Már réges-régen nem volt érvényes Gary Lineker hajdani – de még néhány napja is felújított – mondása, mely szerint a németek mindig nyernek, hiszen a 2000-es és a 2004-es labdarúgó Európa-bajnokságon ugyanúgy negyedik lett csoportjában a német válogatott, mint most a vb-n, ráadásul azon a két Eb-n egyaránt nyeretlen maradt, sőt az utolsó meccsén gyakorlatilag a portugál, majd a cseh B csapattól kapott ki.
Ezúttal Dél-Korea a volt a végzetes ellenfél.
Igaz, a kettő között felnőtt Németország legragyogóbb generációinak egyike, amely 2014-ben nemhogy elhódította a világbajnoki címet, de minden idők első számú eredményét produkálta a házigazda brazilok 7-1-es legyőzésével. Az a siker még a berni csodát, az 1954-es nyugatnémet–magyar döntő 3:2-jét is megelőzte.
Most meg itt a legteljesebb alászállás. Pardon, a legteljesebbet javítom, mert a berni döntő másik résztvevője már mióta hol van! Ám az kétségtelen, a formán kívül lévő német együttest az előző, a svédek elleni találkozón is csak Szymon Marciniak, az erkölcs lengyel sereghajtója és a hasonló moralitású játékvezetői team mentette meg. (Korrekt ítélkezés esetén Toni Kroos káprázatos gólja mit sem ért volna. Amúgy nem tudom, melyik a nagyobb: a meglepetés, amelyet a németek kiesése vagy az undor, amelyet a „korszerűsített” bíráskodás okozott.)
A széteső válogatottat szétszedik hazájában. E rovat ma akár így is megjelenhetne: Zúg a Rajna. Íme, néhány főcím a német lapok internetes kiadásaiból: „Történelmi szégyen” (Die Welt); „Sír a világbajnok! Löw tanácstalan legénységének blamázsa” (Focus); „Nem érdemeltünk többet” (Bild); „Német szerencsétlenség Kazanyban” (Ruhr Nachrichten).
Maradjunk annyiban: a futballt huszonketten játsszák, és nem mindig a németek nyernek.
