében ez viharos tempónak számít.
Egyik szemünk sír, a másik nevet – lehet az első benyomása a Ráth György Múzeum látogatójának, amely szeptember közepén A mi szecessziónk című kiállítással nyitotta meg újra a kapuit. A kétszintes villába belépőnek valóban lehet egy kicsit olyan érzése, mintha látogatóba érkezett volna Ráth György otthonába, bár ebből a szemszögből az kicsit furcsa, hogy az Iparművészeti Múzeum első igazgatójának két ebédlője is volt, hálója, fürdőszobája egy sem. Persze a múzeum nem egy teljes otthon rekonstrukciója – nem is csupán Ráth György hagyatékát mutatja be, aki a könyvtárát a tudományos akadémia hagyta, festményeit a Szépművészetire. A Ráth-villa a francia, az osztrák, a brit és a magyar szecessziót hatszáz műtárggyal, bútorokkal, festményekkel, textilekkel, kerámiákkal hozza élő környezetbe, amelyekkel az Artista stúdió időszaki kiállítása igyekszik párbeszédbe keveredni. A Vörös ruhás nő – Rippl-Rónai József falikárpitja, amelyet felesége, Lazarin Baudrillon szőtt meg – ebben fényben igazán eleven, ahogy más tárgyak is, amelyek az Iparművészeti lelakott kiállítótereiben már nem igazán hívogattak – 2007 óta a múzeum látogatószáma állandóan 100 ezer alatt maradt.
„A magyar út: nem magyaros, nem magyarkodó, egyszerűen magyar” – olvashatjuk a Kós Károly nevével fémjelzett Fiatalok Köre bemutatószobájánál –, a kiállításon találkozhatunk egy Kós által tervezett paravánnal is. A paraván persze nem mindent takar el. A villából kilépve egy másfajta magyar út fogad: a kert fűje részben letaposott, a homlokzat párkányzatának díszei sérültek. Igazán kár, hogy egy mintegy 300 millió forintos felújításba ilyen részletekre már nem futotta: a gyűjtemény mutatós, a kurátorok szakértelme megkérdőjelezhetetlen. Ám amennyiben a szecesszión nem csak stílusirányzatként, hanem a kivonulás szinonimájaként is olvassuk: a cím telitalálat. Az Iparművészeti legalább három-öt évre a Városligeti fasorban található villában húzza meg magát.
Az Iparművészeti Múzeumot 1872-ben alapították, a londoni South Kensington Museum (ma Victoria és Albert Múzeum) és a bécsi MAK nyomában harmadikként. Az alapítókat az a felismerés vezérelte, hogy az iparosodás nyomában megjelenő tömegtermékek minőségben és esztétikumban is elmaradnak a kézműipar remekeitől: a magyar múzeum nemcsak korai alapításában, gyűjteményében is jelentős, bár a kollekcióját az elmúlt negyven-ötven évben – „természetesen” pénzügyi okokból − nem tudta úgy gyarapítani, ahogy az kívánatos lett volna. A Lechner Ödön és Pártos Gyula által megálmodott Üllői úti palotája 1893 és 1896 között épült meg, 1945 és 1956 után az utolsó jelentősebb rekonstrukción 1984-ben esett át. A millecentenárium évében az Iparművészetinek nem jutott a múzeumrekonstrukciós programra szánt pénzekből, ám mégis megújulhatott a kupolaterme, felújították a kupola acélszerkezetét, új üvegtetőt kapott a központi csarnoka. 2003-ban jutott a pince szigetelésére is, amely 1976, a hármas metró megépítése óta – a talajvíz folyásának megváltozásával − rendszeresen beázott. 2000-ben, 2006-ban is napirenden volt az épület felújítása. 2011-ben kormányzati gyorssegély kellett hozzá, hogy a kupoladíszét – a lanternát – eltávolítsák, mielőtt valaki fejére esne. Az is csak a szerencsén – és az azóta is látható állványzaton múlt −, hogy a hulló tetőcserepek nem okoztak nagyobb balesetet. 2012 júniusában a mintaadó Victoria és Albert Múzeum kiállítása nyílt meg az Iparművészetiben, a verniszázson Balog Zoltán, az akkori emberi erőforrás miniszter magabiztosan jelentette ki: „a megújuló Iparművészeti Múzeum Magyarország kincseskamrája lesz, amelyet évente százezrek fognak felkeresni.” A szerényebbre szabott álom – a Victoria és Albert Múzeum ingyenes kiállításait évente 3-4 millióan keresik fel – mégis megvalósíthatónak tűnt: egy hónappal később lezárult a múzeum megújítására kiírt tervpályázat, és az intézmény akkori főigazgatója, Takács Imre joggal hihette: 2013 tavaszán elkezdődhet a rekonstrukció, ami talán három évvel később be is fejeződhet. Tévedett.
A kormány ugyanis nem a megújulást, hanem Magyarország kincseskamráját tartotta prioritásnak az Iparművészeti esetében, legalábbis abban az értelemben, hogy a múzeum gyűjteményéből az Esterházy kincsek iparművészeti tárgyait 2014-ben Fertődre irányította – állítólag a miniszterelnök, Orbán Viktor külön kérésére −, a rekonstrukcióra pedig nem ítélt meg egy vasat sem. Takács tiltakozásul lemondott, ám utódja, Cselovszki Zoltán is idézhette volna nyugodtan a döntéshozók lassúsága kapcsán Petőfi Pató Pálját: »Roskadófélben van a ház, /Hámlik le a vakolat…„Ej, ráérünk arra még!”« 2016 júliusában született meg az első kormányhatározat az Iparművészeti nagyrekonstrukciójáról, akkor a befejezés dátuma 2019. március 31-e volt. A múzeum bezárása előtt egy hónappal, 2017 augusztusában a határidőt 2021. július 30-ra tolták ki, a felújítást 1,4 milliárd forintért újraterveztették. Jelen állás szerint a műemléki rekonstrukció mellett az épülethez mélygarázs és egy új szárny is készül 25 milliárd forintból, a 3 ezer négyzetméteres kiállítótér 10 ezer négyzetméteresre bővül. Jelenleg még csak a műtárgyak elszállítása zajlik. Meglehet, 2023-at fogunk írni, mire megláthatjuk, a tervekből mi valósult meg.

A szállító

Ötmillió forintra büntette az Iparművészeti Múzeumot a Közbeszerzési Döntőbíróság, amiért egy közbeszerzési pályázatot olyan szinten szabtak az azt megnyerő cégre, hogy még az irodai ajtók színét és anyagát is meghatározták benne − írta még márciusban a Magyar Nemzet. Az ismételten kiírt, 1,4 milliárd forintos tendert végül ugyanaz a cég, a Museum Complex nyerte el. A műtárgyszállító céget 2010-ben a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága alapította azzal a szándékkal, hogy a műtárgyszállító cégek árait lenyomja. Ügyvezetőnek a múzeum alkalmazottját, Polgár Tibort tették meg. A cég 2012-ben került a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz, 2014-ben privatizálták: az ügyvezető egymillió forintért vásárolhatta meg. A jelek szerint a Museum Complex szerencséjét a szent őrült, Csontváry Kosztka Tivadar hozta meg: 2010-ben alig féléves cégként szállíthatta az isztambuli Pera múzeum nagy Csontváry-kiállítására a festő képeit, míg 2015-ben az egykori Honvéd Főparancsnokság épülete és a pécsi Csontváry Múzeum között ingáztak a szállítói hasonló célból. A Kánaánt a Liget projekt jelentheti. Mint az azóta megszüntetett napilap is írta: a Néprajzi Múzeum, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, az Iparművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, az újonnan létesülő egyéb intézmények és raktárak között több százezer műtárgy fog útra kelni. A Liget projekt gazdája, a Városliget Zrt. az elmúlt három évben hat alkalommal bízta meg a társaságot szállítási munkákkal, a teljes Liget projektre 850 milliós keretszerződést kötöttek. 

Kimazsolázták

 Mintegy négyezer műtárgyra tehető gyűjteményével Európa egyik legnagyobb bútorkollekciója található az Iparművészeti Múzeum másik filiáléjában, a Nagytétényi Kastélymúzeumban. Az egyik legértékesebb magyarországi barokk épületet – a Száraz-Rudnyánszky család egykori kastélyát – 1990-ben zárták be, miután életveszélyessé vált, és csak tíz évvel később nyitották meg újra. A több mint 300 millió forintos rekonstrukció akkor csak részben érintette a kastély egyik szárnyát, amelyben 2005-ig egy gyermekintézmény működött. 2014-ben Nagytétényből is kerültek a keszthelyi kastélymúzeumba Festetics-bútorok, míg az Esterházy-gyűjtemény bútorait 2016-ban szállították el Fertődre. A múzeum utóbbi tárlatai – Erzsébet királyné babái, hintaló-kiállítás – azt a látszatot keltették, mintha részben játékmúzeumi profilra hangolnák át az intézményt. A Nagytétényi Kastélymúzeum január közepe óta tart zárva, igaz, nyáron napközis tábornak adott helyet. Az újranyitás időpontja nem ismeretes. Az Iparművészeti idei közbeszerzési tervéből az olvasható ki: egy 48,7 millió forintos kiállítás fog itt megnyílni, ebből az összegből 22 milliót a világítástechnika tervezésére és kivitelezésére szánnak.

2018.09.22 15:00
Frissítve: 2018.09.22 18:53