Tévedések szomorújátéka

Jövő szerdán nem akármilyen találkozót tart Matteo Salvini olasz és Horst Seehofer német belügyminiszter. Arról cserélnek eszmét, miként lehetne tovább szigorítani az európai menekültügyi politikát. Nem állítható, hogy a bajor pártvezető részéről barátságos lépés Angela Merkellel szemben, hogy éppen az Európai Unió legradikálisabb belügyminiszterével konzultál az uniót érintő legkényesebb kérdésről. Az időzítés annál is inkább bizarr, mert a találkozót alig másfél héttel azután rendezik meg, hogy a német uniópártok, a CDU és a CSU nagy nehezen megállapodtak az új menekültügyi rendelkezésekről.

A képlet látszólag roppant egyszerű. A populista kormányok – az osztrák, illetve az olasz kabinet, valamint a visegrádi országok – hallani sem akarnak a menekültek befogadásáról; őket egészíti ki Horst Seehofer, aki a Merkellel megkötött kompromisszumnak köszönhetően mégis belügyminiszter marad, s pártja, a CSU sem hagyja el a nagykoalíciót. Ugyanakkor létezik az Angela Merkel által képviselt irányvonal is: a kancellár közös európai megoldást akar, aminek megvalósulása épp az említett úriemberek konok ellenállása miatt látszik egyelőre vágyálomnak.

Sebastian Kurz osztrák kancellár, aki a szélsőjobb és a tradicionális jobboldal összekötőjének tartja magát, június közepén lelkesen jegyezte meg, hogy München, Bécs és Róma a jövőben aktívabb szerepet kíván játszani a menekültpolitika irányításában. Amint fogalmazott, létrehozták a „hajlandóság tengelyét”, amivel alighanem arra utalt, hogy ezen államok nem riadnak vissza a radikális megoldásoktól sem.

Mindez nagyon szépen, az Európai Unió szempontjából pedig meglehetősen riasztóan hangzik. Mert Kurz egyvalamivel nem számolt. Azzal, hogy ha például Németország szigorítja a bevándorlók ellenőrzését, gyakrabban nyittatja ki az osztrák-német határon áthaladó gépkocsikat, és mind többször fordít onnan vissza utasokat, annak éppen Ausztria látja kárát. Már rögvest a CDU és a CSU közötti megállapodást követően bebizonyosodott, hogy az európai populisták csak addig egységesek, amíg ócsárolni lehet az EU-t, és következmények nélkül lehet beszélni a menekültügyi törvények szigorításáról. Ha azonban az egyik európai állam már egy konkrét radikális intézkedést hoz, akkor azonnal felbomlik ez a nagy egység. Nem véletlen, hogy Bécs igencsak kétkedve fogadta a bejelentett német intézkedéseket, és azt közölte: válaszként megerősíti déli határa védelmét. Igen, a déli, osztrák-olasz határét. Vagyis a nagy bajor-osztrák-olasz „tengely” három hét után fel is bomlott.

Mi itt, Közép-Európában, mind növekvő aggodalommal figyelhetjük, mi történik tőlünk nyugatra. S halkan feltesszük a kérdést: mi előnye származik Magyarországnak abból, ha csatlakozik ehhez a tengelyhez? Miért éri meg támogatni egy olyan szövetséget, amely egyik pillanatról a másikra sodorja veszélybe a schengeni vívmányokat? S ha visszaáll majd a határellenőrzés az osztrák-magyar határon, akkor a radikális szövetséget támogató kormányunk bocsánatot kér-e majd az emberektől a végzetes hibáért? A választ természetesen már most tudjuk.