Európai Unió;Theresa May;Brexit;

2018-07-08 18:57:16

Nem ért véget May küzdelme

Az Egyesült Királyság uniós kiválását szorgalmazó kampány egyik legbőkezűbb donorja, Arron Banks brit üzletember legalább 11 alkalommal találkozott a népszavazás előtti hónapokban a londoni orosz nagykövettel, aki „szolgálataiért” befektetési lehetőségeket ígért neki – tudta meg az Observer.

Banks eleinte csak egy ebédmeghívást ismert el, ám miután a brit és az amerikai sajtó leleplezte, hogy több találkozó is történt, Banks annyit mondott, hogy „két-három” alkalommal beszélt a diplomatával. A hétvégén azonban kiderült, hogy tucatszor tárgyaltak, és ezen találkozók során kecsegtető üzleti lehetőségeket ajánlott neki és üzlettársainak Moszkva, az orosz nagyköveten keresztül.

A brit magazin értesülései ismét felvetik a kérdést, hogy Oroszországnak – a két évvel ezelőtti amerikai elnökválasztáshoz hasonlóan – pontosan mekkora szerepe is lehetett abban, hogy a kiválást szorgalmazó kampány meggyőzte a britek 51,89 százalékát, jobb, ha 2016 június 23-án a kiválás mellett teszik le a voksukat.

Két év elteltével azonban még mindig nagy vitákat szül a parlamenten belül is, hogy milyen feltételekkel intsen London búcsút az Európai Uniónak, vagyis a puha vagy a kemény Brexit útján haladjanak-e tovább. Theresa May kormányfő pénteken egy maratoni, 12 órás ülés végén bejelentette, hogy megállapodtak a kabineten belül, s egyebek között egy közös, a mezőgazdasági és ipari árucikkekre kiterjedő szabadkereskedelmi térség létrehozását javasolják az EU-nak.

Parlamenti jóváhagyás esetén még mindig nem lehet megállapodásról beszélni, hiszen az Európai Uniónak is rá kell bólintania a tervre. Maynek azonban előbb otthon is meg kell vívnia néhány csatát, nem csupán a kemény Brexit hívei támadták az ötletet a hétvégén, hanem az üzleti élet több mint 100 meghatározó figurája is, akik szerint ez nem megvalósítható, s helyette olyan megállapodást szorgalmaznak, amely biztosítja, hogy az Egyesült Királyság a vámunió tagja legyen.