orvvadászat;orvvadászok;

2018-06-26 19:49:00

Száz vadat lőttek le az elfogott orvvadászok (videó)

Több hónapon át két vadásztársaság területén is illegálisan vadászott két férfi, mígnem a rendőrök mindkettőjüket, és segítőjüket is elfogták - számol be a police.hu. Közel száz vadat ejtettek el ez idő alatt.

A nyomozás adatai szerint egy 61 éves győri és egy 32 éves, Győr-Moson-Sopron megyei községben élő férfi decembertől júniusig több alkalommal illegálisan ejtett el vadakat két dunántúli vadásztársaság területén. Az elkövetők az adott területre vonatkozó vadászati jogosultság nélkül lőttek le közel száz vadat, melyeknek vadgazdálkodási értéke több millió forint. A vadászati szabályokkal ellentétben az elejtés helyén egyik állatot sem zsigerelték ki, valamint a tetemeket nem látták el vadazonosítóval, hanem eltulajdonították azokat. Tevékenységüket egy Veszprém megyei községben élő 32 éves férfi is segítette.

A pápai rendőrök június 20-án hajnalban összehangolt rendőri akció keretében Gic egyik utcájában fogták el a 61 éves és a 32 éves elkövetőket. Gépkocsijukban egy - vadazonosító és zsigerelés nélküli - őzbak, illetve egy muflon jerke tetemét találták. Az autó utasteréből egy vadászkutya és a két férfi fegyverei is előkerültek, lőszerhüvelyek és egy - tiltott vadászati eszköznek minősülő - céltávcsőre szerelhető éjjellátó társaságában. A rendőrök mindkettőjüket előállították a Pápai Rendőrkapitányságra, majd otthonában elfogták az őket több alkalommal is információval segítő Veszprém megyei 32 éves férfit is.

A nyomozók a 61 éves férfit többrendbeli orvvadászat és lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt, a 32 éves Győr-Moson-Sopron megyei lakost többrendbeli orvvadászat bűntett segédletének valamint orvvadászat és lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt, míg harmadik társukat bűnsegédként elkövetett többrendbeli orvvadászat és lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették. A gyanúsítottak jelenleg előzetes letartóztatásban vannak.

A rendőrök a gyanúsítottaknál végzett házkutatások alkalmával agancsokat, trófeákat, készpénzt valamint összesen 160-180 kilogramm fagyasztott és füstölt vadhúst, húskészítményt, belsőséget foglaltak le.