Házassági egyenlőséget!

El tudja képzelni a kedves olvasó, hogy holnap reggel kap egy emailt, miszerint mostantól nem vezethet autót, mert alacsonyabb 180 centinél? Esetleg a holnapi újságból értesül arról, hogy ha ön kék szemű, akkor mostantól nem indíthat vállalkozást? Abszurd lenne, igaz?
Pedig ugyanez a helyzet a házasság intézményével Magyarországon, és a világ számos országában még mindig. Én, heteroszexuális férfiként köthetek házasságot. Ha meleg férfi lennék, ezt nem tehetném meg, és leszbikus nőként sem. Pedig a szerelem ugyanaz. Csodálatos és meghatározó kapcsolat, legyenek bármilyen neműek is a pár tagjai. A törvény mégis diszkriminál.
Méghozzá egy olyan tulajdonság szerint – és itt áll meg a hasonlat –, amely velünk született, akaratunktól független, állandó és megváltoztathatatlan. Régen, leginkább egyházi körökben próbálták időnként „gyógyítani”, ami persze nem sikerült, ám annál gyakrabban fordult elő, hogy belehaltak az érintettek. Máskor éppen bűnként, azaz morálisan negatív tettként igyekeznek beállítani az LMBT-emberek szerelmét, amely nemcsak a megváltoztathatatlansága miatt abszurd, és áll feloldhatatlan kontrasztban a „gyógyítási” kísérletekkel (ami betegség, az hogy lehet bűn?), de érthetetlen is: hogy lehet erkölcsi vétek, ha az ember szeret?
Az utóbbi időben számos ország megváltoztatta és egyenlővé tette a házasság intézményét. Két éve az Egyesült Államokban, tavaly Ausztriában és Németországban, és a csehek is egyre inkább hajlanak efelé – a sort egyre hosszasabban lehetne folytatni. A statisztikák pedig kimutatták: ezeket a döntéseket nemcsak örömünnep követte, hanem az öngyilkossági ráták javulása is. Azokban az országokban ugyanis, ahol engedélyezett az azonos neműek házasságkötése, kisebb az öngyilkossági kísérletek száma az LMBT-fiatalok körében. Nem föltétlenül azért, mert mindjárt frigyre is lépnének, hanem sokkal elfogadóbbnak, nyitottabbnak érzik a légkört maguk körül ezáltal. ( A JAMA Pediatrics 2017-es felmérése szerint az USA-ban a házassági egyenlőség bevezetése óta 7 százalékkal esett vissza a tinédzserkori öngyilkosságok száma.)
Nálunk az Alaptörvény véste „kőbe” az LMBT-emberek kirekesztését a házasság intézményéből, noha a melegházasság ellen érdemi ellenérvet még nem lehetett hallani. Vannak, akik arra hivatkoznak, ezt az egyház sem engedélyezi. Nos,  Magyarországon sokféle vallás van, eltérő előírásokkal, így a törvényhozást értelemszerűen nem lehet hozzájuk igazítani. Emellett a polgári házasság már régen levált az egyháziról, és eltérő szabályok vonatkoznak rá. Gondoljunk csak a válásra, amelyet a polgár házasság engedélyez, az egyházi viszont általában nem. (És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a Pew Research 2015-ös kutatása szerint Magyarország 35 százaléka deklaráltan ateista vagy „nem hisz istenben”.)
Mások a gyermekszületést szeretik okként megjelölni, mondván, a lehetőség hiánya teszi a heteroszexuális párok privilégiumává a házasságkötést. Ez is rossz érv. Először is, mert egy házasság lehet teljes értékű és boldog abban az esetben is, ha a pár nem vállal gyermeket. Másrészt ez nem feltétlenül csak közös döntés eredménye a különböző nemű pároknál sem.
Megint mások azt mondják, ha az LMBT-párok házasodhatnak, akkor kinyitjuk a kaput a bigámia, a pedofília és egyéb bűncselekmények felé – nos, ők nagyon nem értik a lényeget. A házassági egyenlőséget gyakran hasonlítják a nők szavazati jogához, én is szeretek ezzel a párhuzammal élni. Azzal, hogy egyenlő, teljes jogú felnőttek egy részét nem diszkrimináljuk többé, azaz a nők is rendelkeznek választójoggal, még senkinek nem lett két szavazata, és a 18 éven aluliak sem járulhatnak ettől az urnákhoz. Sőt, mára már – szerencsére – olyannyira természetessé vált ez a fajta jogegyenlőség, hogy alig értjük, hogy lehetett másképp. Remélem, hamarosan a házassági egyenlőségről is így beszélhetünk Magyarországon.
A szexuális kisebbségekről is szó lesz a városunkban hamarosan elindítandó rendezvénysorozatunkon, mely a „Gondolj másképp a jövőre!” címet kapta. Talán ez lenne a konklúzió, amit mindenkitől kérek: gondolkodjon másképp az LMBT-közösségekről! Nem akarnak elérni semmi mást, csak az ember legalapvetőbb létszükségletét, amelyet nem lehet elvenni senkitől ezen a bolygón: szeretni.
2018.07.05 08:30
Frissítve: 2018.07.05 08:39

Ultralaza

A jegybankárok, akár a bűvészek csalnak. Vagy csak ügyesek a szemfényvesztésben. A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa hosszas előkészítő munka után, a forint száguldásszerű gyengülését követően, hatalmas várakozások közepette kedden bejelentettek. Még kacsintottak is hozzá, hogy ugye a tud a jegybank lépni, ha szükségét látja. A pénzpiac ujjongott, a forint erősödött, az elemzők számoltak, összeadtak, kivontak és a végén mindig nulla jött ki. Pedig a jegybanki szót vivők megmondták: az MNB monetáris politika irányvonala nem változik, azaz marad ultralaza. Csak a felkészülés zajlik, ahogyan ők mondták a normalizációra. A bejelentett intézkedések, mint egy kisebb betétlehetőség kivezetése, hogy nem vesz több jelzáloglevelet a bankok bankja és a kamatcsere ügyleteknek is vége, nem rendíti meg a bankokat.  Közben a régiós országok központi bankjai sorra emelik az irányadó kamataikat, többek között - kimondva, kimondatlanul - devizáik erősítésére, az infláció kordában tartására. Az Európai Központi Bank is folyamatosan szigorít. Mindezzel felkészülnek egy lassabb növekedés időszakára, hogy kellő muníció legyen a kezükben, akkor. Ilyen nemzetközi környezetben joggal várhatták volna el az intézkedésekkel elégedetlen hozzáértők, hogy legalább egy halvány, a szigorításra való utalást tehettek volna jegybankáraink. Arra végkép nem gondoltak, hogy a monetáris eszköztára átalakítása közepette tulajdonképpen további lazítással szembesíti őket az MNB. Mert miközben kivon a piacról néhány százmilliárd forintot, ezer milliárdot tol be helyette újraélesztve az 2013-ban egyszer már elindított Növekedési Hitelprogramot. A bankok 0 kamattal jutnak forráshoz, de a vállalkozók is negatív reálkamaton, 2,5 százalékért vehetik fel januártól.  Rodolfo legalább őszinte volt: Vigyázat, csalok!  
2018.09.20 09:31

Mi a bajom Gyurcsánnyal?

Nem túl vidám dolog, de nem tagadható, hogy Gyurcsány Ferenc (és pártja) maradt az orbáni zsarnokság egyetlen potens ellenfele. Potens, de mégsem hatékony, tehát nem is veszélyes a diktátorra. A gyurcsányi potenciát úgy értem, hogy politikailag tökéletesen képben van, vagyis jól értelmezi a magyar és az európai politikai helyzetet. A teendőket illetően is az ő javaslatai állnak legközelebb a megvalósítandó és megvalósíthatóhoz. Kitűnő szónok, tökéletes vitatkozó („debatter”). Amortizálhatatlannak bizonyult. Mégsem tudja szaporítani hívei számát. Nehéz megmondani miért. Megpróbálom. Az, hogy a zsarnok és hűbéresei kígyót-békát (sőt mást is) zúdítanak rá, az engem egyáltalán nem zavar. Ezeknek a felvilágosulatlan abszolutistáknak egyetlen szava sem igaz. Akit ők dicsérnek, akit ők pozícióba helyeznek, akinek hűbérbirtokot juttatnak, az biztosan hitvány alak, de többnyire jeles bitang is. Gyurcsány miniszterelnöki múltjával is csak három komoly bajom van. Ezt a hármat sohasem hányják a szemére, mert mindhárom esetben nagy szívességet tett a mostani kormányfőnek. Az első helyrehozhatatlan hiba a Grippen-ügy föl nem deríttetése volt. A második is kicsit érinti az erősen vesztegetés-gyanús orbáni repülőgép beszerzést: a legfőbb ügyész helyetteseként hagyta Polt Pétert működni, ahelyett, hogy kipenderítette volna. A harmadik kapitális melléfogás a 2006-os hugyos forradalom „humánus” kezelése volt. Jóllehet ez a három nemcsak Gyurcsány tévedése, nagy „segítséget” kapott akkori pártjától és annak bukott miniszterelnökétől, akinek a helyébe éppen ő lépett. Lehet, hogy teljesen meg volt kötve a keze, mégis számomra nem egyértelműen biztos, hogy ilyen vagy ehhez hasonló gigantikus baklövéseket nem követne el újra. Győzködöm magam, hogy nem, nem, de csak akkor hinnék magamnak, ha legalább most nyilvánosan gyónna. Nem teszi, mert azt gondolja, hogy nem lenne népszerűbb. Talán igaza van, de mégiscsak ezen a három szennyes lépcsőfokon kapaszkodott a hatalomba a gyenge kis felcsúti jobbszélső. Sajnos, komoly felfogásbeli gondom van Gyurcsány Ferenc ellenzéki múltjával és jelenével is. Legalább tíz alkalmat szolgáltatott neki (és a többi úgynevezett demokratának) 2010 óta a kétharmad ura, hogy vegyék a kalapjukat és végleges búcsút intsenek a teljesen formális parlamenti munkának. Legutóbb éppen a Sargentini-jelentéshez (az EU-hoz) való kormányzati viszonyulás volt elég ok. Gyurcsány Ferenc kitűnő beszédet mondott az Országgyűlésben, amiből teljesen világossá vált, ki kormányozza az országot. Aztán leült a helyére. Holott úgy kellett volna befejeznie, ahogyan vasárnap folytatta, az „utcán”. Az már – szerintem is - rendben volt, és rendben is van. Orbán – az ő választási törvényei szerint kiírt szavazáson valóban (egyhamar) nem váltható le. Csakhogy „radikális forradalmárok” (csőcselék) nélkül az utcáról sem buktatható meg. Márpedig a „ radikális forradalmárok” a CÖF-ben vannak. Sajnos a forradalom már csak ilyen. Ritka a kivétel, ’56 sem volt az. Március 15-e viszont igen! Akkor olyanok voltak a „radikálisok”, mint Petőfi. Azt szívesen vállalnám. Ha az utcai jelenlét békés, de rendszerváltó tartalmat kapna, az én helyem is ott volna. Ha Karácsony Gergely ott gyűjtene aláírásokat az önkormányzati törvények megváltoztatásához, és Hadházy Ákos az Európai Ügyészséghez való csatlakozáshoz, mindennap mennék, és vinnék magammal még egy-(kétszáz) embert. Dr. Haskó László      
2018.09.20 09:31