beruházás;vidékfejlesztés;idősotthon;Ricse;

- Idősotthon, „okosba”

Turisztikai szálláshelynek indult, de szociális intézmény lett a ricsei községházából. Falufejlesztés másként.

Annak, hogy a fiatalok külföldre mennek, megannyi szomorú hozadéka van, ezek egyike, hogy az itt maradó szülők egyedül, segítség nélkül maradnak öreg korukra. Borsod megye szélén, Ricsén, egy szinte miden szempontból hátrányos helyzetű faluban –  nincs munkahely, sok a szociálisan rászoruló, kevés a gyerek, a lakosság jó része már idős – azonban sajátos huszárvágással oldották meg, hogy a falu lakói az utolsó éveiket ne töltsék magányosan, rettegve, ellátatlanul.

Egyszerű lenne leírni, hogy egy idősotthont építettek, ám maga a történet nem ennyire egyszerű. A Ricséhez hasonló települések ugyanis önerőből szinte semmit nem tudnak fejleszteni, hisz nem érkezik hozzájuk iparűzési adó, s a befektetőknek sem közkedvelt célpontja egy, a közlekedési csomópontoktól távol eső 1900 lelkes település. Ráadásul a pályázatok sem igazodnak mindig az igényekhez – „okosba” kellett tehát megoldani a beruházást.

– Eredetileg szálláshelybővítésre pályáztunk, mert valamiért a turisztikai célokat jobban támogatja az állam, könnyebben nyerünk. A régi, üresen álló polgármesteri hivatal épületét szerettük volna átalakítani. Lényeges volt, hogy közfoglalkoztatásban építettük át, ezért is kaptunk rá pénzt. Azt is vállaltuk, hogy működtetni is részben közfoglalkoztatottakkal fogjuk– mondta Vécsi István, Ricse szocialista polgármestere.

Hozzátette: azt azonban ezek a pályázatok nem tiltják meg, hogy időközben „profilváltás” történjen, s később engedélyeztessenek egy új funkciót. Így aztán a kialakított szobák mellé egyszer csak bekerült egy orvosi rendelő, egy vizsgáló, egy nővérszoba, s minden ágy mellett ott egy vészcsengő is.

A település első embere az ünnepélyes átadón az avatási beszédébe is becsempészett néhány mondatot, amely arra utalt, hogy olykor ellenszélben is lehet előre haladni. Előbb Flavius Josephus zsidó történetírót és hadvezért idézte, mondván: az istenhez, ha nem megy a főutcán, a kertek alatt is el lehet jutni. Majd megjegyezte: két-háromszázas szurkolótáborral rendelkező stadionok helyett talán mégiscsak jobb egy ilyen beruházás, amelyet egyébként nemcsak Ricse, de miden falu megérdemelne, hogy gondoskodni tudjanak az idősekről. 

A kórházak zsúfoltak, a nővérekből kevés van, sokan azért halnak meg, mert tüdőgyulladást kapnak, nincs, aki odafigyeljen rájuk, mozgassa őket– tette hozzá.

Emlékeztetett arra az uniós alapjogra is, hogy helyben kell eldönteni, mire van szüksége egy közösségnek, nem jó, ha ezt „felülről” mondják meg.

A faluban megszólítottunk idős embereket, egy sem akadt, aki ne örült volna annak, hogy ha a szükség úgy hozza, lesz hová mennie. Többeknek külföldön vagy a Dunántúlon élnek a gyerekei, ebben a térségben nemigen maradnak. A hetvenhét éves Deák Tiborné azt mondta: általában az asszonyok maradnak egyedül, Ricsén is sok az idős, magányos nő. Ők most a nyugdíjasklubba járnak el ebédelni, eltölteni valahogy az időt, de ha már nem lesz könnyű a járás, vagy nem tudja ellátni magát, szívesen beköltözik az otthonba. A nyolcvannyolc éves Tippanócz Györgyné még szintén aktív, bár a kertjét már nehezére esik gondozni. Fia is, férje is meghalt, nem számíthat  családi segítségre, neki egyetlen menedéke lesz majd az idősek otthona.

A volt községháza hivatalosan ma még turisztikai szálláshely, szeptemberben kezdeményezik az átminősítést. Ha megkapják az új státuszt, állami támogatás, normatíva is jár a gondozás mellé. Már kinézték azokat a leendő munkatársakat is, akik most a közfoglalkoztatásban dolgoznak, de átképzéssel szociális munkásként, egészségügyi asszisztensként ide kerülhetnek majd. A polgármester akkor sem esik kétségbe, ha az állam valamilyen okból visszautasítaná a funkcióváltást: akkor a falu alapítványa veszi át a működtetést.

Önfenntartó Zukor-csárdaSzűk egy évvel ezelőtt szintén közmunkások segítségévek készült el a falu szülöttére, a hollywoodi filmipar egyik ikonikus alakjára, Adolph Zukorra emlékező csárda, amelyre a Start program helyi sajátosságok kialakítására szánt keretéből nyertek 30 millió forintot, s ehhez 15 százaléknyi önerőt tettek. Ez a létesítmény sem étteremnek, hanem múzeumnak indult, később kértek engedélyt arra, hogy „aktív” résszel is kiegészítsék. A helyi gyűjteményből fotók, festmények vannak a falakon, de sokkal fontosabb, hogy maga az étterem hamar közkedvelt lett a fiatalok körében, akiknek így esténként nem kell Kisvárdára utazniuk, ha szórakozni akarnak, vagy meginni egy üveg sört. Nemcsak a helyiek járnak ide, gyakran megállnak a környékbeli fürdőkbe járó vendégek is. Mások a tájjelegű konyha miatt jönnek: a lengyelek és szlovákok például kifejezetten imádják Adolph Zukor kedvenc ételét, a libazsírral, csirkemájjal és zsemlével készült söberlit. Sokan kételkedtek abban, hogy a csárda képes lesz-e önmagát eltartani. Nos, az elmúlt tíz-tizenegy hónap tapasztalatai alapján úgy tűnik, igen. Működtetésére létrehoztak egy szociális szövetkezetet, s felvásárolják azokat a termékeket, amelyeket a közmunkaprogramok részvevői termelnek meg a földeken, vagy készítenek el például a saját savanyítóüzemükben.

Homlokegyenest az ellenkezőjét gondolják politikai elemzők arról, megbukott-e az a modell, ami Hódmezővásárhelyen sikerre vitte az ellenzéket.