abortusz;melegházasság;nyilatkozat;Ferenc pápa;

2018-06-17 19:36:00

Bekeményített a pápa: az abortusz olyan, mint a náci népirtás

Valódi házasság pedig csak férfi és nő között jöhet létre, mondta Ferenc pápa egy olasz családvédelmi szervezet rendezvényén.

Tőle szokatlanul kemény hangnemben nyilatkozott a Ferenc pápa egy szombati konferencián: a katolikus egyház vezetője a Család Fóruma nevű szervezet rendezvényén szólalt fel, ahol az abortuszról és a melegházasságról is elmondta véleményét.

A magzatelhajtás szerinte olyan, mint amikor a spártai családok kitették beteg gyermeiket a Taigetoszra, vagy amikor a nácik fajnemesítés címén követtek el népirtást. Ferenc pápa az abortuszt akkor is gyilkosságnak tartja, ha a magzatról tudható, hogy beteg

A pápa elutasította az azonos neműek egybekelését is: a házasság szerinte csak nő és férfi között jöhet létre, egy igazi család csak ilyen szent kötelékre épülhet. „Fájdalmas kimondani, de ma különféle családokról beszélünk”  –  idézi az Index  a PinkNews nyomán a pápát.

A nyilatkozatok talán meglepőnek tűnnek, de a reformer szellemű egyházfő korábban sem támogatta a felsoroltakat. Bár azt is hangsúlyozta, hogy nincs joga megítélni a jó szándékú, és az Urat kereső melegeket, házasságukról már 2014-ben elutasítóan nyilatkozott.

A magzatelhajtással kapcsolatban még ennyire sem volt megengedő, de egyházában enyhítette az abortuszon átesett nők helyzetét: 2016 novemberében minden katolikus papot felhatalmazott arra, hogy feloldozást nyújtsanak a magzatukat elvetető asszonyoknak, ami korábban csak a püspökök és a kimondottan gyóntatással foglalkozó papok kiváltsága volt.

Ferenc szerint egyébként a boldog házasélet feltétele, hogy a felek ne telepedjenek egymásra, tartsák tiszteletben a másik igényeit, ha pedig megbántják párjukat, képesek legyenek bocsánatot kérni tőle. A pápa külön megdicsérte azokat a nőket is, akik képesek megbocsátani férjük hűtlenségét.