Uruguay labdarúgó-válogatottja legutóbb akkor jutott tovább százszázalékos teljesítménnyel, kapott gól nélkül vb-csoportjából, amikor – címvédőként – elődöntőt vívott Magyarország legjobbjaival. Ez 1954-ben történt. Azon a világbajnokságon az „uruk” 9:0-ás gólarányt számoltak az első kör után olyan világhíres játékosokkal, mint Roque Maspoli, José Santamaria, Obdulio Varela, Juan Schiaffino. Aztán 4:2-re kikaptak hazánk náluk is jobb fiaitól...
Jelzem, 2010-ben is „nullás” volt az uruguayi csapat, ám makulátlan nem, mert a dél-afrikaiak 3-0-ás és a mexikóiak 1-0-ás legyőzése előtt gól nélküli döntetlent ért el az együttes a franciákkal szemben. Viszont ilyen kezdés után mind ötvennégyben, mind nyolc évvel ezelőtt bejutott a legjobb négy közé.
Három és fél millió lakossal, alig több mint negyven ezer igazolt labdarúgóval. (Összehasonlításképpen: Brazíliában kétmillió regisztrált futballista van.) Igaz, annak a negyven ezernek a jó része nem csupán kinevezett labdarúgó. Raduly József, aki éppen ötvennégyben mutatkozott be az 1956-ban a bécsi Rapid elleni 9:2-vel Közép-európai Kupa-győztes, 1957-ben bajnok és újból KK-nyertes, majd 1958-ban BEK-elődöntős, a Népstadionban rendezett slágermeccseire rendre 90-100 ezer nézőt vonzó Vasasban, napjainkban azt emlegeti: „A mostani NB I-es mezőny tagjai legföljebb pajkosnak mondhatják magukat, játékosnak nem.”
Az uruguayiak meg folyamatosan nevelik a labdarúgó-generációkat, így büszkeségükben sem kell megrekedniük ötvennégynél. Nálunk hovatovább már hatvanhatot sem emlegetik, a 3:1-es magyar–brazil ellenére sincs Albert-, Bene-, Farkas- vagy Mészöly-akadémia.
Igaz, ha más akadémia van is, valójában semmi sincs. Uruguay nem kap gólt, de honfitársaink haladnak az U0-ás meg az A0-ás pályán.
Egyik sem vezet sehova.
