Miniszterelnöki homokozó

Sorjáznak benne a víz hozzáadásával készített sütik. Jól öltözött férfiak ücsörögnek a gödröt övező betonperemen. Minden forma láttán szorgalmasan bólogatnak, néhányan még csettintenek is. Egyöntetű elismerés illet minden terméket, hajazzon az kagylóra, csigára, kisházra, ne adj’ isten amorf anyaghalmazra. Tudják persze, hogy nem igazi cukrászdában vannak, de üléshelyük megtartása, egzisztenciájuk megóvása érdekében belemennek a játékba. Csak kevesekben merül fel, hogy eljöhet a kóstolásra felszólítás, majd az ízharmóniát dicsérő himnusz kötelező felmondásának pillanata is.

De félre a képes beszéddel, a gyáva utalgatásokkal! A magyar futballról van szó, amely megint messze kívülről tekintget az igazi szakmai megmérettetésre, az oroszországi világbajnokságra. Több mint harminc évvel ezelőtt voltunk utoljára vb-szereplők: azóta sem tudjuk feledni a szovjetek elleni hatnullás zakót. A mai bennfentesek közül sokan mondják, hogy súlyos üzemi hiba volt az akkori kijutás. Ha nem vagyunk ott, még ma is a szokásos módon áltathatnánk magunkat, hogy nem rajtunk múlt, és csak a nemzetközi ármány, valamint a turáni átok miatt rostokolunk a félszázadik helyen a FIFA-ranglistán.

Pedig milyen gigászi erőfeszítések, többszáz milliárdos invesztíciók történtek az utóbbi időben a helyzet javítása érdekében! Tucatjával létesültek-létesülnek a nézők által igencsak gyéren látogatott csili-vili stadionok, amelyek fenntartása-üzemeltetése púp a hátán mindenkinek. A működtetésükhöz, karbantartásukhoz szükséges pénzeszközök előteremtése, a bevételi lyukak befoltozása bizony a központi és az önkormányzati büdzsékre hárul majd. Ezzel ellentétben az építés az arra felkentek számára egyáltalán nem bizonyult rossz bulinak.

Hivatalosan profinak minősített labdarúgóink átlagos jövedelme meghaladja az államtitkári-miniszteri juttatásokat, meggyalázva a haszonnal, a teljesítménnyel arányos bérezés megkérdőjelezhetetlen elvét. Emlékezik még valaki arra, hogy magyar klub legutoljára hat évvel ezelőtt botladozott túl a második számú európai kupa előselejtezőjén, amikor egyébként az igazi futballisták a tengerparton a szabadságukat töltik?

A több mint tíz éves múltra visszatekintő, milliárdokba kerülő akadémiai rendszer hatékonysága a gőzgépét sem éri el. Nemhogy képtelen volt eleddig egyetlen nemzetközileg jegyzett labdarúgót kinevelni, de a hazai klubok sem vevők az akadémistákra. Inkább alkalmaznak harmad-negyed vonalbeli légiósokat. Állítólag nem véletlenül, hisz a honiak nemcsak tudásban, hanem „visszaosztó képességben” is gyengébbek. Beszédes adat lenne, ha valaki az elmúlt néhány évre visszatekintve bemutatná a hazai játékosok és a légiósok mérkőzéspercei arányszámának alakulását. Az előbbiek esetében nem elfeledkezve az akadémiai neveltek részesedéséről.

A magyar labdarúgás nem szerves fejlődését, egyre torzuló belső viszonyait az első osztály résztvevőinek összetétele is tükrözi. A mezőny több mint harmadát húszezres lélekszám alatti, tőkeerős háttér nélküli, élvonalbeli múlttal nem rendelkező települések csapatai adják. Életszerű, hogy e helyeken jövője lehet a profi labdarúgásnak? Az abszurditás csúcsán természetesen Felcsút áll a maga 1800 lakosával és stadionjával, továbbá az odairányított közpénzek milliárdjaival. Miként állhatott elő ez a helyzet? Egyetlen magyarázat található erre: a politika. A politikusok, akik rátenyereltek a labdarúgásra (is). Abban a tévhitben leledzenek, hogy a magyar megélhetési futball esztelen támogatása népszerűségük folyamatos növekedését eredményezi, emellett jót tesznek a sportágnak, és soha nem jön el az igazság pillanata.

Pedig közelg. Az UEFA egyre határozottabban küzd azért, hogy tiszta víz kerüljön a poharakba, az európai labdarúgást is szinte mindenütt behálózó korrupció, adócsalás észrevehetően csökkenjen. A friss kijevi döntés átírta a klublicensz és a pénzügyi fair play eleddig meglehetősen pongyolán definiált, könnyen megkerülhető szabályait. A kluboknak például nyilvánosságra kell hozniuk éves költségvetésüket, beleértve a játékosok fizetését és a menedzserek jutalékait. Főhet a fejük a magyar futballvezéreknek, hogy miként oldják meg „okosba” a feladványt. Meg kell találniuk a megoldást, mert tudják, hogy a valós adatok nem bírják el a nyilvánosságot.

És végül nem kerülöm meg azt a kérdést sem, ami óhatatlanul felmerül a leírtak után. Mennyiben felelősök mindezért az MLSZ vezetői? Nem mai tapasztalatom, hogy hazánkban más területeken eredményes, kiváló vezetői-menedzseri képességeket felmutató személyek e speciális miliőben csődöt mondanak, megalkusznak, nem tudnak személyes hiúságukon úrrá lenni. Mentségükre szólhat, hogy ez nem csak magyar jelenség, de nálunk mindez irdatlanul sok, másutt talán jobban hasznosuló közpénzbe kerül…

Szerző
2018.06.14 08:06

Az első

Száz éve, hogy befejeződött az első világháború.  A Nagy Háború emlékét persze elmossa a második, pedig az „csupán” kiteljesedve visszhangozta az elsőt, a végén az atombombával. Az első világháborúban a lövészárkok mocska mögött már ott volt a gépesített háború, amely „újdonságként” felszámolta a hátország fogalmát. Ott volt az arisztokrata kormányzás korának alkonya és a tömegdemokráciák felemelkedése. 
Az igazi borzalmakat aztán a politikusi vakság békéje hozta el, amely megöntözte az ezután következő „harmincéves háború” nacionalista magvait. Oroszországban a bolsevik hatalomátvétel, Németországban Hitler nemzetiszocialista tömegforradalma lett talaja a válságokkal küszködő liberális tömegdemokráciák szemet hunyó hitének: van kiút abból a világrendből és a háborút termő békéből, amelyet még az 1878-as berlini kongresszus teremtett.
Nem volt. Az ideológiai és fizikai birodalmi terjeszkedés újabb világháborút szült. Ennek okait pontosabban ismerjük, az elsőről már csak annyit tudunk, senki nem akarta. „Akaratlanul” tört ki, végzetes sebet ejtve a szociáldemokrácián, s megalapozva egy új, ugyancsak vak, erőegyensúlyra alapozott világrendet.
Ezen túl vagyunk, de jutottunk-e előrébb? Nem. Ott tartunk, hogy az évfordulón a francia elnöknek (bár a német kancellárral az oldalán: isten mentse meg a világot a német nacionalizmustól) a multilaterális világról kell szónokolnia; hogy az újra ébredő nacionalizmus belülről bontja meg a a hét évtizedes európai békét teremtő közösséget; Amerika egy narcisztikus félbolond kezében kacskaringózik; miközben Oroszország XX. századi erőviszonyokról álmodik.
Itt állunk hát, száz évvel öregebben, s globális kihívásokkal a nyakunkban cseppet sem lehetünk nyugodtabbak, mint amikor Szarajevóban Gavrilo Princip fegyvere eldördült.
2018.11.12 09:00
Frissítve: 2018.11.12 09:15

Jogállam

A kormánytöbbség nagy előszeretettel hoz testre szabott törvényeket, csak azért, hogy kiszúrjon a kiszúrásra a legmagasabb szinten kinézettekkel.
Lószart, Mama! - idézünk egy korábbi miniszterelnököt, csak hogy lássák, nekünk nem mindenről jut automatikusan Orbán Viktor az eszünkbe. De hát mit lehet felelni arra a képtelenségre, miszerint Magyarországon mindenkinek be kell tartania a magyar törvényeket?  Teljesen nyilvánvaló, hogy ez nem vonatkozik magára a kormányfőre, aki például törvényesen nem röpködhetne ingyen magángépeken. Se a családjára, mert akkor a rendőrség nem szüntette volna be a nyomozást "bűncselekmény hiányában" a nemzet vejéhez köthető Elios-ügyben, ellenben felelősségre vonnának jó pár embert, amiért az országnak vissza kell majd fizetnie 13 milliárd forintnyi uniós támogatást, ami a megtestesült hűtlen kezelés. A gigászi vagyonukon kívül leginkább a futballmeccsek VIP páholyaiból ismert kegyeltekre sem vonatkozik semmilyen törvény. Legalábbis amíg ki nem esnek a pixisből. Építhetnek égig érő toronyházat, kacsalábon forgó vadászkastélyt, lehet több földjük, mint volt Csák Máténak, a mamájuk sertéshizlaldája lízingelhet bivalyerős motort, amellyel aztán ők járnak Fidesz rendezvényekre. Az ő esetükben az ég adta világon semmi se számít. Ha róluk van szó, írhat bármit a törvény, a sajtó, mondhat akármit az ellenzék, tiltakozhat jogász, professzor vagy civil, az ügyészség nem és nem lát bűncselekményt.  Ugyanennek az éremnek a másik oldala az, hogy a kormánytöbbség nagy előszeretettel hoz testre szabott - tehát eleve alkotmányellenes - törvényeket, csak azért, hogy kiszúrjon a kiszúrásra a legmagasabb szinten kinézettekkel. Ez volt a helyzet az RTL Klub ellehetetlenítésére szánt reklámadóval, a kizárólag a CEU elüldözését szolgáló innovatív kritériumokkal, az egyházak bejegyzésével és - erről most már alkotmánybírósági döntés van - a rokkantnyugdíj-rendszer lerombolásával is. És ez a kormány, ez a Fidesz ünnepli lelkesen, hogy az Európai Néppárt kiáltványában egy helyen sikerült "jogállamiságra" cseréltetni a "liberális demokráciát". Mintha nekik nem lenne tök mindegy, hogy mihez nincs semmi közük. 
2018.11.12 09:00
Frissítve: 2018.11.12 09:19