Monetáris Tanács;

2018-06-21 08:10:00

A kísérlet vége

Fordulónap lehet június 19. a Matolcsy György-féle unortodox monetáris politika nehezen emészthető történetében. Az elnök fejbólintó Jánosaként működő, színtelen, szagtalan Monetáris Tanács tagjai ekkor fújtak egy emberként visszavonulót az eszmétől. A búcsú eltarthat akár egy esztendeig is. Pontosan mérhető kimúlását pedig bárki konstatálhatja majd - 2019 decembere táján -, amikor a 2016 májusa óta 0,9 százalékon benn ragadt alapkamat mércéje már 2,5 százalékot fog mutatni.

A minden korábbi közgazdasági tannak fityiszt mutató "unortodox gazdaságpolitika" nem ragaszkodott a régi, ismert és jól működő szabályokhoz, ehelyett egy kísérletezőt, a hagyományokkal szakítót ajánlott. Egy darabig Matolcsy György azt a - soha be nem teljesedő - ábrándot kergette, hogy más országokban akadnak majd követői. Erre ugyan nem lett példa, csodálókból azonban nem volt hiány: azon ámultak nem is kevesen, hogy egy téveszme kísérleti terepeként miképpen képes működni egy ország gazdasága. Ahol nem a szabályok mozgatják a monetáris politikát, hanem éppen fordítva, a jegybank ténykedését fogadják el szabályalkotónak.

Időközben a gazdaság figyelemre méltó növekedésnek indult. Hála az örök ellenséggé nyilvánított Brüsszel támogatáspolitikájának és azoknak a fenntartásaikat legyűrni képes külföldi befektetőknek, akik Magyarországot szemelték ki pénzügyi gyarapodásuk színteréül. Matolcsyék erről megbizonyosodván 180 fokos fordulatot jelentettek be. Már nem a növekedés olcsó pénzekkel való serkentésére esküsznek, ehelyett vigyázó szemüket ismét a lassan felfelé kúszó inflációra vetik. Sőt már azt sem szégyellik bevallani, hogy az Európai Kereskedelmi Bank monetáris politikáját érdemes folyamatosan követni.

A minden piaci változásra élénken reagáló devizakereskedők nyomban érzékelték: mintha új szellőcske fújdogálna a Szabadság tér tájékán. Az éppen rogyadozó forintnál már az izmosodás jeleit is érzékelni vélték a spekulánsok, és elgondolkodtak: ennek árát vajon kivel fizettetik meg a maffiaállam szálláscsinálói?