Tévedések szomorújátéka

Jövő szerdán nem akármilyen találkozót tart Matteo Salvini olasz és Horst Seehofer német belügyminiszter. Arról cserélnek eszmét, miként lehetne tovább szigorítani az európai menekültügyi politikát. Nem állítható, hogy a bajor pártvezető részéről barátságos lépés Angela Merkellel szemben, hogy éppen az Európai Unió legradikálisabb belügyminiszterével konzultál az uniót érintő legkényesebb kérdésről. Az időzítés annál is inkább bizarr, mert a találkozót alig másfél héttel azután rendezik meg, hogy a német uniópártok, a CDU és a CSU nagy nehezen megállapodtak az új menekültügyi rendelkezésekről.
A képlet látszólag roppant egyszerű. A populista kormányok – az osztrák, illetve az olasz kabinet, valamint a visegrádi országok – hallani sem akarnak a menekültek befogadásáról; őket egészíti ki Horst Seehofer, aki a Merkellel megkötött kompromisszumnak köszönhetően mégis belügyminiszter marad, s pártja, a CSU sem hagyja el a nagykoalíciót. Ugyanakkor létezik az Angela Merkel által képviselt irányvonal is: a kancellár közös európai megoldást akar, aminek megvalósulása épp az említett úriemberek konok ellenállása miatt látszik egyelőre vágyálomnak.
Sebastian Kurz osztrák kancellár, aki a szélsőjobb és a tradicionális jobboldal összekötőjének tartja magát, június közepén lelkesen jegyezte meg, hogy München, Bécs és Róma a jövőben aktívabb szerepet kíván játszani a menekültpolitika irányításában. Amint fogalmazott, létrehozták a „hajlandóság tengelyét”, amivel alighanem arra utalt, hogy ezen államok nem riadnak vissza a radikális megoldásoktól sem.
Mindez nagyon szépen, az Európai Unió szempontjából pedig meglehetősen riasztóan hangzik. Mert Kurz egyvalamivel nem számolt. Azzal, hogy ha például Németország szigorítja a bevándorlók ellenőrzését, gyakrabban nyittatja ki az osztrák-német határon áthaladó gépkocsikat, és mind többször fordít onnan vissza utasokat, annak éppen Ausztria látja kárát. Már rögvest a CDU és a CSU közötti megállapodást követően bebizonyosodott, hogy az európai populisták csak addig egységesek, amíg ócsárolni lehet az EU-t, és következmények nélkül lehet beszélni a menekültügyi törvények szigorításáról. Ha azonban az egyik európai állam már egy konkrét radikális intézkedést hoz, akkor azonnal felbomlik ez a nagy egység. Nem véletlen, hogy Bécs igencsak kétkedve fogadta a bejelentett német intézkedéseket, és azt közölte: válaszként megerősíti déli határa védelmét. Igen, a déli, osztrák-olasz határét. Vagyis a nagy bajor-osztrák-olasz „tengely” három hét után fel is bomlott.
Mi itt, Közép-Európában, mind növekvő aggodalommal figyelhetjük, mi történik tőlünk nyugatra. S halkan feltesszük a kérdést: mi előnye származik Magyarországnak abból, ha csatlakozik ehhez a tengelyhez? Miért éri meg támogatni egy olyan szövetséget, amely egyik pillanatról a másikra sodorja veszélybe a schengeni vívmányokat? S ha visszaáll majd a határellenőrzés az osztrák-magyar határon, akkor a radikális szövetséget támogató kormányunk bocsánatot kér-e majd az emberektől a végzetes hibáért? A választ természetesen már most tudjuk.
2018.07.06 11:00
Frissítve: 2018.07.06 11:33

Menekülés Davosból

Az elemzők idegesek: növekszik a félelem, a 2008-as válság mélyen belénk égette, mennyire törékeny a világgazdaság. És persze Kína. Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász szerint aggasztó, ami ott zajlik, és ha egyszer megreccsen a kínai rendszer, az az egész világgazdaságot magával ránthatja. Tényleg: meddig húzhatja magával a világot a kínai modell, ha a szabadpiaci gazdaság, a liberális demokrácia is sántikál? Ha a saját vezetői rúgják ráadásul bokán?
Kedden a svájci Davosban összeül az 1971-ben alapított világgazdasági fórum, ahová az idén nem megy el az amerikai, a francia és a kínai elnök, s a brit kormányfő sem. Európából a németek – Merkel kancellárral - ott lesznek, a magyarok megint távol maradnak. A világ politikai elitjének tagjai el vannak foglalva a saját bajaikkal, nem látva, hogy azok valamennyiük bajai. Persze, Davos soha nem hozott közvetlen hasznot, közvetve is „csak” annyit, hogy a planéta vezérei, ha nem is mindig néztek egymás szembe, legalább láthatták mindazt, amivel vesződniük kellene. 
Bajban van az Egyesült Államok, ha a baj oka ma – szemben a 2008-as válsággal – kevésbé a rendszerben, inkább az elnökben van. Mert nélkülözi a globális látást, így tolja a szakadékba a liberális demokráciát Nyugat-Európában is, amelynek politikai berendezkedése sokkal sérülékenyebb, mint Amerika intézményes rendjéé. Az America first nem ismeri el az Államok totális és globális felelősségét a liberális parlamenti demokráciákért, amelyeket a második világháború után Európában a jóléti államok formájában megteremtett.  Nem véletlen a washingtoni feledékenység, hiszen Trump amerikai „forradalma” is a jóléti állam azon fogyatékosságaiból nőtt ki, amelyeken az európai jobboldali populizmus is nevelkedett. Davosban is azzal kellene szembenézni, hogy a liberális demokrácia a múlt század húszas-harmincas évei óta legnagyobb válságában van. Hogy – talán a skandináv modellt kivéve – nem sikerült olyan posztkapitalista gazdasági-társadalmi konstrukciót felkínálniuk a tömegtársadalmaknak, amely az egyre növekvő egyenlőtlenségeket csökkentené. (Tavaly a 26 leggazdagabb ember vagyona egyenlő volt az emberiség legszegényebb felének összvagyonával.) 
Nincs olyan modell, amely folytatója lehetne annak a tőke-munka-közösség közti kiegyezésnek, amely a háború után a jólét békéjét megteremtette Európában. Hátrál a liberális demokrácia, s nem segít sem a bázisdemokrácia, amely a politikai hatalom ellenőrzése helyett uralkodni akar, de az antiglobalizmus sem.  Mert ha Krugman a világgazdaságot a kínai összeomlástól félti, akkor mit gondoljunk a görög példáról vagy a Brexitről, amely azt bizonyította, hogy még ebből a lehetőségeitől jóval elmaradó uniós gazdasági-politikai közösségből sincs mód kilépni. Ha pedig az Unióból nincs kiszállás, hát a globalizálódó világból végképp nincs. 
Meglehet, persze, a világ csak a XX. század rendjétől vesz éppen búcsút, s káoszba tart, amelyben új rend terem. De menekülés helyett jobb volna rajta tartani a szemünket ezen az új renden.
2019.01.22 09:00
Frissítve: 2019.01.22 09:09

Mit nem tud?

Nehéz hétvégéje volt több mint hetvenezer általános iskolásnak: szombaton tartották a központi középiskolai felvételit magyarból és matematikából. Az írásbeli vizsgák után minden évben borítékolható a kollektív csalódás, a tesztek ugyanis sosem azt nézik, hogy mit tud a gyerek, hanem azt, hogy mit nem. A közösségi oldalak tele vannak értetlenkedő beszámolókkal: a feladatsorok nehézsége mellett a legtöbben azt kifogásolják, hogy a 10, 12, 14 éves gyerekeknek olyan időnyomás alatt kell dolgozniuk, ami még egy felnőtt idegrendszerét is megterhelné. 
Az utóbbi évek tanúsága szerint a tesztek összesített országos átlaga 50-70 százalék között mozog, ami azt jelenti, hogy a feladatsorok nehézsége jócskán a gyerekek tudásszintje fölé van belőve. Ráadásul a szakértők szerint a középiskolai felvételi nehézsége évről-évre változik – sokkal kiszámíthatatlanabbul, mint például az érettségié –, és sokszor semmi köze ahhoz, amit a gyerekek az iskolában tanulnak. (Igaz, kicsit közelebb van ahhoz, amit egy jó oktatási rendszerben tanulniuk kellene.)
Az Orbán-kormányok oktatáspolitikai döntései jó ideje abba az irányba mutatnak, hogy minél több gyereket tereljenek a szakképzésbe, a gimnáziumok kapui pedig csak az elit számára maradjanak nyitva. A szülőket viszont szerencsére nem egyszerű erről meggyőzni, pontosan tudják, hogy még egy gyenge gimnázium is sokkal biztosabb jövővel kecsegtet, mint egy erős szakgimnázium (korábban szakközépiskola). Éppen ezért elképesztő energiákat mozgósítanak: különóráról különórára vonszolják a gyerekeket, a gimnáziumok pedig szemezgethetnek közülük. 
Nem nehéz belátni, hogy ebben a rendszerben jelentős előnnyel indulnak azok, akiknek a szülei jobb anyagi helyzetben vannak, a „többiek” pedig szép lassan kiszorulnak a gimnáziumokból. Remény sincs arra, hogy a döntéshozók olyan felvételi rendszert vezessenek be, amely figyelembe veszi a gyerekek érdekeit, életkori sajátosságait és nem utolsósorban a lelküket. Ezek mostanában egyébként sem szempontok a magyar oktatási rendszerben.
2019.01.22 09:00
Frissítve: 2019.01.22 09:12