visszatérés;Kozák Danuta;

2018-06-12 07:52:00

Kozák Danuta parádés visszatérése

Hüttner Csaba szövetségi kapitány elégedetten értékelt a vasárnap befejeződött belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokság után, amelyen a magyar versenyzők remekül teljesítve 15 érmet – hat aranyat, öt ezüstöt és négy bronzot – gyűjtöttek, és az olimpiai számokat tekintve 3-3-2 volt a dobogós mérlegük.

Külön kiemelte az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danutát, aki gyermeke tavalyi születése miatt a 2016-os riói ötkarikás játékok óta most versenyzett először nemzetközi vizeken.

„Dana visszatérése minden várakozást felülmúlt. Mindkét egyes számban bizonyította, hogy ismét kell vele számolni. Az benne volt, hogy az ötszáz egyest megnyeri, de amit a harmadik számában, kétszázon produkált, fáradtan, az első nemzetközi versenyén, az szerintem emberfeletti” – fogalmazott az Eb-t két arannyal (K–1 és K–4 500 m) és egy ezüsttel (K–1 200 m) záró világklasszis kajakosról a kapitány.

A fiatal, mindössze húszéves Kopasz Bálint hatalmas csata után lett második K–1 1000 méteren, majd másnap 500-on fáradtan versenyzett, s Hüttner Csaba elárulta: a sportoló ebből le is vonta a következtetéseket, mostantól egyesben csak a hosszabb távra összpontosít. Az új olimpiai számban szereplő 500 méteres férfi kajak négyessel kapcsolatban a szakvezető azt mondta, egy hét készülés után a harmadik hely reális eredmény, dolgozniuk kell azon, hogy ez a négy ember – Tótka Sándor, Molnár Péter, Dudás Miklós és Kuli István – minél jobban összecsiszolódjon. A kvartett összeállítása többfordulós válogatás után alakult ki, és a szövetségi kapitány előzetesen azt mondta, ha az egység megfelelően teljesít Belgrádban, akkor készülhet tovább az augusztusi, portugáliai világbajnokságra.

Az Eb után az idei gyorsasági kajak-kenu versenyszezon július középén a második, szolnoki válogatóversennyel folytatódik, az év fő viadalát, a vb-t pedig augusztus 23–26-án rendezik a portugáliai Montemor-o-Velhóban.