Előfizetés

Razzia több helyszínen - Orgazda-hálózatra csapott le a rendőrség (videó)

Publikálás dátuma
2018.06.26. 09:53
Fotó: Shutterstock

Nemzetközi együttműködés keretében számolták fel egy gépjárművek illegális értékesítésével foglalkozó csoportot – írja a police.hu.

A beszámoló szerint egy 48 éves budapesti, egy 42 éves alibánfai, egy 46 éves nagybörzsönyi, egy 59 éves és egy 45 éves kecskeméti, valamint egy 19 éves abaújszántói férfi ellen indult eljárás orgazdaság gyanúja miatt. Úgy vélik, a férfiak 2017-ben három nagyértékű, eredetileg szlovák honosságú autó Magyarországon történő illegális értékesítésével hozhatók összefüggésbe. A gyanú szerint a Szlovákiában lízingelt járműveket, még a pénzügyi konstrukció futamideje alatt, hamis tulajdonjogot igazoló okiratok felhasználásával Magyarországon forgalomba helyezték, majd értékesítették magánszemélyek részére.

A KR Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály, valamint a Pest Megyei és a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szlovák rendőrökkel és az EUROPOL szakembereivel tartottak összehangolt akciót. Az intézkedésekre Budakeszin, Vácott, Kecskeméten és Budapesten egyidejűleg került sor, ezek eredményeként pedig több személyt is előállítottak.

A nyomozók a házkutatások során adathordozókat, mobiltelefonokat, valamint iratokat foglaltak le. A három illegálisan értékesített autót a hatóság már korábban lefoglalta Magyarországon. A szlovák rendőrök négy gyanúsított ellen folytatnak büntetőeljárást az üggyel összefüggésben.

Tóból vontattak ki egy autót Nagycsécsen

Félig vízbe csúszott egy autó Nagycsécsen, egy tónál – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

A helyszínre riasztott tűzoltók rögzítették az autót, majd kiemeltek belőle és partra vittek egy embert, aki derékig a vízben volt. A járművet kivontatták a tóból.

Megszökött két rab a Márianosztrai Fegyházból

Publikálás dátuma
2018.06.25. 19:22
Illusztráció: Shutterstock
Néhány órán belül elfogták a Márianosztráról hétfőn, munkavégzés közben elszökött két rabot, aki  Márianosztrai Fegyház és Börtön mellett működő gazdasági társaság területén dolgozott - tájékoztatta a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BvOP) szóvivője az MTI-t.

Orosz Zoltán elmondta, hogy a két férfit a váci vasútállomáson fogták el a rendőrök.

A szóvivő korábban azt közölte, hogy a fogvatartottak a börtön reintegrációs foglalkoztatási programjában vettek részt a Pest megyei településen, és a déli órákban a munkavégzés helyszínéről szöktek meg. A büntetés-végrehajtási intézet és a rendőrség azonnal megkezdte a 29 és a 30 éves férfi felkutatását.

A BvOP az esettel kapcsolatban belső vizsgálatot indított.