Bulvár;rasszizmus;

2018-06-25 20:03:00

„Nem rasszista vagyok, hanem idióta” - Vezekelne a színésznő

„Nem rasszista vagyok, hanem idióta” – mondta a Varietynek adott interjújában Roseanne Barr humorista, miután az ABC elkaszálta saját sorozatát egy rasszista kijelentése miatt, amelyben muszlim majomnak titulálta Barack Obama egyik tanácsadónőjét. Barr azt nyilatkozta: elveszített mindent, de már azelőtt megbánta, amit mondott, hogy összeomlott az élete. 

A színésznő egy régi barátjának, egy rabbinak adott interjúban elmondta, hogy lekifurdalás kínozza a meggondolatlanul leírt bántó szavak miatt. Az hogy lehet, hogy valaki, aki Martin Luther Kinget bálványként tiszteli, leír ilyeneket? - tette fel a kérdést az interjúban Shmuley Boteach rabbi. Roseanne azt felelte, hogy annál jobban, minthogy már elmondta: nehéz időszakon ment keresztül, és sok altatót szedett, nem tud és nem akar mentegetőzni, arra amit tettem, nincs is mentség - hangsúlyozta. De elnézést kérek mindazoktól, akiket a szavaim megbántottak - tette hozzá a színésznő, aki azzal is jelezni akarta, hogy pusztán a sok gyógyszer beszélt belőle, hogy közölte: fekete gyerek is van van a családjában.

A népszerű sorozatból elküldött televíziós sztár a bejegyzésben azt írta: A Muzulmán Testvéreknek és a Majmok bolygójának van egy kisbabája, és ez vj (Valerie Jarrett - a szerk.) A tweet megjelente után az amerikai ABC televízió megszüntette a Roseanne című népszerű vígjátéksorozatát.