Sebes György: Elveszett családtagok

Publikálás dátuma
2018.06.30 09:04
AZ ELSŐK - A nagy generáció bemondói – Takács Marika, Lénárd Judit, Tamási Eszter és Varga József – együtt
Fotó: /

A budapesti Szent István park egyik épületén emléktábla idézi, hogy ott lakott egykor a neves rendező, színigazgató, Kazimir Károly és az egykori tévébemondó, Takács Marika. Kerek évfordulójuk van az idén. Kazimir 90 éve született, felesége 80 lenne. A néhány hete megtartott koszorúzáson Gálvölgyi János emlékezett rájuk, joggal, hiszen mindkettőjükkel sokat dolgozott együtt. Többek között arról is beszélt, hogy Takács Marika egy ma már nem létező műfaj kiemelkedő képviselője volt. Hiszen akkoriban a tévébemondó mindenhol szinte családtagnak számított. Jelképezték egyúttal a magyar tévézés talán legszebb korszakát.

AZ ELSŐK - A nagy generáció bemondói – Takács Marika, Lénárd Judit, TamásiEszter és Varga József – együtt

AZ ELSŐK - A nagy generáció bemondói – Takács Marika, Lénárd Judit, TamásiEszter és Varga József – együtt

Nem véletlen, hogy még napjainkban is érdeklődésre tart számot egy-egy velük kapcsolatos hír. A közelmúltban például arról értesülhettünk, hogy valaki visszaélt Kudlik Júlia nevével. A Facebookon indított egy oldalt az egykori tévés nevében, aki viszont - mint utóbb kiderült - nincs is fenn a közösségi oldalon. Kudlik még a rendőrségre is elment, végül egy informatikus segített: törölte az álprofilt. Ugyanebben az időben egy másik régi bemondóról is írtak. Megtudhattuk, hogy Baleczky Annamária mostanában egy budai idősotthonban él, miután többször beteg volt, férje meghalt, senkije sem maradt.

Morfondírozhatnánk azon, törvényszerű-e, hogy ma már nincs szükség a tévézés egykori sztárjaira. Tény, azok a többnyire fiatal hölgyek és urak, akik valaha naponta feltűntek a képernyőkön és - általában - közszeretetnek örvendtek, mára megöregedtek, sokan közülük nagyon fiatalon meg is haltak. A korszerűnek mondott televíziózásban pedig másfajta egyéniségekre van szükség, nem a klasszikus értelemben vett bemondókra, hanem műsorvezetőkre, leginkább olyanokra, akik képesek teljesíteni a közönség szórakoztatásának kliséit. De azért érdemes emlékezni a régiekre, akik kiválóan teljesítették a korukban megkívánt és elvárt feladatokat, miközben valóban műfajt teremtettek.

Kivételesen engedtessék meg, hogy a bemondók felidézésekor személyes emlékekre is támaszkodjak. 1973-tól dolgoztam az egykori Magyar Televízióban, a híradóban, kezdetben a fő munkám az volt, hogy ötperces híradást készítettem, amit a napi adás kezdetekor a bemondók olvastak fel. Az volt a szabály, hogy fél órával a kezdés előtt át kellett adni a híreket, hogy - ha kell - megbeszélhessük a kérdéseiket, egyeztethessük például az idegen nevek kiejtését. Így aztán alkalmam volt megismerni ezeket a valódi egyéniségeket és munkamódszerüket.

A "hőskorszak" két bemondójával már nem találkozhattam. Egyikük Lénárd Judit, aki eredetileg színész volt, aztán került a tévébe, többek között a Delta kezdeti műsorait - is - vezette. 1970-ben, mindössze 42 évesen döntött úgy, hogy nem akar tovább élni, miután gyógyíthatatlan betegséget diagnosztizáltak nála. Hódos Judit még fiatalabban, 35 évesen halt meg: egy forgatásról hazatérőben a négytagú stáb autója vonat elé hajtott egy kereszeteződésben: senki sem élte túl. Ő eredetileg rádióbemondó volt, aztán ment át a tévébe, s kitartó munkával elérte, hogy a Híradó első női műsorvezetője (is) lehetett.

Igazi élmény volt viszont együtt dolgozni az első nagy bemondó-generáció többi tagjával. Takács Marikával, a közvetlen és barátságos emberrel. Remek humora volt, miközben a munkában - természetesen - nem ismert tréfát. Tamási Eszter egészen más volt. Az esetek többségében sosem érkezett meg pontosan, ha megjött, akkor is számtalan elintéznivalója akadt még. Adásra ugyan mindig készen lett, de közben sokasodtak az operatőrök, adásvezetők, hírszerkesztők ősz hajszálai. Kudlik Júlia maga volt a tökéletesség. Kész sminkkel, frizurával, felkészülten várta a műsort, a híreket pedig értőn és remekül olvasta. Akárcsak Kovács P. József, aki azonban gyakran éreztette a környezetével, hogy szakmailag és egyéb tekintetben is fölöttük áll. Mint híradós bemondó sem volt barátkozó típus. Ellentétben Varga Józseffel, aki közvetlen, kellemes ember volt. Ő is a bemondók nagy generációjához tartozott, s egy idő után híradós műsorvezető lett. Savanyú Jóskának hívták, noha ez a név nem jellemezte: mindig naprakész volt, remek humorral.

A bemondók második generációja már kitaposott utakon haladhatott, de a munkájukhoz valamennyien hozzá tudtak sokat tenni saját egyéniségükből is. Kertész Zsuzsa, aki szintén a rádiót hagyta ott a tévéért, művelt volt, okos és profi. Nem véletlen, hogy utóbb az orosz tanári diploma mellé még pszichológus is lett. Berkes Zsuzsa, aki úgy volt bemondó, hogy mindig is hétköznapi embernek tűnt, egynek közülünk. Endrei Judit, aki egy vidékről közvetített műsorban tűnt fel, aztán gyorsan Budapestre került, teljesen megérdemelten. A nagy elődök méltó társa, majd utóda lett. Bay Éva, aki állandó vidámságát a képernyőn is megőrizte. Aztán jöttek a még fiatalabbak, Baleczky Annamária, Szádvári Gabriella - akinek egy szerencsétlen lopási ügye miatt kellett távoznia -, valamint Hajas Ilona. Az ő szépsége még az egyébként sem csúnya társaságból is kiemelkedett, de ehhez szerencsétlen sors párosult. Mindössze 38 éves volt, amikor egy súlyos betegség elvitte őt.

Az RTL Klubon megy mostanában egy műsor, már több sorozatot megélt: Keresem a családom. Ez a cím ráillene a jó néhány éve elveszett családtagokra, a bemondókra is. Ám őket ma már hiába keressük. Egykor a szó valódi értelmében tündököltek, napjainkra pedig maradt a nosztalgia. De jó, hogy ismerhettük őket.

Szerző
Témák
bemondó
2018.06.30 09:04

Quando, quando, örökké

Publikálás dátuma
2018.09.23 22:02

Fotó: AFP/TOSCANIALINARI/ROGER-VIOLLET/
Kétséget kizáróan minden idők legnépszerűbb nemzetközi slágereinek egyikét alkotta meg az idén nyolcvanéves Tony Renis és a 2009-ben elhunyt szövegíró, Alberto Testa a hatvanas évek elején. A dalt az 1962-es San Remo-i fesztiválon adta elő a zeneszerző, és – ilyen az élet – nemhogy nem nyert, de még a dobogóra sem került fel vele. A quando, quando, quando a viszonylag szerény negyedik helyet szerezte meg, hogy aztán olyan hírességek dolgozzák fel, mint – mindjárt hatvankettőben – Pat Boone és Caterina Valente, majd hatvanháromban Connie Francis, továbbá – egyaránt hatvannyolcban – Cliff Richard és Engelbert Humperdinck. Az adaptációknak immár se szeri, se száma, a kompozíció legalább tizenkét filmben hangzott fel azon túl, hogy 1962-ben helyet kapott Dino Risi kultikus olasz mozidarabjában, a Vittorio Gassman és Jean-Louis Trintignant főszereplésével forgatott Előzésben.
Renist többszörösen kárpótolta az élet: a komponista-énekes a következő évben megnyerte a San Remo-i dalversenyt, ráadásul azzal a számmal, amelyért – ha önéletrajzi ihletésű volt – irigyelni lehetett a szerzőt. A nóta első két sora ugyanis úgy szólt, hogy "szinte nekem teremtettek, festettek, Claudia, / de bevallom, a legjobban most Nadiáért vagyok oda..." (Később szó esett Lauráról, Giuliáról is.) A szerzemény címe az volt: Uno per tutte, azaz Egy mindenkiért, ám a tutte csak nőkre vonatkozhat, különben Uno per tutti lenne a szöveg. Ami pedig a Quando, quando, quandót illeti, e sláger máig él, s azon kivételes külföldi számok közé tartozik, amelyekről – a bevett magyar változat ellenére – mindenki tudja, hogy nem hazai darab, annyit játsszák napjainkban is az eredetit és a megannyi angolszász feldolgozást.
Itthon először Sárosi Katalin négyszámos kislemezére került fel a magyar variáció Tardos Péter szövegével: "Mikor jössz már énfelém?" A korong megjelenése idején – 1963-ban - Sárosi már nem volt csitri – harminchárom évet számlált –, de a legfelkapottabb táncdalénekesek közé tartozott; előző kislemezének két dalát a takarítónőktől a minisztériumi osztályvezetőkig mindenki dúdolta. Az egyikben azt kérdezte: "Ugye, te is akarod komolyan, igazán?" A másikban meg bátorította az idősebb korosztályokat, hogy "rajta, öregek, nagymamák, a charleston újra sikk!"
E dalok nyilvánvalóan már a megfelelő intelmek figyelembe vételével készültek, 1961-ben ugyanis tíz százalékkal csökkent idehaza a lemezeladás, s az illetékesek ezt részint a gyártás lassúságának, részint a nem eléggé igényes könnyűzenei kínálatnak tulajdonították. "Íme, néhány kívánalom a táncdalok előadóival szemben: kerüljék az olcsó, bombasztikus hatásokat, ízlésesen, belső érzéssel tálalják a számokat, ne utánozzanak, ne éljenek bevált sablonokkal" – javasolták. S nemsokára már elégedetten állapították meg: "Kevesebb az utánérzés, az enerváltság, a bántó torokhang az előadásban, s több az egyéniség a hangszerelésben, az összhang megteremtésében. A szövegben még nem számottevő a javulás, de úgy látszik, ebben hosszabb időre és főleg írói közreműködésre lenne szükség." Ezzel együtt leszögezték: "A következő tervnegyedév igényes tánczene-ellátása biztosítva van."
Hogy mi volt az 1961-et követő választékban? Például a Gézengúz (előadta: Gergely Ágnes és Koncz Zsuzsa), az Ó, Serenella (Németh Lehel), az Egy esős vasárnap délután (Mikes Éva) vagy a Hold ragyog a Dunán (Szántó Erzsi és a Stúdió vokál). Itáliában nem akadt hasonló központi ajánlat, a brazíliai Santosban született Testa mégis sorra írta a slágereket a Carinát éneklő Corrado Lojaconónak, a Renatót előadó Minának, a Quello sbagliatót búgó Bobby Solónak, a Non pensare a me-t tolmácsoló Claudio Villának, és lefordította Frank Sinatra védjegyét, a My Way-t (A modo mio) Patty Pravónak.
Itthon a Quando, quando, quandóval az Előzés is megérkezett. A filmet ugyanúgy 1963-ban mutatták be minálunk, ahogyan magyarra átültették Tony Renis örökzöldjét. Nem az ebből fakadó hosszas hiány miatt dúdolták hát oly sokan, hogy "mondd csak, meddig-meddig várjak..."
2018.09.23 22:02

Etető – Nívódíjas magasiskola

Publikálás dátuma
2018.09.23 20:36

Fotó: /
Tévedni emberi dolog. Szolgálni pedig a jelek szerint kötelesség. Vagy legalábbis jól felfogott érdeke a hatalom embereinek. Ha nem tennék, még a végén körön, netán NER-en kívül találnák magukat és az szörnyű lenne. Ne kárhoztassuk tehát a parlament alelnökét a következő mondatáért. "Szellemi újdonságot tartalmazó termékek, eljárások, szolgáltatások révén van remény arra, hogy Magyarország erős országgá, a magyarság erős nemzetté válhasson." (Ha ugyan már nem az, legalábbis a Legfőbb Vezető képzeletében, mert őt hallgatva ez bizonyosságnak látszik.)
Latorcai Jánostól egy nagyszabású parlamenti ünnepségen volt hallható az imént idézett gondolat. Hűen az alkalomhoz, amikor 51 terméknek és szolgáltatásnak adták át az Érték és Minőség Nagydíjat, s kiosztottak életmű- és nívódíjakat is. Csupa olyanoknak természetesen, akik a jelenlegi rendszer szolgálatával kiérdemelték. Egykor Magyar Termék Nagydíj volt eme elismerés neve, de akkor még nyilván olyanok is hozzájuthattak, akik netán rendszertől függetlenül értékeket hoztak létre.
Ami pedig témánk szempontjából lényeges, kommunikációs nívódíjat vehetett át három tévécsatorna illusztris képviselője is. Jutalmazták a közmédia hírszolgáltatásának alkotógárdáját, a TV2 Média Csoport Zrt. hírműsorait és azok alkotóit, valamint az Echo TV hír- és hírháttér műsorait, valamint készítőit. Jól kiválogatták őket, szinte nem is maradt ki senki, aki hívebben szolgálná Orbán Viktort és csapatát (értsd: a nemzetet). A megújult Hír TV még fájdalmasan hiányzott a listáról, de oly rövid idő telt el, mióta visszatértek az akolba és szakítottak a nemzetellenes tévésekkel, hogy nagyon átlátszó lett volna máris díjazni őket.
Aki ott volt a Parlamentben, láthatta az érintett csatornák prominenseit is. Az Echo TV képviseletében mindjárt Mészárosné Kelemen Beatrix igazgatót. Aki nem más, mint a magyar sajtó jelentős részét immár magáénak tudó Mészáros Lőrinc - a miniszterelnök barátja, de nem strómanja - felesége. A TV2 nevében ketten vitték a díjat. Kökény-Szalai Vivien hírigazgató - aki bulvárlapok szerkesztése és bulvárkönyvek megírása után került e tisztségbe -, valamint Gönczi Gábor. Utóbbi a hírműsor egyik arca, aki a múlt héten az Európai Parlament vitája után Orbán Viktor nagy győzelméről számolt be. Imigyen konferálta ugyanis fel az anyagot: "Európa-szerte Orbán Viktort éltetik a közösségi oldalakon. Bár az Európai Parlament megszavazta a Magyarországot elítélő Sargentini-jelentést, a sikert mégis a magyar miniszterelnök érte el". Az egykori köztévé ilyen sztárokat nem tudott felvonultatni. Még Németh Lajos meteorológus fájától messze esett kisfia, Balázs sem volt ott, pedig ő mindig kapható pártunk és kormányunk fényezésére.
Ám ezúttal nem volt szükség erre, hiszen csak a szűkebb brancs kiválasztottjai vettek részt a fényes ünnepségen, élükön a már említett Latorcai alelnökkel. Akinek tévedéséről, netán emlékezetkieséséről is ideje szót ejteni. Hacsak azt nem feltételezzük, hogy szándékosan tett úgy, mintha csupa szellemi újdonsággal találkozott volna a kitüntetetteknél, vagyis például a három tévécsatorna hírműsoraiban. A szinte nem is létező KDNP oszlopos tagja ugyanis már 75 éves, tehát hosszú ideig élt az egykori, ma már csak átkosnak mondott rendszerben is. Bizonyára volt alkalma akkor is hallgatni-nézni hírműsorokat (még ha nem is volt nagy választék belőlük), s talán észrevette azt is, hogy e hírműsorok annak idején gyakran fényezték pártunkat és kormányunkat. Mint ma. Csak akkor még más előjelű volt az a párt és az a kormány, de a kiszolgálása azóta sem változott (pontosabban: egy idő után több médium visszatért oda, amivel - hittük - a rendszerváltáskor végképp szakítottunk). Így hát az M1, a TV2, vagy az Echo TV hír- és politikai háttérműsorait aligha lehet "szellemi újdonságot hordozó termékekként" értékelni. Az viszont igaz, hogy ezek minden pillanatban erősítik azt a képzetet, hogy Magyarország erős ország, a nemzet is az, tehát minden ok megvan rá, hogy dicsfény vonja be a vezetőket, mindenekelőtt Orbán Viktort.
Az persze még kérdéses, hogy mindezt lehet-e minőséginek tekinteni és valóban értéket teremtenek-e, akik ilyen keretek között készítenek hírműsorokat. Az nem lehet kétséges, hogy a megrendelőknek tetszik, amit látnak. És azt a dicsőséget se vonjuk el tőlük, hogy amit együttesen - propagandisták és műsorkészítők - előállítanak, az az etetés magasiskolája. Ezeknek az embereknek a vállán óriási felelősség nyugszik. Hiszen az ország jelentős részén csak a köztévé - nevezzük még mindig így, ha nem is az - csatornái, valamint a TV2 látható, az RTL Klub mellett. Nekik kell tehát ellensúlyozniuk az érdemi tájékoztatást, képviselniük a mindenkori hivatalos vonalat, de úgy, hogy a majdani választókat meggyőzzék, az a helyes, amit pártunk és kormányunk tesz. Bármi is legyen az. Lássuk be, ez embert és kommunikációt próbáló feladat, de a hatalom kiszolgálói helytállnak. A nívóról persze lehet vitázni, de ha egyszer nívódíjnak hívják az elismerést, nincs mit tenni.
Méltó kezekbe kerültek tehát a kitüntetések. Elégedettek lehetnek a fő-fő etetők is. A nézőkkel meg nem kell törődni. Különben is, még működik a távkapcsoló.
2018.09.23 20:36