Franciaország;fiatalok;Macron;

2018-06-28 16:47:00

Befogják a francia fiatalokat

A most felnövő francia nemzedék tagjai nem biztos, hogy Emmanuel Macron feltétlen hívei lesznek szavazatra jogosult állampolgárként, igen népszerűtlen ugyanis a fiatalok körében a francia elnök terve, amely minden 16 éves fiatalt ún. nemzeti szolgálatra kötelezne.

Macron korábban a kötelező sorkatonasághoz hasonló gondolatot dédelgetett – írta a BBC –, ám ennek egy sokkal finomabb változatát lengette be a kormány csütörtökön. A tervek szerint a fiatalokra egy hónap kötelező „gyakorlat” vár – korrepetálhatnak, különböző szervezeteknek segíthetnek, de akár a rendőrségnél, a hadseregnél vagy a tűzoltóságnál is jelentkezhetnek – amely a nemzeti összetartozás érzését hivatott erősíteni, s a kormány reményei szerint a fiatalok mindeközben felelősségteljes állampolgárokká válnak.

A program második része már nem kötelező, de aki kedvet érez hozzá, az akár egy évig is önkénteskedhet. A brit híróriás beszámolója szerint külön bátorítják a kamaszokat, hogy ez idő alatt olyan területen helyezkedjenek el, amely kapcsolódik a nemzetvédelemhez- és biztonsághoz, de ha szociális területen tevékenykednének, annak sincs akadálya.