XV. kerület;időközi önkormányzati választás;

2018-06-28 19:27:00

Szeptember végén szavazhatnak a XV. kerületiek

Szeptember 30-án tartják a XV. kerületi időközi polgármester-választást – tudta meg a Népszava a helyi választási bizottság június 27-i ülésén született döntését.

A Rákospalotát, Újpalotát és Pestújhelyt magában foglaló kerületben azért volt szükség a voksolás kiírására, mert a kerületet eddig irányító DK-s Hajdu László a parlamentben folytatja munkáját. A Fidesz László Tamást indítja, aki április 8-án még képviselő-jelöltként próbált bejutni a T. Házba, és kapott ki Hajdutól. A leköszönő polgármester Németh Angélát ajánlotta az ellenzéki pártok figyelmébe. Az eddigi alpolgármestert, aki a RÁTE civil szervezet elnökeként került be a testületbe, támogatja a Szolidaritás, az MSZP, a DK és a Liberálisok is.

A Jobbik még nem döntött az indulásról, az LMP pedig még gondolkodik, ugyanis nem válaszolt nekik Németh Angéla arra a nyílt levélre, melyben egy zárt ülésre invitálták a kerület polgármesteri jogkörrel felruházott alpolgármesterét, és ahol az elképzeléseiről szerettek volna tájékoztatást. Németh – most, hogy kiderült a választás időpontja és elkezdődhet a hivatalos kampány is – szívesen tájékoztatja a helyi LMP-s szervezetet. Elképzelései és tervei vannak, nem csak az elkövetkező egy évre, hanem az azt követő teljes ciklusra is. Ebből az évből hátralévő időszakra pedig az idei évre elfogadott költségvetés jelentős mértékben meghatározza a mozgásterét, melyről az őt invitáló LMP-s képviselő is tud.