Fellegi Tamás;

2018-06-24 20:15:00

Fegyverbizniszben Fellegi Tamás

A hadiipari kereskedelemmel foglalkozó EAC Technologies egyik igazgatósági tagja Fellegi Tamás, az Orbán-kabinet egykori fejlesztési minisztere - közölte a 24.hu. A vezető testület további tagja Timothy J. Manning, az amerikai hadsereg légerejének nyugalmazott ezredese, valamint Keszthelyi Gyula nyugalmazott dandártábornok, a HM Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatalának egykori főigazgatója, a NATO Déli Összhaderőnemi Parancsnokság egykori logisztikai csoportfőnöke - derül ki a társaság honlapjáról. Eszerint egyelőre egy drónelhárítót forgalmaznak. Az amerikai bejegyzésű, Budapestről irányított cég Izraelben is nyitott irodát. Adatbázisok szerint a társaságot nemrég alapították Virginia államban. Az amerikai cég budapesti irodájával egy címen leltük fel a tavaly bejegyzett EAC Technologies Zrt.-t, amelynek többsége Euroatlantic Holding GmbH nevű bécsi cégén keresztül közvetve Fellegi Tamásé. A hadiipari engedélyesek Magyar Kereskedelmi Engedélyezés Hivatal által vezetett listáján szereplő, tavaly néhány százezres nyereséget elérő zrt. a világhálón nem hirdeti magát és a két társaság között más kapcsolatra se utalnak jelek: a Fellegi Tamás vezette magyar társaságnak nincs igazgatósága és e-mailjük is különböző.

M. I.