hétfő;oroszok;foci vb;FOCI VB 2018;

2018-06-24 23:52:00

Hétfői program: a csoportgyőzelemért játszanak az oroszok

Nyolc csapat számára ér véget hétfőn a csoportkör, az eddigi kettő mellett pedig ezzel együtt újabb két együttesnek a vb-szereplés is. A házigazda Oroszország és Uruguay a csoportelsőségért, a korábban kieső, pillanatnyilag pont nélkül álló Egyiptom és Szaúd-Arábia a szép búcsúért küzdhet egymással 16 órai kezdettel az A jelű négyesben, míg az este nyolckor kezdődő Spanyolország–Marokkó és Irán–Portugália összecsapások előtt az afrikaiakon kívül még hárman továbbmehetnek (az előbb írt találkozókat Magyarországon az M4 Sport, az utóbbiakat a Duna közvetíti).

A torna előtt nem éppen arról szóltak a várakozások, hogy az orosz együttes számára diadalmenet lesz a vb, sokan annak ellenére is féltették a csapatot a megmérettetéstől, hogy rendezőként a szbornaja élvezheti a hazai pálya minden előnyét. Ehhez képest a vendéglátók az eddigiekben nyolc gólt szereztek, s csak egyet kaptak, lefutballozták Szaúd-Arábiát és Egyiptomot is, miközben például az esélyesebbnek vélt hétfői ellenfél, Uruguay kétszer is "csak" 1-0-ra nyerte meg a maga mérkőzését. Szamarában bármilyen arányban is nyerjen az egyik fél, csoportgyőztesként léphet tovább, s várhatja ellenfelét a B csoportból a legjobb 16 között.

Abból a négyesből meglepő volna, ha nem a spanyol–portugál duó folytathatná, matematikailag azonban Iránnak is van esélye az egyenes kieséses szakaszba lépni. Ehhez iráni győzelem szükségeltetik az Európa-bajnok portugálok ellen.