Szent Szájpadlás, az ízes tárlat

Hat ország húsz alkotója bizonyítja be a Santopalato című kiállításon, hogy az étel nem csak az éhség csillapítására szolgál.

Az ételt nemcsak elfogyasztani, de kiállítani is lehet, rámutatva annak számos kulturális, mikrobiológiai és társadalmi vonatkozására. A Santopalato című tárlaton hat ország húsz művésze bizonyítja be, hogy a sütés-főzésből, a tálalás módjából vagy az étkezésből számos következtetést vonhatunk le egy adott társadalomról vagy magáról az emberről. A Santopalato vagyis a „Szent Szájpadlás” című kiállítás mellesleg a futuristák előtt tiszteleg, akik az ételeket a művészet alapanyagának tekintették, és az étkezéshez kapcsolódó szabályokat is átértelmezték. Sőt, Marinetti, a mozgalom atyja még szakácskönyvet is kiadott, 1931-ben Torinóban pedig megnyílt a Santopalato nevű futurista étterem, ahol az enteriőr és a fogások is Marinetti művésztársainak alkotásai voltak.

A kiállítás két helyszínen tekinthető meg, a Koreai Kulturális Központban az élelem kulturális identitáshoz kapcsolódó jelentései kerülnek előtérbe, míg a Stúdió Galériában az étkezés ökológiai vonatkozásairól esik szó. Az első helyszín egyik legérdekesebb kiállítási tárgya egy laboratóriumi szerkezetet idéző installáció, a koreai Jiwon Woo alkotása, mely arra tesz kísérletet, hogy családtagok kezén található mikroorganizmusokat lepárolja és megőrizze. Az Egyesült Államokban élő művész szerint ugyanis egy étel elkészítésénél nemcsak a recept, a kulináris hagyomány a meghatározó, hanem a szakács bőrén található organizmusok is. Koreában utóbbira külön szót, „kéz-íz” (koreaiul: Son-mat) használnak, jelezve, hogy nem mindegy, hogy az anya, a nagymama vagy valaki más készíti el a rizsbort, a kimchit vagy az almáspitét. Jiwon Woo ezért úgy határozott, megépíti az installációját, így legyen bárhol a világban, az otthoni ízeket bárhol „felidézheti”. Egy kutatás keretében különböző országokban élő koreai családok tagjainak a kezén található mikroorganizmusokat tenyésztett ki, és vizsgált meg az Utrechti Egyetem mikrobiológiai laborjával.

Ugyancsak kísérleti jellegű Lepsényi Imre videómunkája, mely a gasztronómia és az energetika közötti összefüggésekre kérdez rá. A videó négyosztatú képernyőjének mindegyik mezőjében egy-egy nemzet húsból készült levese fő, miközben a képek sarkában egy számláló jelzi a főzés során felhasznált elektromos áramot. Így derül ki, hogy a vietnámi pho bo, a mexikói caldo de res, a francia pot au feu vagy a magyar marhahúsleves készíthető el takarékosabban. Esterházy Marcell videóinstallációja már személyes oldalról közelít a kulinária tematikájához: a generációk közötti kommunikáció és interakció elidegenedéséről ad számot. A felgyorsított tempójú videón egy családi ebédet láthatunk, de a képkivágatban csak a nagyapa látszik, aki lassan kanalazza levesét, miközben körülötte diskuráló családtagok gyorsan pergő beszélgetése és kapkodó mozgása látszik és hallatszik.

A személyes dimenziót hangsúlyozza Barakonyi Szabolcs vidéki kistelepüléseken és Budapest külső kerületeiben készített dokumentarista fotósorozata is, melyen egy jellegzetes fagylaltoskocsi, és a rá várakozó alakok jelennek meg. A Szólj anyádnak, hozzon pénzt! című széria képein a sárga gépjármű érkezése közösségi élményt teremt, és mintha rejtett módon egy szebb, jobb világ ígéretét hozná el a várakozó falusiaknak. Gőbölyös Luca fotóin is fontos szerepet kap a szimbolika, ő az útszéli csárdák és kifőzdék jellegzetes reklámfiguráit örökíti meg, rámutatva arra, hogy az épületek előtt pózoló szakácsok, pincérek és pincérnők már a kulturális örökségünk részévé váltak. Az étkezés azonban a személyes és közös történelemmel is összefüggésbe hozható: Szabó Eszter Ágnes Rekonstrukció – Ajándék a koncentrációs táborból című műve egy újra elkészített háborús csokoládén keresztül idézi meg a Don kanyart és a mauthauseni koncentrációs tábort megjárt nagyapja emlékét.

A Stúdió Galéria kiállításán a személyes élettörténetek helyett az ökológiára helyeződik a hangsúly, így a művek az ételhez való hozzáférés lehetőségeire, a fogyasztás környezeti hatására koncentrálnak. A Grombolódás nevű csoport alkotói például egy gombaládát állítottak ki, melybe különböző „már nem használatos” műtárgyakat helyeztek el laskagomba-spórák társaságában, megfigyelve, hogy a növény hogyan vonja be, értelmezi újra azokat. A német biodizájner Daniel Parnitzke is hasonló módszerrel élt: ő a tárlatra egy házi gombatermesztésre alkalmas objekttel érkezett. A dizájntárgy apró műanyag kamrákból áll, melyekben gombafonál alakítja át a feleslegessé vált kávézaccot. Néhány hét múlva pedig remélhetőleg szüretelhetővé válik a laskagomba. A futuristáknak biztos ízlene.

Infó:

Santopalato

Koreai Kulturális Központ

Nyitva: július 31-ig,

Stúdió Galéria

Nyitva: június 30-ig.

Kurátor: Szalipszki Judit