Zivko Gocic váltja Cseh Sándort a szolnoki vízilabdázóknál

Publikálás dátuma
2018.06.12 13:01
Fotó: AFP/Martin Bernetti
Fotó: /
Távozik posztjáról Cseh Sándor, a férfi vízilabda ob I-ben idén ezüstérmes Szolnoki Dózsa vezetőedzője, akinek helyét a csapat eddigi játékosa, a szerb Zivko Gocic veszi át - számol be az MTI.

Cseh Sándor 2008 óta dolgozott a Tisza-parton, a 2014/15-ös idénytől vette át az együttes irányítását, amellyel a mostani idény közepéig szinte egyeduralkodónak számított a hazai porondon, többek között három Magyar Kupát, három bajnoki címet és Bajnokok Ligáját nyert a gárda.

"Cseh Sanyi tíz éve van velünk, köszönjük neki az évtizednyi közös munkát és az együtt megélt sikereket! Azonban úgy tűnik, edzőként ő sem tudott úrrá lenni a negatív folyamatokon, és a csapat és a közte lévő viszony is megváltozott. Még nem ért véget a bajnoki rájátszás, amikor ő maga is arról beszélt, hogy már nem tud újat mondani a csapatnak, nem tudja őket motiválni. Ezért döntöttem el, hogy változásra van szükség, és a szerződése lejárta után már nem hosszabbítunk. A csapatnak és neki is új impulzusokra van szüksége" - fogalmazott a vlv.hu szakportálon közreadott interjúban Nyerges Zsolt, a szolnoki vízilabdacsapat tulajdonosi alapítványának alapítója.

Cseh Sándor távozó vezetőedző. Forrás: Facebook/Szolnoki Vízilabda Sport Club

Cseh Sándor távozó vezetőedző. Forrás: Facebook/Szolnoki Vízilabda Sport Club

Idén a Szolnok az ob I döntőjében 2-0-s hátrányból egyenlített a Ferencvárossal szemben, de az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc ötödik mérkőzését elveszítette.

A Bajnokok Ligája nyolcas döntőjében a Szolnok címvédőként a tavalyi döntő "visszavágóján" egy góllal kikapott a Jug Dubrovniktól, így csak az ötödik helyért harcolhatott, s azt végül a Brescia, valamint az Eger legyőzésével meg is szerezte.

Cseh Sándor a távozásáról azt mondta: a miértekről és a hogyanokról nem szeretne nyilatkozni. "Ebben a klubban éltem életem nagy részét, a családomból mindenki ide kötődik, itt sportol vagy dolgozik. Van aki hatvan éve, a gyerekeim pedig születésük óta. Így azt gondolom, hogy a történtek csak rám és a vezetőkre tartoznak" - jelentette ki.

A 35 éves Zivko Gocic, aki kettős, szerb és magyar állampolgár, szintén a szakportálnak úgy fogalmazott: "óriási váltás ez, nehéz döntés volt számomra felhagyni az aktív játékkal, de úgy éreztem, eljött az idő. Megkaptam ezt a lehetőséget, majd kiderül, hogy milyen edző leszek" - mondta a szerb válogatottal olimpiai bajnok, kétszeres világbajnok, ötszörös Európa-bajnok játékos.

Szerző
2018.06.12 13:01

Hárít a bokszszövetség, állítja: szeptemberig senki nem tudott a hiányról

Publikálás dátuma
2018.11.19 19:14
Ezen a korábban készült képen Madár még egész másnak örül. FOTÓ: Népszava
Fotó: /
A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) elnökségét nem vonták be az augusztusi ifjúsági világbajnokság szervezésébe, tagjai csak szeptemberben értesültek a több mint 300 millió forintos túlköltekezésről. Mindezt Kassai László elnökségi tag, az elmúlt hónapok pénzügyi folyamatait vizsgáló bizottság tagja mondta el hétfői sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy Erdei Zsolt elnök aláírási joga nem szűnt meg, ám mellé egy háromtagú tanácsadó testületet állítottak fel.
Orodán Sándor, a MÖSZ ellenőrző testületének vezetője elmondta, a munkájuk során tapasztaltak alátámasztották a szeptemberben készült könyvvizsgálói jelentésben foglaltakat, így szakhatósági vizsgálat kezdeményezését látták szükségesnek. Ezután felkérték Erdei Zsoltot, hogy a teljes dokumentációt adja le az ügyészségnek, amely majd dönt arról, történt-e hanyag kezelés, csalás, vagy lopás.
Kassai felidézte, márciusban derült ki, hogy nem Győr rendezi a vb-t, és ekkor, a szövetség elnökségi ülésén ajánlotta fel Balogh Sándor elnökségi tag, a Budapest 2017 Kft. vezetője, hogy a Duna Arénában rendezzék meg a vb-t akkora összegből, amennyi támogatást kap rá a MÖSZ az államtól. Az elnökség egyhangúlag elfogadta a felajánlást.
A vizsgált dokumentumokból viszont kiderült, hogy a MÖSZ elnöke tanácsadóival már májustól az általuk kiválasztott cégekkel kötött megbízási szerződéseket és nem vette igénybe a Budapest 2017 Kft. munkáját. Bizonyos iratok alapján már július közepén nyilvánvaló volt a szervezést végzők számára, hogy nem lesz elég az állami támogatás. A vizsgált dokumentumok szerint viszont még ezt követően is 300 millió forintnyi kötelezettséget vállalt az szb. Orodán megfogalmazása szerint Baloghot is megvezették.
Kassai kiemelte, az elnökség felelőssége akkor lenne felvethető, ha számára ismert hiányosságok és problémák ellen nem tett volna lépéseket, ám a testület csak ősszel értesült a gondokról.
Szerző
2018.11.19 19:14

Lemondott a paksi Atomerőmű SE szakvezetője

Publikálás dátuma
2018.11.19 15:53
Illusztráció
Fotó: Getty Images/
A szakember maga ajánlotta fel lemondását: a csapat túl sok mérkőzést vesztett el mostanság a végjátékok során.
Lemondott Srecko Sekulovic, a paksi Atomerőmű SE férfi kosárlabdacsapatának edzője - közölte honlapján hétfőn az egyesület. Az NB I-es klub arról is döntött, hogy határozatlan ideig Schmidt Béla lesz a csapat vezetőedzője, Jan Pavlík másodedzőként segíti munkáját.
Tóth János, az ASE szakosztályelnöke az MTI-nek azt mondta, a szerb szakember ajánlotta fel lemondását, mert a csapat a végjátékokban többször veszített el mérkőzést.
Az ASE három győzelemmel és öt vereséggel a 14 csapatos NB I 11. helyén áll, legutóbb a Zalaegerszeggel szemben, az utolsó másodpercekben kapott kétpontos kosárral, 99-98-ra maradt alul.
2018.11.19 15:53