Újabb kilépő az LMP-ben

Publikálás dátuma
2018.07.02 08:06

Fotó: Facebook/
Továbbra is tart az LMP válsága az április 8-i választási eredményt követően: Schiffer András, Róna Péter és Hadházy Ákos után újabb, az ellenzéki párt volt prominens politikusa hagyja ott az öko-pártot.
- Vállalhatatlan számomra a továbbiakban az LMP - jelentette be lapunknak Ábrahám Júlia. A párt volt elnökségi tagja, egészségügyi kabinetvezetője a Facebookján egyebek mellett azzal indokolt: ez a párt – a többihez hasonlóan – nem érti a rendszerrel elégedetlen, az ellenzékben csalódott választókat, és nem látja tragikusnak az orbáni zsákutcát sem.
Mint megírtuk az LMP-ben fegyelmi eljárások indultak, ezekben az ügyekben pedig a napokban hozzák meg a másodfokú döntéseket. A pártban azokat büntetnék, akik áprilisban visszaléptek valamelyik ellenzéki párt indulójának javára. Ábrahám ellen is eljárás indult, első fokon felmentették, a másod fokú tárgyalásra pedig nem lesz szükség, mivel megszűnt a tagsági jogviszonya.
Az LMP-ből kilépett volt elnökségi tag lapunknak korábban azt mondta leegyszerűsítve két irány van az LMP-n belül és mindkettőnek az az álláspontja, hogy hitelesen képviseljék az ökopolitikát, valamint megteremtsék a kormányváltás lehetőségét. – A két „tábor" között az a kérdés, hogy ki, mit tekint prioritásnak. Én azokhoz tartozom, akik szerint mindent meg kell tenni az Orbán-kormány leváltásáért, az ökopolitikai képviselete is ezen keresztül lehetséges. Míg a másik oldal azt mondja: az ökopolitikát minden körülmény között képviselni kell, a kormányváltás pedig nyilván fontos, de másodlagos szempont – magyarázta Ábrahám Júlia. Szél Bernadett, a párt újraválasztott társelnöke Ábrahám felvetésére lapunknak azt mondta, ő nem így látja, nincsenek táborok a párton belül.
2018.07.02 08:06
Frissítve: 2018.07.02 11:56

Leszámolás a Századvég folyóiratnál

Publikálás dátuma
2018.09.24 20:17
Illusztráció
Fotó: Népszava/ Vajda József
A kormányközeli Századvég Alapítványnak nem tetsző tanulmányok miatt eltávolították az internetről a Századvég folyóirat legújabb számát, majd kirúgták a szerkesztőséget.
A lap „új feladata a kormány irányvonalának támogatása lesz”
Ezután lemondott a Századvég élén álló grémium, a szerkesztőbizottság fele – írta az Index. Az online és nyomtatott formában is megjelenő lap főszerkesztőjével, Demeter Tamással a múlt héten közölte a lapot kiadó Századvég Alapítvány vezetője, Barthel-Rúzsa Zsolt, hogy az eddigi szerkesztőségtől megválnak, és a folyóiratnak új profilt adnak. A „járadék” problematikáját körüljáró utolsó számot is visszavonják: néhány napja még szabadon olvasható volt az interneten, azóta azonban a benne szereplő tanulmányok már elérhetetlenek.
Az Index információi szerint Bod Péter Ákos volt jegybankelnök egyik tanulmánya vágta ki a biztosítékot. A szerző a hvg.hu-nak elmondta, hogy gyakorlatilag visszadobták az írását:
„Ilyen az elmúlt 25-30 évben nem nagyon történt”.
Szerző
2018.09.24 20:17

Lassan melegszik az idő, aztán hétvégén újabb hidegfront jöhet

Publikálás dátuma
2018.09.24 20:08
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock/
Élénk széllel indul a hét, hajnali fagyokra és sok napsütésre is számítani lehet. A következő hidegfront szombaton érheti el az országot.
Kedden kevés felhőre és sok napsütésre lehet számítani - írja a előrejelzésében az Időkép. Futó zápor csak északkeleten valószínű, és továbbra is élénk, erős lesz az északnyugati szél. Hideg idővel, helyenként gyenge faggyal indul a nap, és a legmelegebb órákban is mindössze 12-16 fokos maximumokkal számolhatunk. Nem lesz front térségünkben.
Szerdán túlnyomóan napos, időnként felhős időben lehet részünk. Csapadék nem valószínű. Hideg, többfelé fagypont közeli lesz ismét a hajnal, napközben 14-18 fokig emelkedik a hőmérséklet. A légmozgás déliesre fordul és mérséklődik, legfeljebb északnyugaton lehetnek élénk lökések.
Csütörtökön is többnyire napos, csapadékmentes időre számíthatunk. A szél már csak északkeleten lehet élénk. Csípős marad a hajnal, délután 20 fok körül alakulhat a csúcshőmérséklet.
Pénteken szinte zavartalan napsütésben lehet részünk, a szél is országszerte mérsékelt marad. Hűvös hajnal után 20-25 fokig melegszik a levegő. 
Szombaton előreláthatólag ismét hidegfront érkezik, esővel, viharos északnyugatira forduló széllel, lehűléssel.
2018.09.24 20:08