kapus;labdarúgó-válogatott;Bogdán Ádám;

2018-06-29 07:56:00

Bogdán Ádám már tudja, hol folytatja

A Liverpool és a magyar labdarúgó-válogatott kapusa ezen a nyáron biztosan klubot vált. Habár testvérével üzleti vállalkozásba kezdett, továbbra is marad a futballpályán.

A 30 esztendős kapus nehéz időszakon van túl, az elmúlt másfél évben ugyanis sérülés miatt nem védhetett. Kipróbálta magát a sportpályán kívül is, ám egyelőre biztosan tudja, hogy játszani szeretne – a visszatérésre viszont már nem a legendás angol klub színeiben lesz lehetősége. Bogdán Ádámmal a lapunk munkatársaival közös, Liverpooli teadélután elnevezésű rendezvény után beszélgettünk.

- Ugorjunk vissza néhány hetet az időben: árulja el, milyen érzésekkel utazik egy magyar játékos a Bajnokok Ligája döntőjére úgy, hogy ugyan tudja, hogy nem fog játszani, de mégis az egyik résztvevő klub kötelékébe tartozik?

- Nagyon érdekes élmény volt. Eleve egész sok időbe telt felfogni vagy elhelyezni, hogy megsérültem, ezáltal már nem voltam kerettag a BL-ben. Érezhettem volna úgy is, hogy nem vagyok része a dolognak, de mégis ott voltam a csapattal, aztán egyszer csak arra eszméltem, hogy én is ott sétálgatok a többiekkel a füvön Kijevben. Nyilván sajnáltam, hogy nem volt esélyem játszani, másrészt tudva, hogy sérült voltam, hatalmas élmény volt, hogy az egyik finalista klub kötelékében a helyszínen lehetek és ugyanazt a melegítőt viselhetem, mint a többiek.

- Ha valaki, kapusként ön igazán együttérezhetett a fináléban hibákat vétő Loris Kariusszal.

- Teljes mértékben átérzem a helyzetét, a döntő után próbáltam is vigasztalni őt, noha abban a szituációban azért tudjuk, hogy nem lehet olyan nagy okosságot mondani. Szimpátiával gondolok rá, sajnáltam, amiért így alakult az az este.

- Az új idényben is posztriválisok lesznek? Bogdán Ádám Liverpoolban folytatja?

- Máshol folytatom, éppen a napokban hoztam meg az ezzel kapcsolatos döntést. A hivatalos bejelentésig viszont nem árulnám el, mi lesz a következő állomás.

- Nem sok magyar kapus mondhatja el magához, hogy a Liverpool alkalmazásában állt – könnyen meghozta a döntését, nem volt nehéz elengedni ezt a történetet?

- Lehet, hogy később máshogy gondolom majd, de jelen pillanatban csak arra tudok koncentrálni, hogy védjek, ez pedig egyértelműen nem adatik meg Liverpoolban. Innentől kezdve nem úgy fogom fel ezt a dolgot, hogy a nagy Liverpoolt hagyom el, hanem úgy, hogy ez a klub nem adja meg a lehetőséget arra, hogy védjek.

- Harminc éves, 16 hónapnyi kihagyás után tér vissza, így biztosan buzog önben a tettvágy. Fizikailag rendben van?

- Most úgy érzem, hogy igen. Februárban elkezdtem tréningezni, a bajnokság végéig edzettem, visszanyertem az erőmet, rendben vagyok. Az már más kérdés, hogy meccset nagyon régóta nem játszottam, de bízom benne, hogy hamarosan ennek is eljön az ideje.

LIVERPOOLI TEADÉLUTÁN Bogdán Ádámmal lapunk munkatársai,Körösi Ivett (középen) és Csepelyi Adrienn beszélgettek a rendezvényen

LIVERPOOLI TEADÉLUTÁN Bogdán Ádámmal lapunk munkatársai,Körösi Ivett (középen) és Csepelyi Adrienn beszélgettek a rendezvényen

- A hosszú kihagyás után új helyen kezdi újra a pályafutását – mit érhet még el játékosként, mit szeretne elérni a pályán?

- Én azt gondolom, hogy ebben még minden benne van. Érzem, hogy elmúltam harminc éves, néha már nem tudok ugyanolyan könnyedséggel edzeni, mint mondjuk 20 évesen, de azért nem 40 vagy 45 vagyok, tehát azt gondolom, hogy van még bőven a pályafutásomból. A legfontosabb, hogy az edzéseken tovább fejlődjek és hogy védhessek.

- Ezekben a napokban zajlik a világbajnokság, Németország világszenzációt okozott azzal, hogy címvédőként kiesett. Mi a véleménye erről? Követi a tornát?

- Lehetett érezni, hogy a németeknél valami nem stimmel, eléggé határozatlan volt a játékuk. Döbbenetes eredmények minden vb-n vannak, egyelőre nyögvenyelősnek tűnik a spanyolok is, érdekes lesz, hogy a nagy válogatottak közül ki tud majd hamarabb átlendülni a kezdeti nehézségeken. Az angolokat figyelgetem azért, az argentinokat megszerettem kicsit, hogy kis szerencsétlenkedéssel, de nagy küzdéssel továbbmentek. Drukkolok nekik, bár nem hiszem, hogy sokáig jutnak.

- Az öccsével üzleti vállalkozásba kezdtek, a tavasszal például egy önök által jegyzett kézműves sörmárka is megjelent a piacon. El tudja képzelni, hogy hamarosan befejezi futballistaként és a sportpályán túli életére koncentrál?

- A sérülésem miatt kihagyással töltött időszakot igyekeztem tudatosan kihasználni és nem belefordulni abba, hogy hosszúra nyúlik a visszatérésem, vágytam rá, hogy legyen egy picit más dolog is az életemben a futball mellett. Megvolt a lehetőségünk rá, hogy az öcsémmel kidolgozzunk valami újat, valami érdekeset, ezt a munkát nagyon élveztem is. Teljesen más tapasztalat volt ez, mint a futball, sokat lehet belőle tanulni, de ezt átadom az öcsémnek. Ismét futballozni szeretnék.