Vitézy Dávid;V. kerület;Mol BuBi;

2018-07-02 16:45:46

Kidurrantja Lipótváros a Mol-bubit

A Facebookon akadt ki Vitézy Dávid, volt BKK-vezér, amiért az V. kerületi önkormányzat nem járult hozzá két helyi Mol-Bubi állomás létesítéséhez.

A műemlékek és a városkép védelmére hivatkozva tiltotta meg Belváros-Lipótváros vezetése, hogy Bubi-bicikliállomás épüljön a Szervita és a Szent István téren.

Az erről szóló határozatot először Vitézy Dávid, a BKK korábbi vezetője osztotta meg a Facebookon, ironikus megjegyzés kíséretében: „A teljes belvárost ellepő közterületi parkolástól nem féltik, lásd a Reáltanoda utca nemrég posztolt terveit vagy azt, ami a Gerlóczy utcában vagy a Semmelweis utcában épült. Autók mindenütt, faltól falig, a járdán is. Ez így egy elég téves irány Budapest történelmi városközpontjában” -írta Vitézy. 

A Reáltanoda utcai helyzetet korábban a Közlekedő Tömeg is kifogásolta, szerintük az utca tervezett felújítása során sem a járókelőknek, hanem az autósoknak kedvez majd a kerület.

Mint írják, a „közterületi parkolás továbbra is az utolsó négyzetméterig minden helyet el fog venni a gyalogosoktól, miközben a környéken két, jelentős szabad kapacitásokkal rendelkező mélygarázs is található.” A belvárosi önkormányzat korábbi közleményében ugyanakkor éppen a gyalogosfelület megnövelését ígéri az utcában, a parkolóhelyek megtartása mellett, bár nem egyértelmű, hogy ezt miként oldják meg.

Érdeklődtünk a kerületi önkormányzat sajtóosztályán a Reáltanoda utcai tervekről, és természetesen szerettük volna azt is megtudni, hogyan veszélyeztetheti a városképet két modern, napelemes biciklitároló jelenléte. Ha érkezik válasz, frissítjük cikkünket.