Antiszemitizmus, meglepetéssel

Publikálás dátuma
2018.06.28 19:16
FOTÓ: VAJDA JÓZSEF
Fotó: /
Csaknem húsz év után átfogó kutatás készült a magyarországi zsidóság helyzetéről.

A megkérdezettek 61 százaléka egyetért azzal, hogy a házasság szempontjából nincsen semmi jelentősége annak, hogy valaki zsidó vagy nem az, harmaduk pedig egyenesen azt szeretné, ha több vegyes házasság lenne zsidók és nem zsidók között. Valamennyivel többen vannak azok, akik úgy gondolják, hogy a zsidóság kisebbsége megőrzi identitását, de a többség beolvad majd (43 százalék), mint azok, akik szerint erősödni fog a zsidó öntudat. Attól elenyészően kevesen tartanak, hogy a zsidóság lassanként teljesen beolvad és eltűnik.

A Mazsihisztől az EMIH-ig
A kutatás adatai és megállapításai kötet alakban is megjelentek, amit a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) folyóirata, a Szombat adott ki. Szántó T. Gábor főszerkesztő örvendetesnek nevezte, hogy a legismertebb zsidó szervezetek támogatták a kutatást, így például a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH). A támogatók között van – egyebek mellett – Ronald S. Lauder alapítványa és a Szochnut is.

Csaknem húsz év telt el azóta, hogy átfogó kutatás készült Magyarországon a zsidóság helyzetéről. A csütörtökön bemutatott új felmérés vezetésére ugyanúgy Kovács András, a Közép-Európai Egyetem (CEU) professzora kapott felkérést, mint 1999-ben. A két évig tartó munkában vezető kutatóként működött közre Barna Ildikó, az ELTE Társadalomtudományi Karának docense.

A tragikus történelmi múlt következtében – a vidéki zsidóság túlnyomó részét elpusztították a vészkorszakban – a magyarországi zsidók elsősorban a fővárosban élnek. A kutatás feltűnő jellegzetességként említi, hogy a zsidóság körében a budapesti lakossághoz viszonyítva is kiemelkedően magas az iskolai végzettség: a diplomások aránya 78 százalék. A mai zsidó népesség jelentős részének magasabb a végzettsége, mint a felmenőié volt. Az iskolai végzettséggel összefüggésben magas a szellemi munkakörben dolgozók és a vállalkozók aránya. Az anyagi helyzet közvetett mutatói (vagyontárgyak, tartós fogyasztási cikkek birtoklása) az átlagot meghaladó jövedelmi szintre utalnak.

A megkérdezettek fele nem vallásos, tizede tartja be rendszeresen a vallási előírásokat. A kutatók megállapítása szerint a szülők generációjához képest lényegesen nagyobb azok aránya, akik megtartják a nagyobb ünnepeket (30 százalék). Jelentősen csökkent ugyanakkor a nem vallásosok és különösen az ateisták aránya.

A felmérésben szereplők csaknem fele a kettős – egyaránt magyar és zsidó – identitású csoportba sorolta magát. Csaknem háromnegyedük teljesen integráltnak vagy asszimiláltnak tekinthető. Identitásuk meghatározásakor viszonylag sokan (30 százalék) választották az „európai polgár” meghatározást.

Kiemelten fontos a zsidó identitás szempontjából a holokauszt emléke, bár a fiatalabb generációk esetében – mint identitásképző tényező – kisebb a súlya. A legfiatalabbaknak csupán 14 százaléka értett egyet azzal, hogy a holokausztnak a zsidó öntudat középpontjában kell állnia. Mindazonáltal a megkérdezettek 85 százaléka szerint a holokausztról többet kellene tanítani az iskolákban.

Antiszemitizmus, meglepetéssel
A kutatásban szereplők csaknem fele, 48 százaléka találkozott az adatfelvételt megelőző évben személyesen antiszemita megnyilvánulásokkal utcán vagy közlekedési eszközön. Ez magas szám, de lényegesen kevesebb az 1999-ben mért 75 százaléknál. A válaszadók csaknem ötödét szóban sértegették vagy zaklatták zsidósága miatt, valamivel több mint negyedük pedig tanúja volt ilyen eseteknek. A gyűlöletcselekményekkel foglalkozó kutatások sokszor jelezték, hogy Magyarországon ritkák a fizikai bántalmazásban megnyilvánuló antiszemita gyűlöletcselekmények. A mostani felmérés adatai is ezt mutatják: a megkérdezettek egy százaléka volt áldozata és három százaléka szemtanúja ilyen esetnek.
Annak ellenére, hogy az antiszemita megnyilvánulások száma a felmérés szerint jelentős csökkent, a megkérdezettek 55 százaléka úgy érzékeli, hogy „nagy”, további 10 százalékuk pedig úgy, hogy „nagyon nagymértékű” az antiszemitizmus az országban. Ami azt jelenti, hogy 2017-ben sokkal fenyegetőbbnek értékelték a helyzetet, mint 1999-ben.
Amikor Barna Ildikót és Kovács Andrást arról kérdeztük, hogy a felmérés melyik eredménye okozott meglepetést számukra mindketten megemlítették az antiszemitizmust, a tapasztalat és a percepció (érzet) közötti ellentmondást. Tudományos magyarázat egyelőre nincs, de Kovács András lehetőségként felvetette a közösségi média és a politikusi beszéd szerepét. A pontos okok feltárásához – mondta Barna Ildikó – külön vizsgálatra lenne szükség.
A megkérdezettek 94 százaléka úgy gondolja, hogy antiszemita az, aki szerint a zsidók semmilyen körülmények között sem válhatnak teljesen magyarokká. Szintén nagyon sokan (85 százalék) vélik úgy, hogy az is zsidóellenes, aki szerint a zsidók nem képesek beilleszkedni a magyarok közé. A minta több mint négyötöde antiszemitizmusnak tartja azt a vélekedést, hogy a „zsidók ellenségesek a keresztény hittel szemben”, vagy azt, hogy a „zsidókkal szemben nem követtek el nagyobb bűnöket, mint a kommunizmus üldözöttjei ellen”. 70 százalék szerint az is antiszemita, aki csak a németeket tartja felelősnek a holokausztért.
A mostani vizsgálatban a megkérdezettek 43 százaléka minősítette antiszemitizmusnak, ha valaki szerint a „zsidóknak felismerhető, saját tulajdonságai vannak”, míg 1999-ben ez az arány csak 35 százalék volt.

A zsidó válaszadók jobban érdeklődnek a politikai iránt és nagyobb médiafogyasztók, mint a nem zsidó diplomások. Világnézeti beállítódásaikat tekintve a zsidóság elsöprő többsége elutasítja a tekintélyelvűség, a politikai konzervativizmus és az idegenellenesség minden megnyilvánulási formáját – derül ki az adatokból. Míg a teljes népesség diplomásainak kétharmada szigorítaná a menekültek befogadását, 43 százaléka súlyosabb esetekben indokoltnak tartaná a halálbüntetést, valamivel több mint fele pedig börtönnel sújtaná a kábítószer-fogyasztást, addig a zsidóknak csak körülbelül tizede, vagy még csekélyebb része gondolkodik így.

A magyarországi zsidók sokkal nagyobb arányban sorolják magukat a baloldalhoz és a liberálisokhoz, mint a nem zsidó diplomások. A különbség a pártválasztásban is látványosan megmutatkozik – hívták fel a figyelmet a kutatók. A jobboldali pártokat elenyésző számú megkérdezett támogatta, míg a liberális és baloldali pártok támogatói a minta felét tették ki. Az viszont az összes pártból való kiábrándulást jelzi, hogy a megkérdezettek között a Magyar Kétfarkú Kutya Párt bizonyult a legnépszerűbbnek (18 százalék). A pártot nem választók aránya (21 százalék) hasonló nagyságú volt, mint a általában a budapesti diplomások között.

A zsidó szervezetek politikai szerepvállalásáról a válaszadók többsége (66 százalék) azt gondolja, jó lenne, ha a zsidóság képviselői a kormány minden fontos döntéséről véleményt nyilvánítanának. Harmaduk ellenben úgy véli, csak a zsidósággal kapcsolatos témákban kellene állást foglalniuk. Teljesen egységesek voltak a megkérdezettek abban, hogy a zsidó szervezeteknek nemcsak őket – és főleg nemcsak a vallásos zsidókat – hanem minden kirekesztett társadalmi csoportot képviselniük kell.

Így készült
A kutatás során 1879 kérdőíves interjút vettek fel. Az interjúalanyokat a kérdezők személyesen keresték meg, az adatfelvételt a Medián munkatársai végezték. A hólabda eljárással kialakított mintába azok kerülhettek be, akiknek nagyszülei közül legalább az egyik zsidó származású vagy zsidó vallású volt, magát bármilyen értelemben zsidónak tartja és elmúlt 18 éves. A minta nagysága lehetővé tette, hogy a Magyarországon élő zsidóság valamennyi jellegzetes csoportja a statisztikai elemzéshez szükséges számban reprezentálva legyen, bár – jelezték a felmérés vezetői – valószínű, hogy a zsidósághoz jobban kötődő csoportok aránya a mintában nagyobb, mint a valóságban. Az erősen hipotetikus demográfiai becslések szerint Magyarországon mintegy 160 ezren felelnek meg a mintaválasztás kritériumainak.



2018.06.28 19:16
Frissítve: 2018.06.28 22:57

A szecessziós paraván egy másik magyar utat rejt

Publikálás dátuma
2018.09.22 15:00

Fotó: Népszava/ Vajda József
Négy év zárva tartás után megnyílt az Iparművészeti Múzeum filiáléja, a Ráth György-villa. Az Iparművészeti esetében ez viharos tempónak számít.
Egyik szemünk sír, a másik nevet – lehet az első benyomása a Ráth György Múzeum látogatójának, amely szeptember közepén A mi szecessziónk című kiállítással nyitotta meg újra a kapuit. A kétszintes villába belépőnek valóban lehet egy kicsit olyan érzése, mintha látogatóba érkezett volna Ráth György otthonába, bár ebből a szemszögből az kicsit furcsa, hogy az Iparművészeti Múzeum első igazgatójának két ebédlője is volt, hálója, fürdőszobája egy sem. Persze a múzeum nem egy teljes otthon rekonstrukciója – nem is csupán Ráth György hagyatékát mutatja be, aki a könyvtárát a tudományos akadémia hagyta, festményeit a Szépművészetire. A Ráth-villa a francia, az osztrák, a brit és a magyar szecessziót hatszáz műtárggyal, bútorokkal, festményekkel, textilekkel, kerámiákkal hozza élő környezetbe, amelyekkel az Artista stúdió időszaki kiállítása igyekszik párbeszédbe keveredni. A Vörös ruhás nő – Rippl-Rónai József falikárpitja, amelyet felesége, Lazarin Baudrillon szőtt meg – ebben fényben igazán eleven, ahogy más tárgyak is, amelyek az Iparművészeti lelakott kiállítótereiben már nem igazán hívogattak – 2007 óta a múzeum látogatószáma állandóan 100 ezer alatt maradt.
„A magyar út: nem magyaros, nem magyarkodó, egyszerűen magyar” – olvashatjuk a Kós Károly nevével fémjelzett Fiatalok Köre bemutatószobájánál –, a kiállításon találkozhatunk egy Kós által tervezett paravánnal is. A paraván persze nem mindent takar el. A villából kilépve egy másfajta magyar út fogad: a kert fűje részben letaposott, a homlokzat párkányzatának díszei sérültek. Igazán kár, hogy egy mintegy 300 millió forintos felújításba ilyen részletekre már nem futotta: a gyűjtemény mutatós, a kurátorok szakértelme megkérdőjelezhetetlen. Ám amennyiben a szecesszión nem csak stílusirányzatként, hanem a kivonulás szinonimájaként is olvassuk: a cím telitalálat. Az Iparművészeti legalább három-öt évre a Városligeti fasorban található villában húzza meg magát.
Az Iparművészeti Múzeumot 1872-ben alapították, a londoni South Kensington Museum (ma Victoria és Albert Múzeum) és a bécsi MAK nyomában harmadikként. Az alapítókat az a felismerés vezérelte, hogy az iparosodás nyomában megjelenő tömegtermékek minőségben és esztétikumban is elmaradnak a kézműipar remekeitől: a magyar múzeum nemcsak korai alapításában, gyűjteményében is jelentős, bár a kollekcióját az elmúlt negyven-ötven évben – „természetesen” pénzügyi okokból − nem tudta úgy gyarapítani, ahogy az kívánatos lett volna. A Lechner Ödön és Pártos Gyula által megálmodott Üllői úti palotája 1893 és 1896 között épült meg, 1945 és 1956 után az utolsó jelentősebb rekonstrukción 1984-ben esett át. A millecentenárium évében az Iparművészetinek nem jutott a múzeumrekonstrukciós programra szánt pénzekből, ám mégis megújulhatott a kupolaterme, felújították a kupola acélszerkezetét, új üvegtetőt kapott a központi csarnoka. 2003-ban jutott a pince szigetelésére is, amely 1976, a hármas metró megépítése óta – a talajvíz folyásának megváltozásával − rendszeresen beázott. 2000-ben, 2006-ban is napirenden volt az épület felújítása. 2011-ben kormányzati gyorssegély kellett hozzá, hogy a kupoladíszét – a lanternát – eltávolítsák, mielőtt valaki fejére esne. Az is csak a szerencsén – és az azóta is látható állványzaton múlt −, hogy a hulló tetőcserepek nem okoztak nagyobb balesetet. 2012 júniusában a mintaadó Victoria és Albert Múzeum kiállítása nyílt meg az Iparművészetiben, a verniszázson Balog Zoltán, az akkori emberi erőforrás miniszter magabiztosan jelentette ki: „a megújuló Iparművészeti Múzeum Magyarország kincseskamrája lesz, amelyet évente százezrek fognak felkeresni.” A szerényebbre szabott álom – a Victoria és Albert Múzeum ingyenes kiállításait évente 3-4 millióan keresik fel – mégis megvalósíthatónak tűnt: egy hónappal később lezárult a múzeum megújítására kiírt tervpályázat, és az intézmény akkori főigazgatója, Takács Imre joggal hihette: 2013 tavaszán elkezdődhet a rekonstrukció, ami talán három évvel később be is fejeződhet. Tévedett.
A kormány ugyanis nem a megújulást, hanem Magyarország kincseskamráját tartotta prioritásnak az Iparművészeti esetében, legalábbis abban az értelemben, hogy a múzeum gyűjteményéből az Esterházy kincsek iparművészeti tárgyait 2014-ben Fertődre irányította – állítólag a miniszterelnök, Orbán Viktor külön kérésére −, a rekonstrukcióra pedig nem ítélt meg egy vasat sem. Takács tiltakozásul lemondott, ám utódja, Cselovszki Zoltán is idézhette volna nyugodtan a döntéshozók lassúsága kapcsán Petőfi Pató Pálját: »Roskadófélben van a ház, /Hámlik le a vakolat…„Ej, ráérünk arra még!”« 2016 júliusában született meg az első kormányhatározat az Iparművészeti nagyrekonstrukciójáról, akkor a befejezés dátuma 2019. március 31-e volt. A múzeum bezárása előtt egy hónappal, 2017 augusztusában a határidőt 2021. július 30-ra tolták ki, a felújítást 1,4 milliárd forintért újraterveztették. Jelen állás szerint a műemléki rekonstrukció mellett az épülethez mélygarázs és egy új szárny is készül 25 milliárd forintból, a 3 ezer négyzetméteres kiállítótér 10 ezer négyzetméteresre bővül. Jelenleg még csak a műtárgyak elszállítása zajlik. Meglehet, 2023-at fogunk írni, mire megláthatjuk, a tervekből mi valósult meg.

A szállító

Ötmillió forintra büntette az Iparművészeti Múzeumot a Közbeszerzési Döntőbíróság, amiért egy közbeszerzési pályázatot olyan szinten szabtak az azt megnyerő cégre, hogy még az irodai ajtók színét és anyagát is meghatározták benne − írta még márciusban a Magyar Nemzet. Az ismételten kiírt, 1,4 milliárd forintos tendert végül ugyanaz a cég, a Museum Complex nyerte el. A műtárgyszállító céget 2010-ben a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága alapította azzal a szándékkal, hogy a műtárgyszállító cégek árait lenyomja. Ügyvezetőnek a múzeum alkalmazottját, Polgár Tibort tették meg. A cég 2012-ben került a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz, 2014-ben privatizálták: az ügyvezető egymillió forintért vásárolhatta meg. A jelek szerint a Museum Complex szerencséjét a szent őrült, Csontváry Kosztka Tivadar hozta meg: 2010-ben alig féléves cégként szállíthatta az isztambuli Pera múzeum nagy Csontváry-kiállítására a festő képeit, míg 2015-ben az egykori Honvéd Főparancsnokság épülete és a pécsi Csontváry Múzeum között ingáztak a szállítói hasonló célból. A Kánaánt a Liget projekt jelentheti. Mint az azóta megszüntetett napilap is írta: a Néprajzi Múzeum, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, az Iparművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, az újonnan létesülő egyéb intézmények és raktárak között több százezer műtárgy fog útra kelni. A Liget projekt gazdája, a Városliget Zrt. az elmúlt három évben hat alkalommal bízta meg a társaságot szállítási munkákkal, a teljes Liget projektre 850 milliós keretszerződést kötöttek. 

Kimazsolázták

 Mintegy négyezer műtárgyra tehető gyűjteményével Európa egyik legnagyobb bútorkollekciója található az Iparművészeti Múzeum másik filiáléjában, a Nagytétényi Kastélymúzeumban. Az egyik legértékesebb magyarországi barokk épületet – a Száraz-Rudnyánszky család egykori kastélyát – 1990-ben zárták be, miután életveszélyessé vált, és csak tíz évvel később nyitották meg újra. A több mint 300 millió forintos rekonstrukció akkor csak részben érintette a kastély egyik szárnyát, amelyben 2005-ig egy gyermekintézmény működött. 2014-ben Nagytétényből is kerültek a keszthelyi kastélymúzeumba Festetics-bútorok, míg az Esterházy-gyűjtemény bútorait 2016-ban szállították el Fertődre. A múzeum utóbbi tárlatai – Erzsébet királyné babái, hintaló-kiállítás – azt a látszatot keltették, mintha részben játékmúzeumi profilra hangolnák át az intézményt. A Nagytétényi Kastélymúzeum január közepe óta tart zárva, igaz, nyáron napközis tábornak adott helyet. Az újranyitás időpontja nem ismeretes. Az Iparművészeti idei közbeszerzési tervéből az olvasható ki: egy 48,7 millió forintos kiállítás fog itt megnyílni, ebből az összegből 22 milliót a világítástechnika tervezésére és kivitelezésére szánnak.

2018.09.22 15:00
Frissítve: 2018.09.22 18:53

A mostani nyugdíjrendszer megy a kukába

Publikálás dátuma
2018.09.21 11:00
Még a kormányközeli Századvég Alapítvány kutatása szerint is anyagi gondokkal küzd a nyugdíjasok 61 százaléka
Fotó: Népszava/ Molnár Ádám
A gyermekvállalás legyen a nyugdíj megállapításának alapja, tovább kell növelni a korhatárt - mondják a szakértők, a kormány még csak az öngondoskodást erőlteti.
A magas fizetésük után sok százezres nyugdíjat felmarkoló friss nyugdíjasok kivételével vélhetően nincs olyan idős ember vagy szakember, aki szerint minden rendben van a magyar nyugdíjrendszerrel. Arról azonban megoszlanak a vélemények, hogy mikor és merre kellene lépni a kormánynak, miközben a kabinet tagjai hátradőlve figyelik a nyugdíjakról szóló diskurzust. Az egyik legismertebb hazai nyugdíjszakértő, Simonovits András például nemrég mielőbbi változtatásokat sürgetett egy internetes tanulmányában, mások szerint ma még nem ég a ház. A Népszavának nyilatkozó Farkas András a magát "nyugdíjgurunak" nevező szakértő például úgy fogalmazott: Magyarország már 2012-től bevezette azokat a reformokat, amelyekről az oroszok, lengyelek, csehek az utóbbi hónapokban vitáznak. Azzal, hogy az 1957-ben születetteknél már 65 év a korhatár, egy szintre kerültünk a reformokban elől járó országokkal, legközelebb pedig az idős korosztály létszáma és a várható élettartam növekedése miatt 2030 után lesz újabb lépéskényszer. A „nyugdíjgurunak” is nevezett szakember szerint akkor biztosan tovább kell emelni nálunk is a korhatárt, ahogy a németek, horvátok és több skandináv állam is már 67 évre tolta ki az aktív korszak végét. - Nem tartható, hogy életünk első és utolsó 25-30 évét ellátottként éljük – érvelt a szakértő, utalva arra, hogy a fiatalok egyre később kezdenek dolgozni. A Magyar Nemzeti Bank 2016-ban közölt tanulmánya is azt jelezte előre, hogy nagyjából húsz évig lesz stabil a mostani nyugdíjrendszer, akkor biztosan tovább kell alakítani. Az addig hátralévő évek pénzügyi biztonságát egy népszerűtlen lépéssel teremtette meg az Orbán-kormány. Amikor ugyanis a 3 ezer milliárd forintos addigi befizetések lenyúlásával egy tollvonással megszüntette a kötelező magánnyugdíjpénztári rendszert, egyben visszaterelt az állami kasszába évi 350-400 milliárd forintnyi nyugdíjjárulékot. Azóta azonban nehezen követhető a hatalom szándéka. Varga Mihály pénzügyminiszter épp a héten erősítette meg, hogy jövő júliustól újabb 2 százalékkal kurtítják meg a jelenleg 19,5 százalékos szociális hozzájárulási adót, aminek nagyobbik része a nyugdíjak fedezetét biztosítja. Hogy mekkora ez a szelet, az kiszámíthatatlanul változó, 2013-ban még az is előfordult, hogy az adó teljes összege a nyugdíjkasszába került. Máskor azonban egészségbiztosításra vagy a foglalkoztatási alapba vándorolt a bevétel 20 százaléka. Most éppen a 10 százalék fölötti béremelések miatt magas a dolgozók befizetett járuléka, nincs gond, de a szociális hozzájárulás csökkentése ezzel együtt veszélyes játék. Farkas András arra emlékeztetett, hogy az adó egy százaléknyi csökkentése 50-70 milliárd forintos bevételkiesést jelent, amit hosszú távon nem tud kezelni a költségvetés. Valamennyi nyugdíj-közgazdász szerint biztos, hogy előbb-utóbb megint meg kell emelni a befizetéseket, hogy tartani lehessen az idősek ellátásának mostani szintjét.

Jobb, ha spórolunk

Összesen majdnem 450 millió forintért nemrég készült el a kormány megrendelésére a Századvég Alapítvány idei időskutatását összegző tanulmány. A felmérés készítői szerint is anyagi gondokkal küzd a nyugdíjasok 61 százaléka. Sőt, még azt is elismerik, hogy miközben az OECD tagállamaiban az utóbbi tíz évben az időskori ellátásokra fordított összeg átlagosan 4,6 százalékos ütemben nőtt, Magyarország csak 0,3 százalékkal költ többet erre a célra, mint 2008-ban. Ezzel az utolsók vagyunk a sorban. Ugyanakkor a tanulmányban nincsenek megoldási javaslatok a kormány számára, annál több a nyugdíjba készülőknek. A 74 oldalas anyagból 18 taglalja az öngondoskodás mostani alacsony szintjét és a ki nem használt megtakarítási lehetőségek sorát, amivel állítólag a következő generációk már sokkal többször akarnak majd élni, mint a mostani nyugdíjasaink.  

Az egyik legtöbbet vitatott kérdés a korhatár előtti nyugdíjba vonulás teljes megszüntetését ellensúlyozni hivatott Nők40 kedvezménye, amiből politikai megfontolásból a szakértők szerint a Fidesz biztosan nem lép vissza. Ahogy az is száz százalék, hogy a szakszervezeti és ellenzéki próbálkozások ellenére a férfiak ezzel a lehetőséggel nem számolhatnak. - Ha bevezetnék a Férfi40-et, semmi értelme nem lenne tovább a nyugdíjkorhatárnak, mindenki elmenne a kedvezménnyel – hangzik az érvelés.   Abban is többnyire egységes a nyugdíjkérdésekkel foglalkozó szakemberek álláspontja, hogy oldani kell a merev korhatárt, csak a megoldásról nincs egységes álláspont. Az automatizálás terjedése miatt épp a kritikus 2030-35 táján el kell felejteni a mostani járulékbefizetésre alapozott nyugdíjkasszát és valami más finanszírozási szisztémára kell áttérni. – Az egész felosztó-kirovó rendszer megy a kukába – hangzott Farkas András jóslata, hozzátéve, hogy jöhet az alapnyugdíj vagy a fogyasztási adón keresztül számított nyugdíjbefizetések rendszere. Sokan sírják vissza az évenkénti emeléseknél az infláció mellett a béremeléseket is követő svájci indexálást, de a szakemberek szerint nem elég erős a nyomás a kormányon, hogy elővegye a drága módszert. Ha erős nyomás nincs is, kísérlet legalább van rá, hogy az érintettek, az idős emberek véleménye a nyugdíjrendszer hibáiról eljusson a közvéleményhez és a kormányhoz is. A Nyugdíjas Parlament Egyesület vezetője épp a Népszavában mutatta be a tervet, hogy októberben megyei, majd novemberben országos parlamentet tartanak, ahol próbálják meghatározni a következő magyar nyugdíjreform nekik elfogadható irányait és kereteit. Az esélyekről Karácsony Mihály egy szomorkás fintor kíséretében azt mondta: Novák Katalin családügyi államtitkár ugyan a közelmúltban fogadta egy rövid beszélgetésre, de azóta a nyugdíjasok kéréseit összegző levelekre sem válaszol.

Automatikusan emelkedjen a korhatár

Új szemléletmódot vezetne be a nyugdíjakkal kapcsolatban Gál Róbert Iván. A KSH Népességtudományi Kutatóintézetének főmunkatársa szerint át kellene térni a gyermekvállalás alapján történő nyugdíj-megállapításra és a fokozatos nyugdíjba vonulásra. Körülöttünk több országban zajlik nyugdíjreform és sokak szerint nálunk is esedékes lenne a rendszer újragondolása. Merre kellene mozdulnunk? Kétféle nyugdíjrendszer van. A tőkefedezeti rendszerben a dolgozók félreteszik jövedelmük egy részét saját idős korukra, van tehát egy fizikai tőke a kifizetések mögött. Nálunk felosztó-kirovó rendszer működik, ami mögött nincs ilyen felhalmozás, az aktív korúak járulékaiból fizetik a mindenkori nyugdíjakat, tehát itt az emberi tőke beruházások alakítják ki a fedezetet. A baj ott van, hogy nem az illető nyugdíjas által létrehozott emberi tőke, azaz az általa felnevelt gyermekek járulékfizető képessége a nyugdíjmegállapítás alapja, hanem azok a befizetések, járulékok, amivel az előtte járó generáció nyugdíjához hozzájárul. Ezzel szemben azt kellene alapul venni, hogy valaki mennyit tett a saját nyugdíjához szükséges emberi fedezet előállításáért, vagyis hány gyereket vállalt és mennyit költött az iskoláztatásukra. Mi lenne így a gyermektelenekkel? Nem jelentene nekik hátrányt, mert ők azokból az erőforrásokból, amiket nem fordítanak gyermeknevelésre, kiegészítő számlán tőkét halmoznak fel vagy tovább dolgoznak. Kiegyenlítené viszont a mai rendszerben meglévő súlyos aránytalanságokat, amelyek az alacsony iskolázottságú családokból származókat és a gyermekvállalókat sújtják. Ebben a nyugdíj-megállapítási módszerben is számolnunk kellene a nyugdíjkorhatár további emelésével? Igen. A nyugdíjemelés az infláció követésével már ma is automatikus, de célszerű volna a korhatár-emelést is automatizálni, azaz a várható élettartam növekedéséhez kötni – ahogy az az elmúlt években egy sor európai országban történt. Szükséges lenne az éves nyugdíjemelések szisztémájának átalakítása is? Az aktív kori hozzájárulások és a várható élettartam alapján megadható a nyugdíjasra váró életpálya-nyugdíjtömeg. Ezt ki lehet osztani úgy is, hogy magas a kezdőnyugdíj, de utána az éves emelések kisebb mértékűek, vagy úgy is, hogy alacsonyabb a kezdőnyugdíj, de a későbbiek során inkább lépést tart a bérekkel. Az előbbi a kevésbé iskolázottaknak, illetve a férfiaknak kedvez, utóbbi az iskolázottabbaknak és nőknek. A lényeg, hogy az indexálásról nincs értelme a kezdőnyugdíjat megállapító szabályok nélkül beszélni. Maradhat a Nők40 kedvezménye? Azok az intézkedések, amelyek az effektív nyugdíjkorhatárt csökkentik, vagy legalábbis lassítják a növekedését, általában hátrányosak a nyugdíjasokra nézve. A mai indexálási szabály árkövető, de nem követi a reálbérek emelkedését. Ha valakinek ma megállapítják a nyugdíját, akkor minél tovább él, életszínvonala annál inkább eltávolodik az aktív korúak életszínvonalától. A rossz egészségi állapotban lévőket leszámítva tehát mindenkinek az az elemi érdeke, hogy minél tovább maradhasson a munkaerőpiacon, nem pedig az, hogy minél előbb kikerülhessen onnan.  Miért nem akar tárgyalni a kormány a rugalmasabb nyugdíjba vonulásról? Rugalmas nyugdíjba vonuláson sajnos mindig a többféle korhatár alkalmazását értjük. Szerintem sokkal inkább a fokozatos nyugdíjba vonulásban kéne gondolkoznunk, azaz a munka és a nyugdíj összekombinálásában. Olyanfajta rendszerre gondolok, ahol valaki már nem teljes időben dolgozik, miközben már megkapja ellátásának egy részét.

2018.09.21 11:00
Frissítve: 2018.09.22 18:55